Szigeti Péter, vagy ahogy többen ismerhetik, Peter Makto a budapesti éjszakai élet egyik megkerülhetetlen neve. A DJ igazán tartalmas nyarat tudhat a háta mögött, és az év hátralévő részében sem pihen majd sokat. A TrueSounds Music alapítójával és a Be Massive! bulisorozat rendszeres fellépőjével beszélgettünk a munkájáról, az inspirációról és a magánéletéről.
Nagyon mozgalmas nyarad volt. Hogyan lehet bírni ezt energiával?
Szerintem az a legfontosabb minden szakmánál, hogy szeressük, amit csinálunk. Ha DJ vagy, akkor is imádnod kell a munkád, amikor a hátad közepére sem kívánod az újabb utazást a következő buli helyszínére, vagy amikor már borzalmasan fáradt és nyűgös vagy. A zene segítségével úgy érzem, össze tudok kapcsolódni a közönségemmel, ez az a plusz, ami feltölt és mozgósítja az energiatartalékaimat. Úgy érzem, lelkileg néha jobban megterhel ez a munka, mint fizikailag. Néha több stressz van egy rendezvény mögött, mint élvezet. Aztán másnap felkelek és megint érzem a vágyat, újra lenyomjam a PLAY gombot.
Az elmúlt 20 év alatt mi volt a legviccesebb vagy legérdekesebb sztorid, ami veled történt?
Sokszor kérdezték már, de sosem tudtam erre válaszolni, mert sok vicces eset történt már meg velem. Az egyik ilyen sztorim egy világsztárhoz, Maceo Plexhez fűződik. Ibizán valahogy bekeveredtem egy csendes back stage-be, ahol a szettje előtt nyakig elmerült a laptopjába. Sokaktól eltérően nem a művésznevét mondta, mikor kezetfogtunk, Ericként mutatkozott be. A beszélgetés hamar a szülői szerepkörünkre terelődött, amikor Maceo még emberibb arcát mutatta, nagyon közvetlenül beszélgettünk. Fiús faterként azonnal „oltott”, hogy majd az fia elkapja a lányomat, én pedig lányos apaként egyből visszavágtam, hogy az én lányomnak nem elég egy menő DJ-család. Míg beszélgettünk, nem éreztem kettőnk között azt a különbséget, ami szakmai szinten megvan. Úgy beszélgettünk, mintha már évek óta haverok lennénk. Sosem gondoltam volna, hogy az egyik ikonom egy nap a telómon a lányom képeit nézegeti és egymást „osztjuk”.
Miből merítesz inspirációt?
A DJ-szettjeimben mindig az adott környezetből, abból az izgalomból inspirálódok, ami arra ösztökél, hogy maradandó emléket és ne maradandó hallássérülést okozzak az embereknek, akik aznap eljöttek táncolni. Ez keveredik a bennem lévő pillanatnyi érzelmi állapottal és hangulattal. Saját zenék esetében az ihletet sokszor más előadók munkái jelentik. Hangulatember vagyok, nálam ez döntő.
Miért ajánlod Veszprémet azoknak akik még esetleg nem voltak?
Veszprém és az ott zajló partyélet üde színfoltja a vidéknek. Ha messzebről látogat el oda az ember, javaslom, hogy egy egész napot szánjanak a vásornézésre, mert tényleg egy gyönyörű helyről van szó. Egy jó kirándulás után egy jó buli mindig nyerő recept. Magát az Expresszó klubot és az estjeinket azért ajánlom, mert az évek alatt kialakult egy a hangzásunk köré csoportosuló nagyobb közösség, akik nagyon barátságosak. Bárki, aki valaha is kíváncsi lesz a zenénkre kíváncsi, nem fogja magát “idegennek” érezni, a mi bulizóink nagyon befogadóak.
Mik a terveid a jövő évre?
Nincsenek most konrkét tervek, jelenleg is a korábbi terveink kivitelezésénél járunk. A stúdió fejlesztése állandó program. Szeretnénk a kiadónkat még magasabb szintre juttatni a nemzetközi köztudatban, és jó lenne, ha a hangzásunkat is még mélyebbre el tudnánk ültetni az emberek fejében. DJ-ként évről évre még merészebb szetteket próbálok tolni, de ezt sem mondanám kifejezetten tervnek, ez inkább önmegvalóstásnak nevezhető. Korábban annyi tervem volt, ami nem jött össze. Most kevesebb van, és több random tapasztalás, melyek válaszokat adnak a jövőbeni irányokat illetően.
Mivel töltöd az szabadidődet, ha éppen nem zenével vagy szervezéssel foglalkozol?
Ha nem zenélek, a kislányomé a főszerep. Külön élünk, de szeretetben és harmóniában. Kevés időm jut az utóbbi években a hobbikra, a horgászásra, filmekre, olvasásra, kirándulásra. Főállásban a zene van jelen, ha tehetném, többet foglalkoznék vele. Vannak kötelező szakmai „túrák”, egy-egy zenei konferenciákra, de onnan fáradtabban jövök haza, mint ahogy kimentem.
Mi az, ami feltölt?
Alvás, lazítás, természetjárás, telefon kikapcsolása, online világból való kiszakadás, filmek, gyermekem nevetése és az ő sikerei. Éppen most tanult meg pótkerék nélkül bringázni. A csend és az egyedüllét is nagyon fel tud tölteni.
A kislányod szereti azokat a zenéket amiket te jatszol?
Néhányat, de keveset hall belőlem. Ha nálam van, általában játszunk, jövünk-megyünk, szóval keveset szól itthon a zene. Nem akarom rátukmálni azt, amit csinálok, majd ha kell, találkozni fog vele… Nekem is 18 évesen jött a DJ-kedés, az elektronikus zene pedig 14 évesen talált meg. Előtte gitároztam és metált hallgattam. A lányom anyukája más zenét hallgat, mint amit én képviselek és ahogy látom, eléggé egymásra találtak ebben. Fanni néha gitárral a kezében üvölt egy játékmikrofonba. Ez van, de ahogy mondani szokás, remélem majd kinövi. (nevet – a szerk.)
Mondj 5 zenét, albumot, mixet amit rendszeresen hallgatsz vezetés közben!
Az állandó elemek, amiket minden utazásom alatt használok: Gelka : Inner Monologue; Jan Blomqvist and his Band; Boiler room LIVE set; James Zabiela – Balance 029 CD1; Bob Moses – Days gone by – Album; Louise L. Hay – Éld jól az életed most.