Azt tudjuk, hogy egy színdarabnak akkor van vége, amikor legördül a függöny és a szereplők kijönnek meghajolni, de arról a legtöbbünknek fogalma sincs, mennyi munka előzi meg azt a produkciót, amit mi, a nézők végül tapssal jutalmazunk.
Lovász-Horváth Nikolett Vastapsfelelősök – A kulisszák mesterei a színház titkairól című riportkönyve a színházlátogatók számára ismeretlen világba enged betekintést. Nikolett 8 éve színházi berkekben dolgozik, jelenleg a Radnóti Színházban nézőteres, így bőven tud miről mesélni könyvében.
Hogyan kezdtél bele a könyvírásba?
A barátnőm hívta fel a figyelmem a kiadó felhívására, amely sorozatszerűen ad ki riportkönyveket. Kész művel vagy konkrét tervvel is lehet pályázni, én az utóbbival próbálkoztam, és sikerült is. A könyvem első felében a színházi dolgozókat és a munkájukat mutatom be, ezt követően pedig az általam felkeresett színészek, színházi dolgozók legérdekesebb történeteit írtam le. Igyekeztem olyan színészeket és színházakat megszólaltatni, hogy a különböző korosztályok és nemek is megtalálják a könyvben az ízlésüknek megfelelő neveket és helyeket.
Több színházi babonáról is írsz. Neked melyik a kedvenced?
Shakespeare idejében anyagi megfontolások miatt csak egy példányban készült el a szövegkönyv, így amikor valaki véletlenül leejtette a próbák közben, gyorsan rátapostak, nehogy elfújja a szél. Ez a szokás a mai napig továbbél, hiába pótolható ma már könnyen egy szövegkönyv.
Melyek a legnagyobb változások, melyeket a technika fejlődése idézett elő a színházban?
A világosítók munkájának figyelésekor döbbentem csak rá, mi mindenre képesek a technika segítségével. Nem is gondoltam, a reflektorokkal és intelligens lámpákkal milyen sok különleges hatást lehet elérni. A mikroportok megjelenése is jelentősen megkönnyítette a színészek és hangosítók életét. A hangosítók ma már bármilyen hangeffektet elő tudnak hívni, pedig nem is olyan régen még szalagos magnóról játszották be a hangokat, lemezeket csapkodva imitálták a mennydörgést. Most bármilyen hangot bárhonnan le lehet tölteni, azt is meg tudják oldani, hogy a színdarabbéli pisztoly a nézők háta mögül, két oldalról dörrenjen el.
A könyvedben nemcsak színészeket, hanem színházi dolgozókat is megszólaltattál. Az utóbbi kategóriából kinek a története volt a legérdekesebb számodra?
Kadelka László főügyelőé, aki igazi nagy hal a színházi szférában, végigjárta a ranglétra minden fokát. A Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színházban ő engedte le utoljára a függönyt, majd az új Nemzetiben ő húzta fel először. A Nemzeti Színházban az egyik ismerőse révén kapott munkát. A pályája elején, amikor az egyik statiszta nem érkezett meg a jelenetbe, őt küldték be, hogy helyettesítse. A színpadon a színház akkori igazgatójával, Major Tamással találta szembe magát, akivel a darab szerint párbajoznia kellett. Mivel Kadelka profi vívó volt, nem hagyta magát legyőzni. Hiába pisszegtek rá a többiek a színpad mögül, ő ezt biztatásnak vette és nem állt le, végül egy bottal kellett leterelni a színpadról. A történet végül mégis boldogan zárult, mivel nem dorgálást, hanem jutalmat kapott, amiért megmentette az előadást.
Melyik színházi baki égette be legjobban magát az emlékezetedbe?
A Nemzeti Színházban az Ördögök című előadáson történt, hogy László Zsolt karakterét meg kellett ölnie a Tamási Zoltán által megformált szereplőnek. Igen ám, csakhogy sem Tamási Zoltánt, sem a fegyvert nem találták, amikor elérkezett a jelenet. Végül valaki lement a kelléktárba, hogy fegyvert szerezzen, a többi színész pedig berohant a színpadra és leteperték a földre László Zsoltot, hogy verekedést színlelve megölhessék. Tamási Zoli csak ezután kapott észbe és rohant fel a büféből, sűrű elnézéskérések közepette. Amikor megkérdezték tőle, hogy hol a fegyver, szabadkozva vallotta be, hogy a büfénél hagyta.
Meg lehet állapítani egy darabról már a próbák idején, hogy sikeres lesz-e?
Állítólag valaki ráérez erre, de azért ezt nehéz előre megítélni. Szerintem inkább azon múlik egy darab sikere, hogy megtalálja-e a közönségét. Nincs rossz darab, sem rossz közönség, de az előfordulhat, hogy az adott darab nem a hozzá passzoló közönséggel találkozik. Amikor azonban közös az egymásra találás, csodák születhetnek.