Új magyar thriller érkezik a mozikba: Itt az X – A rendszerből törölve előzetese

November 1-jén Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, Molnár Áron és Kulka János főszereplésével kerül a hazai mozikba a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly fantasztikus látványvilágú, szövevényes thrillere, az X – A rendszerből törölve. Elkészült a film új előzetese!

Éva (Balsai Móni) zseniális rendőr. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság igazából összefügg, és egy zseniálisan gonosz sorozatgyilkos műve. Ám Éva most nehéz élethelyzetben van. Küzd az egyedülléttel és a félelmeivel. Képtelen részt venni a fővárosi rendőrség munkájában, ha csak teheti, terepmunkát sem végez. Ekkor felkerül a központba egy új tiszt, Péter (Schmied Zoltán), aki más, mint a többiek. Felfedezi kolléganője különleges tehetségét, és meglátja benne a nőt is. Együtt erednek a mindeddig felderítetlen esetek nyomába és egyre jobban belekeverednek egy szövevényes, félelmetes bűncselekmény-sorozatba…

Az X – A rendszerből törölve előzetesét Bedő Barna készítette, aki olyan filmek trailerén dolgozott korábban, mint Enyedi Ildikó Oscar-jelölt Testről és Lélekről című alkotása vagy Herendi Gábor Valami Amerika 3 című filmje. ”Mikor először megnéztem az X-et, azt éreztem, hogy az elmúlt 20 évben ennyire izgalmas és fordulatos magyar filmet nem láttam. Tudtam, hogy Ujj Mészáros Károly mennyire tudatos és igényes rendező, így az előzetes megvágása nem volt kis teher, ám nagyon hálás feladat volt. Az volt a célom, hogy az előzetes hűen tükrözze a film magas minőségét. Így a történet izgalmát, a film rendkívüli, egyedi, soha nem látott képi világát és a főszereplőnő, Balsai Móni összetett karakterét, ezt a hármasságot igyekeztem összeszőni. A vágásnál nem kellett szakmai csínokat bevetnem, mert nagyon erős, egységes stílusú „alapanyagot” kaptam, az egész film ütős, egyedi, váratlan fordulatokkal teli!” – nyilatkozta Bedő Barna.

Ujj Mészáros Károly ezúttal új műfajban bizonyítja tehetségét, és most is különleges látványvilágú, erős hangulatú filmet készített. A főszerepet játszó színészek jó része már a Liza a rókatündérben is együtt dolgozott vele: a bűnügyet felfedező, majd a rejtélyes ügy nyomába eredő rendőröket Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs alakítja, de fontos feladatot kapott Molnár Áron, Olasz Renátó, Fekete Ernő, Szabó Győző, Básti Juli, Szirtes Ági, Schneider Zoltán is. A filmben Éva lányát a különleges tehetségű Bujáki Zsófi alakítja, Kulka János pedig betegsége után ebben az alkotásban lesz először látható a filmvásznon. A forgatókönyvet Hegedűs Bálint és Ujj Mészáros Károly írta, az operatőr Szecsanov Martin. Az X – A rendszerből törölve producerei Muhi András és Ferenczy Gábor.