A szomszéd fűje mindig zöldebb – Szlovéniában jártunk

Egyszer mindenki életében eljön az az idő, amikor a születésnapját már nem hajnalig tartó bulival akarja megünnepelni, hanem egy picit visszafogottabb, (de semmiképpen sem öregesebb!) módon. Így kötöttem ki a hétvégén Szlovéniában, ahol a szűkös időkorlát ellenére kijelenthetem, hogy a “Szomszéd fűje mindig zöldebb” mondás különösen igaz..

Az ország igencsak fiatal, 1991 nyarán egy kéthetes “miniháborúban” nyerte el függetlenségét Jugoszláviától, azóta azonban fénysebességben fejlődik a hazánknál jóval kisebb méretű és kevesebb lakosú ország. 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, 2007-től pedig már az euró a hivatalos fizetőeszköze. 2016-ban Ljubljanát kikiáltották a legzöldebb városnak, és valóban, itt lépten-nyomon érik egymást a parkok.

A fővárost az aprócska Ljubljanica folyó osztja két részre. Az egyik partján a vár, a másikon pedig a (helyi viszonyokhoz képest) nyüzsgő belváros található. A belvárosban autókat egyáltalán nem látni, hatalmas virág- és halpiacot, hangulatos tereket és rengeteg zöldfelület azonban annál inkább találsz.

Meglepő, de Ljubljana építésze is legalább annyi remekművel dicsekedhet, mint Budapest, nem hiába, nekik is megvolt a maguk Lechnerje: Joze Plecnik. Neki köszönhetjük Ljubljana belvárosának egységes összképét és a város leghíresebb hídját, a Három hidat, mely valóban három hidacskából áll.

Kicsit távolabb merészkedve a fővárostól a postojnai cseppkőbarlangot is muszáj látnod, ami Európa legrégebbi cseppkőbarlangja (és itt működik a világ legrégebbi földalatti postája is). A bejutás a cseppkőbarlangba eléggé kalandos: egy leginkább kisvasútra hasonlító járművel juthatsz el a barlang belsejébe, de vigyázz, útközben könnyen beverheted a fejed a szűkös alagutakról lelógó cseppkövekbe. Az egész utazás olyan, mintha a Harry Potter-béli Gringottsba utaznánk, csak éppen koboldok nincsenek, barlangi gőte viszont annál inkább. A 25 centi hosszúságú, vak gőte helyi nevezetesség,  már csak azért is, mert ez az apró élőlény bizonyította be, hogy a barlangokban is van flóra és fauna. A gőte igazán különleges kétéltű: 100 évig is elél és 10 évet is kibír élelem nélkül.

A mélységek után ideje a magasba törni, például érdemes megmászni a Bledi-tónál található várat, ahol ma egy kőkori leleteket bemutató múzeum működik. Ha ez annyira nem is izgalmas, a hegy tetejéről nyíló kilátás mindenért kárpótol. A tó közepén található sziget festői szépségű Szent Margit temploma lenyűgöző látványával képeslapokra kívánkozik, ha pedig a várból a másik oldalra tekintünk és tiszta az idő,  Szlovénia legmagasabb hegyét, a címerükben szereplő Triglav hegycsúcsait is látni lehet.

A tavon szigetre pletnával érdemes érkezni: a velencei gondolákra emlékeztető csónakba maximum 20 ember fér, és szokása, hogy könnyen oldalra borulhat, ha nem figyelünk a súlyelosztására. És ha már egyszer Blednél járunk, tilos (ismételem, tilos!) kihagyni a bledi krémest, ami átszámítva körülbelül 1200 forintba kerül, de megéri: ilyen fenségesen krémes, vaníliás ízű süteményt még nem ettél! Az eredeti bledi krémest a Park Hotelben kóstolhatod meg, ahol már sok-sok évtizede változatlan recepttel készítik.

Szlovénia legcsodálatosabb tulajdonsága, hogy földrajzi adottságai miatt egyszerűen lehetetlen megunni, békés, tiszta és hangulatos városkái pedig szintén rengeteg látnivalót rejtenek magukban. Arról pedig nem írtam, hogy még tengerpartjai is van, ahova ezúttal nem tudtam eljutni, de ennyi baj legyen, legalább máris megvan az indokom, miért fogok ide visszatérni jövő nyáron.