Budapest Uncovered: Filmszínházak

Alig ért véget az Oscar-szezon, máris ajtónkon kopogtat a tavaszi premieráradat. Akár a lemaradásodat szeretnéd bepótolni, vagy egy vadonatúj kasszasikerre ülnél be, hidd el, jó néha kiszakadni a nemzetközi multiplexek uniformizált világából. Vessz el a fényűző Hollywood filmjeiben Budapest legszebb mozijaiban!

Uránia Nemzeti Filmszínház

A négyemeletes Rákóczi úti épület az 1890-es évek közepén született meg a velencei gótika, az itáliai reneszánsz és az arab-mór építészeti stílusok ötvözetéből, az eklektikus Párisi Udvart is jegyző Henrick Schmal tervei alapján. A kezdeti években az alsó két szinten egy orfeum működött, később vándorkomédiások fellépéseinek színhelye lett. 1899-ben vette fel az Uránia Tudományos Színház nevet, ekkor szerelték fel filmvetítésre alkalmas berendezésekkel, és ekkor forgatták le tetőteraszán az első magyar mozgófilmet, a Blaha Lujzát és Fedák Sárit is szerepeltető A tánczot. Egészen 1916-ig a tudományos előadásoké volt a főszerep, hivatalos filmszínházként 1917-ben kezdte meg működését.

A több mint 100 éves, rendszerint a világ egyik legszebb mozijának kikiáltott épület 2002-ben esett át egy nagyobb felújításon (amelyért az Uránia 2006-ban meg is kapta az Európai Unió műemlékvédelmi díját), a 425 fős, aranyozott díszterem mellett két 60 fő befogadására képes kamaraterem is kialakításra került. A felújított díszpáholyok az egyetemes és magyar filmtörténet klasszikusairól nevezték el. Van, amely a Casablanca nevét viseli, van, ami a Körhintáét, a középső pedig A táncz nevet kapta.

Filmelőadások mellett rendszeresen vetítenek balett előadásokat és koncerteket is az Uránia épületében, de a galéria-szinten található kávézó miatt is érdemes felkeresni a keleti pompában úszó palotát.

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

blank

Corvin Mozi

A főváros másik híres mozija már alapításától kezdve és megszakítások nélkül napjainkig moziként, sőt, ami még ennél is ritkább, változatlan névvel funkcionál. A banki hitelekből, egy desztilláló üzem és népfürdő helyére felhúzott mozi 1922-es november 21-i avató ünnepségén jelen volt Horthy Miklós és József főherceg is, Kosztolányi Dezső pedig verssel készült a megnyitóra. A Bauer Emil tervezte art deco filmpalota méreteiből következően (a nagyterem befogadóképessége 1050 fő) mindig is a fontos szerepet töltött be a honi mozitechnikai fejlődés folyamatában: 1929-ben az elsők között tették alkalmassá hangosfilmek vetítésére, az ’56-os forradalom után itt kezdtek el először az országban szélesvásznú filmeket vetíteni, az 1996-os felújítást követően pedig a Corvin Filmpalota mint az ország első, saját épületben üzemelő multiplexe nyitotta ki újra kapuit: hat terme ma már 1500 főt tud befogadni.

1082 Budapest, Corvin köz 1.

blank

Puskin Mozi

A Kossuth Lajos utcán található, eredetileg a Fórum nevet viselő mozi egykoron Budapest legfényűzőbb filmszínháza volt, de díszes, antik-art deco stílusú belső terei a mai napig csodára méltóak. A Jánszky Béla-Szivessy Tibor építészpáros által jegyzett Puskin Mozi ezüstvásznán először 1926-ban mozdultak meg a képek, de három évvel később itt kezdtek el először hangosfilmeket vetíteni, ugyanis az ország valamennyi filmszínháza közül a Puskinnak volt a legjobb akusztikája. Akinek a széles filmkínálat fontosabb volt a tiszta hanghatásoknál, valószínűleg nem a Puskinba ment mozizni, a nézőknek ugyanis évtizedeken át csak egy terem állt rendelkezésükre – mondjuk az legalább 623 főnek tudott helyet adni. Az elmúlt három évtizedben két átalakításon is keresztül ment a mozi, ennek köszönhetően ma már öt különböző teremben élvezhetjük a független és művészfilmes alkotásokat, mely termek mind egy-egy kult-klasszikus címét viselik: Metropolis, Amarcord, Körhinta, Annie Hall és Mephisto.

1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18.

 blank

Művész Mozi

Az Oktogontól egy kőhajításnyira találjuk a ‘80-as évek amerikai filmjeiből ismerős fénytáblával ellátott Művész Mozit, amely nevével ellentétben nagyjából fele-fele arányban vetít mainstream és arthouse alkotásokat. Az első filmtekercs 1909-ben futott végig a Művész vetítőszobájában: előtte egy Bonbonniére néven futó éjszakai szórakozóhely működött a közel 600 fős befogadóképességű rendezvényteremben. Ma mint az egykoron népes terézvárosi mozihálózat utolsó túlélője, a reneszánszát élő Művész öt, híres rendezőkről elnevezett teremmel büszkélkedhet, valamint egy hatalmas gyűjteménnyel rendelkező DVD-kölcsönzővel.

1066 Budapest, Teréz körút 30. | MAP C5

blank