Élethűen rémisztő sminkek, avagy interjú a „Halott Menyasszonnyal”

Ha Esztergályos Viki bármelyik közösségi média csatornáján nézelődsz, gyorsan fel fog tűnni, hogy nem mindennapi, amit ez a lány művel. A szépségápolás és életmód témáival foglalkozó Viki egész évben meglepi követőit egy-egy különleges „sminkvideóval”, ami talán téged is megihlet Halloween közeledtével.

A testfestés kategóriájába sorolható, amivel foglalkozol. Tanultad valahol, esetleg hobbiból kezdtél bele?

Nem tanultam sminkelni, úgy gondolom az adta hozzá az alapot, hogy rajzolni, festeni mindig is szerettem. A sminkelésnél én magam lettem a vászon.

Kép: Esztergályos Viktória

Valóban főpróba nélkül készülnek a mesterművek, amelyeket az arcodra, testedre varázsolsz a kamera előtt?

Igen, általában meg szoktak lepődni, amikor elárulom, hogy nem próbálom el előre az extrém sminkeket. De úgy érzem, így jobban kiteljesedhetek, az egész spontán készül. Ha elpróbálnám, akkor akaratlanul is ahhoz a korábbi munkámhoz hasonlítanám, ez pedig gátolná a kreativitást.

A kezdetekhez képest változtattál valamin?

Persze, változik minden, próbálok folyamatosan fejlődni és fejleszteni is, egyre több és jobb minőségű alapanyaggal dolgozom, hogy a maximumot hozhassam ki a munkáimból. Megvan bennem az igény, hogy jobb és jobb legyek: még élethűbb sminkeket készítsek, vagy még jobban vágjam/szerkesszem meg a videót, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsam a nézőimnek. Sokkal türelmesebb lettem, képes vagyok 8-9 órán át is sminkelni, és utána hosszú órákon át foglalkozom a videó szerkesztéssel. Nagyon kritikus vagyok magammal szemben, mondhatnám úgy is, hogy szörnyű főnöke vagyok önmagamnak. De ebben az esetben én ezt nem tartom rossznak, mert folyamatos tanulásra késztet.

Kép: Esztergályos Viktória

Hobbiként, vagy inkább karrierépítésként tekintesz arra, amit csinálsz?

Hivatásomként tekintek rá. Ezt értem a YouTube-videók készítésére és akár arra is, hogy örülnék olyan lehetőségnek, ahol extrém sminkeléssel foglalkozhatnék. A legjobb az egészben, hogy ez nemcsak munka, hanem egyben a hobbim is.

Van időd más elfoglaltságra?

A videózás mellett imádom a kosárlabdát, dolgozom is ebben a sportban nemzetközi statisztikusként és az asztalszemélyzet tagjaként is. Nagyon szeretek biciklizni, kirándulni a férjemmel, otthoni elfoglaltságok közül pedig a rajzolást, olvasást, és a főzést mondanám.

Mennyi időt fektetsz a közösségi média oldalaid gondozásába napi, heti szinten?

Közösségi média oldalaimmal napi szinten foglalkozom, Instagrammon vagyok a legaktívabb. A Youtube-csatornámra (ahol az extrém sminkek mellett szépségápolás, életmód témában is készülnek videók) igyekszem legalább heti egy videót készíteni, ezt a számot a jövőben szeretném emelni, minimum kettőre.

Hamarosan Halloween, így nem mehetünk el kérdés nélkül a téma mellett. Te magad készülsz erre a napra?

Készülök a halloweenre, természetesen a csatornámra is felkerül majd tartalom a témában. Tervezzük, hogy elmegyünk egy tematikus buliba, illetve dekorációt is készítek itthonra, plusz egy-két rémisztő fogást, és sütit biztosan alkotni fogok, mint minden évben.

Esetleg van bármilyen tanácsod azoknak az olvasóinknak, akik idén maguknak szeretnének egyszerű, ám annál rémisztőbb sminket készíteni?

A legfőbb tanácsom az lenne, hogy mindenképpen érdemes jó minőségű festéket beszerezni, ezek a festékek tartósabbak, pigmentáltabbak, és sokkal könnyebb is velük alkotni. Ha ihletre lenne szükség, akkor ajánlom a YouTube-csatornám/Instagram-oldalam, ahol lehet csemegézni a rémisztőbb sminkek között.

Ismerd meg Viki munkáit, inspirálódj a videóiból, hogy a tied legyen a legütősebb jelmez!