Klasszikusból is a legjobbat – Olvass Örkényt!

A nemzetközi bestsellerek miatt egyre kevesebb figyelmet kapnak a hazai írók, legyen szó kortárs vagy klasszikus művekről. Ezt a csorbát kívánja enyhíteni a nemrég elindult Örkény-sorozat, melynek első kötetében az író egyperces novelláit gyűjtötték össze, a másodikban pedig a Glória és a Macskajáték c. kisregényeket olvashatjuk.

Talán kevesen tudják, hogy a groteszk humoráról ismert Örkény élete nemcsak az elfogyasztott feleségek számában bővelkedett, hanem az embertpróbáló eseményekben is. A zsidó származású Örkényt a második világháborúban munkaszolgálatra kötelezték, Donnál pedig hadifogságba esett, ahonnan csak 1946-ban szabadult. Egy évtizeddel később részt vett az ’56-os forradalomban, ezért személye sokáig nemkívánatosnak számított, művei csak a ’60-as évek elején jelenhettek meg.

blank

Ekkor, 1963-ban jelent meg Örkény a leghíresebb, legtöbbször feldolgozott műve, a Macskajáték, melyben egy nővérpár levelezéséből bontakozik ki az olvasó előtt az egyik testvér viharos szerelmi élete. Giza a fiát követvén Németországba költözött, ahol anyagi biztonságban, látszólagos boldogságban él, ellentétben testvérével Erzsivel, aki egyedül és szerényen éli mindennapjait Budapesten. Sosem gondolta volna, hogy ilyen érett korban is rátalálhat a szerelem, pedig tudhatta volna: ez az érzés nem ismer határokat, így korhatárt sem.

Az Örkény-kötet első regénye, a Glória egy húszas évei közepén járó nővérről szól, aki gyermekkora óta zárdában élt, amíg azt egy törvény miatt 1948-ban fel nem oszlatták. Miután Glória elhagyja eddigi otthonát, visszaköltözik az édesanyjához és megpróbálja megtalálni a helyét a nagyvilágban, ami korántsem megy neki annyira könnyen.

Bár a Macskajáték jóval ismertebb Örkény-mű, mint a Glória, mi valahogy mégis sokkal közelebb érezzük magunkhoz az utóbbi történetet.  Talán nagyon is sok fiatal vonhat párhuzamot saját és Glória sorsa között, akinek egyik napról a másikra kellett elhagynia azt a helyet, mely testi-lelki biztonságot adott neki, és próbálja megtalálni a szerepét abban a világban, melyet cseppet sem ismer. Az előtte álló lehetőségek sokszor inkább megriasztják, semmint optimizmussal töltenék el.

Persze Örkényt nem csak az izgalmas és tanulságos témaválasztásai miatt lehet szeretni, pergő párbeszédei, fanyar humora és helyzetkomikumai miatt egyszerűen lehetetlenség nem kedvelni műveit.

A Helikon Kiadó gondozásában megjelent kötetek, melyek borítói is külön dicséretet érdemelnek, ráébresztetik az olvasót, hogy bármilyen műfaji preferenciánk is van, egy magyar klasszikust mindig jólesik kézbe venni.

Örkény egyedi stílusával örökre beírta magát a kedvenc íróink közé, az ő köteteinek biztosan mindig lesz helye a könyvespolcunkon. Csak ne kellene ennyire türelmetlenül várnunk a folytatásra!

Gyere el a február 18-ai Funzine TALKS eseményünkre, mely a tragikus sorsú iróink és költőink életéről szól majd!

funzine talks

Meghívott beszélgetőpartnereink:
– MÁCSAI PÁL (rendező, színművész, az Örkény Színház igazgatója)
– FERENCZ GYŐZŐ (József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, műfordító)
– DR. SZEMELYÁCZ JÁNOS (pszichiáter, addiktológus, pszicho terapeuta)

Facebook-eseményt ide kattintva találod, jegyet pedig itt tudsz vásárolni.