Mikor bejelentettem, hogy a januárt azzal kezdem, hogy elutazom közel 3 hétre Balira, méghozzá egyedül, sokszor megkaptam a kérdést, miért pont oda, miért egyedül, meg úgy egyáltalán minek. Úgyhogy elmagyarázom, plusz adok néhány hasznos tippet, ötletet, azoknak, akik régóta kacérkodnak a gondolattal, hogy az Istenek szigetére látogassanak.
Az egész úgy indult, hogy 2018 életem egyik legküzdelmesebb éve volt. Egész évben sokat utaztam, éppen azért, hogy valahogy átvészeljem a nehézségeket, így akár kívülről úgyis tűnhetett, hogy mennyire csodálatos minden körülöttem. Nem volt az, de a kellemetlen dolgokról ugye ritkán készül Jakarta-effektes Insta-story. Év végén aztán tényleg úgy éreztem, hogy kihúzták a lábam alól a talajt, és tudtam, valahogy vissza kell magam rántanom az életbe, és ehhez ismét ideális eszköznek tűnt egy utazás, méghozzá nagyon messzire, hosszabb időre. A közvetlen környezetemben nem volt olyan, aki útra tudott volna kelni velem, én viszont azt éreztem, a menni akarás most erősebb, mint a félelem, hogy nem jön velem senki. És miért pont Bali? Mert békét, szeretetet, vidámságot, derűt, nyugalmat kerestem. És állítólag ebből Balin van bőven. (Tényleg van.) Szóval december közepén, a szakadó hóesés közepén, fogtam a telefonom, és minden alapos tervezgetés nélkül vettem egy jegyet, hogy már ne is gondolhassam meg magam. Az az igazság, hogy nagyon büszke voltam magamra.
Indulás előtt persze egyszerre voltam izgatott, kíváncsi és ideges. Gondoltam, ez aztán bátor húzás volt, a képességeim miatt ugyan nem aggódom, általában feltalálom magam, de mégis, Ázsia, az azért rohadt messze van, bármi megtörténhet. Lehet, meghalok, és soha nem is jövök vissza. (Még jó, hogy sose vagyok a végletekig patetikus.)
Végül visszatértem, és már a szerkesztőség, nem pedig a trópusok melegéből írom ezt a cikket. Legfőképpen azért, hogy megmutassam, milyen csodálatos helyeken jártam, másokat is arra sarkallva, legyenek bátrak, és vágjanak neki az ismeretlennek. Üres klisépuffogtatásnak tűnhet, de annyi mindent kaptam ettől az úttól, amire ámomban sem gondoltam volna. Bár nem tudatosan, de rendkívül változatos közel 3 hétre sikerült a ruccanás. Sokat voltam egyedül, később aztán társaságban is, bejártam számtalan templomot, voltam rizs-, kávé- és teaföldeken, fürödtem vízesésekben, majmokat látogattam a Monkey Forestben, hegyet másztam éjszaka, hogy a csúcsról nézhessem a napfelkeltét, jógáztam, beiratkoztam egy indonéz főzőiskolába, masszíroztattam, fürödtem az óceánban, sokat napoztam és fetrengtem a parton, olvastam, aludtam, jókat ettem és ittam, buliztam, csak úgy sétálgattam vagy épp körbebicikliztem egy kis szigetet, helyiekkel beszélgettem. Többek között.
A balinéz emberek tényleg hihetetlenül nyugodtak és derűsek. Életemben nem láttam olyan szívet melengető mosolyokat, mint amilyeneket itt, a leghétköznapibb helyzetekben. Legyen bármekkora dugó, 2 óra araszolás után sem cöccögnek, anyáznak vagy türelmetlenkednek. Örülnek pusztán a létezésnek. És ez a nyugalom nagyon hamar átragad az emberre. 2-3 nap után szabályszerűen azt éreztem, hogy az arcom ellazul, a (nem létező) ráncaim kisimulnak. Én, aki itthon még azt is megtervezi (kétszer), hogy a Kálvinról hogyan jut el a Jászaiig a legegyszerűbben, egyszer csak mindent elengedtem, sodródtam, abszolút a pillanatnak éltem, és a legtöbb esetben a helyiekre hagyatkoztam, akik minden erejükkel azon vannak, hogy segítsenek, és hogy a lehető legjobban érezd magad a szigetükön. Esős évszak lévén a pára brutális volt, mindennap esett az eső, cserébe olyan zöldben pompázott minden, hogy az ember alig akar hinni a szemének. Indonéziába eljutni viszonylag drága, de az ottlét már meglehetősen olcsó. Ebédeltem fejedelmit már 700 forintból is, és hosteleket már 2-3 ezer forint/éjszakáért is lehet találni, 10-15 ezerért pedig olyan bungallókat, amitől eláll a lélegzet. Tömegközlekedés nincs, robogót, kocsit, vagy sofőrt lehet bérelni, jutányos áron mindhármat, de az első kettőt csak a legbátrabbaknak ajánlom. Tényleg minden képzeletet felülmúl, amilyen mutatványokat képesek végrehajtani a helyiek utakon. Nagy a szegénység, sok a szemét, de itt valahogy könnyebb a szépre fókuszálni, mert abból még több van. Az ideérkező turisták jófejek, lazák, nyitottak, simán megeshet, hogy egyszer csak azon kapod magad, hogy egy csapat svéd között ülsz egy bárban, akik egy ivós kihívássá fejlesztett kártyajáték, nem túl szigorú szabályrendszerébe próbálnak beavatni. Az indonéz konyha isteni, sok-sok gyümölccsel, zöldséggel, rizzsel, tojással és csirkével, de az olasz, amerikai éttermektől és az organikus kávézóktól is hemzseg a sziget. Sokáig tudnám még sorolni, hogy miért érdemes Balira látogatni, de inkább csak úgy ideteszek néhány képet, melyek minden felesleges szócséplésnél többet mondanak.
Ha további ötleteket gyűjtenél, hogy az utazásaidat hogyan érdemes megörökíteni, kattints IDE!