Íme a legjobb budapesti programok május első hétvégéjére

Május 1-jén pihenhettünk, majálisozhattunk, és máris itt vagyunk a hétvége küszöbén. Jobbnál jobb programokkal készül Budapest most is, koncert, buli, film, gasztro, lesz itt minden, válogassatok!

május program
Fotó: Chris Arock

Május 2., csütörtök

Moszkva tér-filmvetítés

színes, magyar film, 89’, 2001

rendezte: Török Ferenc szereplők: Karalyos Gábor, Balla Eszter, Pápai Erzsi, Csatlós Vilmos, Réthelyi András, Szabó Simon, Jávor Bence, Csuja Imre, Kovács Zsolt

Egy kultikussá vált film Budapestről

Slam Poetry a Sajtószabadságért

„Mitől lesz a sajtó szabad 2019-ben. Kell-e, hogy szabad legyen? Mit jelent ez Magyarországon? Mi a szerepe az egyes médiumoknak a sajtószabadság fenntartásában? Mi a szerepe a Slam Poetrynek ennek megőrzésében? Ha Te is keresed a választ ezekre a kérdésekre vagy akár már meg is találtad, akkor töltsd velünk a Sajtószabadság Világnapjának előestéjét és gondolkozzunk, slammeljünk, beszélgessünk közösen!”

Kolorádó Házibuli x Telep

„Mielőtt igazán kiszakadnánk a nyárba, kezdjük el a készülődést az idei Kolorádó szezonra! A Telepen verünk sátrat egy estére, játszanak a feszt szervezői és a csapattagok. Erős a lineup, de azért gyertek majd Kolorádóba is!”

Május 3., péntek

Mag Kerti nyíltnap

„Egésznapos kerti izé. Mike grillezik, a Harmónia Garden, a Dynamit Dudestig húzzák a talpalávalót! Gasztro feszt, pingpong, hintaágy, tollas… Belépő effektív nincs, jó hangulat, az van!”

Food Truck Show Budapest

„Május 3-5. között várunk szeretettel ismét titeket a Kincsem Parkban: jön a Tavaszi Lóverseny és IX. Food Truck Show Budapest! A FOOD TRUCK SHOW fesztivál elsődleges célja, hogy egy időben és helyen mutassa be a legjobb, minőségi ételeket, italokat kínáló, mozgásra képes vendéglátó járműveket. A változatos alapanyagokból készülő ételek mellett vendégeink kézműves szörpökkel, sörökkel, pálinkákkal és borokkal olthatják szomjukat rendezvényünkön.”

Budapestre érkezik a show

YokoO – Album World Tour – Budapest // Akvárium // VOLT Lokál

„Május 3-án egyik kedvenc berlini DJ-nk, YokoO új albumának bemutató helyszíne az Akvárium Klub legkisebb terme, a VOLT Lokál lesz! Éld át újra a tavaly augusztusi Sun & Soda Official varázslatos hangulatát!”

Május 4., szombat

Fogadj Örökbe – Kutyás brunch és kispiac

Az első, Fogadjörökbe és a Tereza szervezésében megrendezésre kerülő kutyás brunchra és kispiacra május 4-én, 10 órától várnak mindenkit, aki szeretne többet megtudni a Fogadj Örökbe kutyusairól, az ideiglenes vagy épp a végleges gazdivá váláson töri a fejét, vagy örömmel segítene a négylábú pajtásainkon. Az sem marad hoppon, aki saját kedvencét lepné meg közelgő nyári kutyás pillanatok alkalmából.

Budapest100 bemutatja: a Bauhaus nyomában

„2019-ben a 9. Budapest100 témáját a magyar modern építészet kínálja – az idén száz éve alapított Bauhaus apropójával. Nem volt még egy művészeti iskola, amely ilyen gyökeresen és máig hatóan formálta volna át a modern ember fogalmait a szépről, a hasznosról és a jóról. Budapest progresszív építészei lakóházak és középületek százaival próbáltak megfelelni ezeknek; 2019-ben mi magunk ítélhetjük meg, milyen sikerrel. PROGRAM: http://budapest100.hu/aktualis/programok/ LETÖLTHETŐ PROGRAMFÜZET: http://budapest100.hu/letoltheto-a-2019-es-programfuzet/

A Budapest100 szervezőivel készült interjúnkat elolvashatod: ITT.

Különleges hétvégi programot kínál a Budapest100
Fotó: Németh Kriszti

Cinco de Mayo Street Party

Vedd fel kedvenc tánccipődet, és ünnepelj az Iguanaval Európa legnagyobb Cinco de Mayo buliján! A tradíció 1998 óta tart, idén 22. alkalommal hozza el Budapestre az Iguana ezt az igazi mexikói-amerikai ünnepet. Az utcai mulatság élő koncertekkel, kültéri grillel, taco bárral és gyerekeknek való játszóházzal hódítja meg a Zoltán utcát, a Szabadság tér közelében. Miután az elő zenés események véget érnek este 9-kor, az Iguana Dj-je veszi át a lemezek pörgetését egészen hajnalig. Tudj meg többet ide kattintva!

blank

CityMatiné s08e01 – After

„A margitszigeti nyárköszöntő masírozás után, ha esetleg még benne lenne a lábadban a bugi, vedd délnek az irányt, a hídra érve nézz végig a városon, szippants egy mély levegőt, fordulj jobbra és a budai oldalt becélozva, határozottan indítsd meg lépteid! Pár száz méter után, kb a 3. lehetőségnél próbálj meg balra tendálni, mert az már a Tölgyfa utca, úgyhogy mindjárt megérkezel! Legkedvesebb veretőink pedig tolják alád tovább a talp alá valót hajnalig! Megindítjuk a nyarat?”

Május 5., vasárnap

WAMP

„Májusban két alkalommal is, 5-én és 19-én is találkozhattok kedvenc tervezőitekkel, így biztosan naprakészek lehettek a legújabb tavaszi-nyári trendekkel kapcsolatban! Ha nem tudtok választani, segítenek a tervezők, mit mivel a legjobb kombinálni. Ha pedig valami megtetszett első alkalommal, a következőre hívd el a barátnődet, barátodat, tesódat vagy anyukádat, és vegyél neki is egyet! A WAMP nem csak a tudatos vásárlást szeretné erősíteni, hiszen itt valóban a hazai tervezőktől közvetlenül vásárolhattok egyedi kisszériás darabokat, de jó alkalom a közösségépítésre is, hiszen a belváros közepén, kellemes környezetben sétálgatva fedezhetitek fel a hazai alkotók színes világát!”

Anyák Napi Forgatag A Czakóban

„Május 4-én, szombaton Anyák Napi Forgatagra hívunk titeket a Czakó Kertbe izgalmas programokkal, piaccal, élőzenével és finom ételekkel! Gyertek, ünnepeljük együtt az anyukákat, és legyen egy szuper közös tavaszi napunk!”

Ha anyák napi programot keresel

Nightdrive dj’s at Pontoon

„Koktélok, Duna-part, függőágyak, funk, mezítlábas dj-k, kutyák, vibe-halászat, cabrio életstílus, felső tízezer, D-vitamin, nightdrive.”