Ének, tánc és látvány – A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutatott Cirkuszhercegnő próbáján jártunk

Az idén 80. alkalommal megrendezett Budapesti Nyári Fesztivál egyik legkülönlegesebb attrakciója a július 20-án bemutatott Cirkuszhercegnő című operett volt. Egyrészt azért, mert közel 20 éve mellőzték a műfajt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, másrészt egy hármas koprodukció révén született meg az előadás.

Az egyik próbán vettünk részt, amikor beleshettünk a kulisszák mögé, és megnézhettük, ahogy az utolsó finomításokat végzik a produkción.

kép: László Benedek

A Budapesti Nyári Fesztivál fő szervezője, Bán Teodóra régi vágya teljesült idén, hiszen sikerült visszahozni az operett műfaját a három hónapos fesztiválra. A Cirkuszhercegnő a 20. század ünnepelt zeneszerzőjének, Kálmán Imrének a leglátványosabb darabja. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével, a Miskolci Nemzeti Színház és a Szabad Tér Színház közös produkciójaként kelt életre a történet.

A mű 1926-os bemutatásakor is nagy szenzációt keltett, a cirkuszi világ látványos bemutatásának köszönhetően, egy igazi megashow-t kaptak a nézők a 20 század elején a kőszínházakban, és most, 2018-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is.

A függöny fenn, de a nézőtér üres

A darab egyik utolsó próbájára lestünk be. Bár a próba elvileg déltől kezdődött, dél után pár perccel még csak a látványos (és veszélyes) színpadi elemek működését próbálták a szakemberek. A színpad szélén az ügyelő, vagyis a rendező jobb keze kísérte szemmel az eseményeket.

Az ő feladata, hogy a színpadon minden rendben történjen, közvetlenül az előadás előtt ő ellenőrzi a színpad minden négyzetcentiméterét, azt, hogy minden közreműködő a helyén van-e, a színészektől a világosítókig.  Csak az ő jelzésekor gördülhet fel a vörös függöny és kezdődhet el az előadás, melyet megelőzően egyetlen próbáról sem hiányozhat.

blank
kép: László Benedek

A szinte teljesen üres nézőtér első soraiban a rendező, Szabó Máté ült, nem sokkal hátrébb pedig Ari-Nagy Barbara, a darab dramaturgja, akinek már több közös munkája is volt Mátéval. A Cirkuszhercegnőn az év elején kezdtek el dolgozni közösen. Legelőször azonban Bán Teodóra kereste fel a Miskolci Nemzeti Színházat a darab miatt, majd úgy döntöttek, hogy Szabó Máté rendezi a színművet. Ezután Máté összeállította a csapatot, a díszlet- és jelmeztervező személyétől kezdve egészen a dramaturgig, vagyis Barbaráig.

Ahány rendező, annyi megoldás

Barbarától megtudtam, hogy a magyar operett-előadásoknál szinte már hagyomány, hogy a rendező kisebb-nagyobb mértékben a saját koncepciójához igazítja a darabot. A dalok szövegéhez ritkábban szoktak hozzányúlni, de előfordulhat, hogy egy-két dalt kihagynak, esetleg lerövidítenek, természetesen csak akkor, ha a zenei vezető is helyesli és megvalósíthatónak tartja a változtatásokat.

Barbara Mátéval együtt nézte át a szövegkönyvet, azután picit felfrissítették a szöveget, kisebb motívumokat kihagytak vagy mással helyettesítettek. Az operettek prózai része érdekes módon hamar „öregszik”, egyes poénok és mellékkonfliktusok elavulnak vagy ma már nem érthetőek, főként, hogy jelen esetben egy 1926-ban írt, az orosz arisztokrácia miliőjét megidéző szövegről van szó.

blank
kép: László Benedek

A darabot ennek ellenére nem modernizálták, nem tettek bele mai szlengeket és mobiltelefonok sem csörrentek meg a színpadon, a cél csupán az volt, hogy érthetőbbé és élvezhetőbbé tegyék a Cirkuszhercegnőt a nézők számára.

A szövegkönyv megírása után az olvasópróba következik, az elsőn általában a rendező olvassa fel a darabot, ezt követi a visszaolvasó próba, ahol már a színészek mondják fel a saját részeiket. A Cirkuszhercegnő esetében ezután a színpadi rendelkezőpróbák következtek, de ha a darab átbeszélése, a karakterek körvonalazása több időt igényel (például egy Csehov-darabnál), több asztali értelmezőpróbát tartanak a színpadi próbák előtt.

 Csapatjáték az egész

A dramaturg a rendezővel dolgozik együtt a legszorosabban, hiszen elsősorban a rendező mutatja az irányt egy előadás elkészülésekor, legyen szó a díszletről vagy a karakterek megformálásáról. Azonban Barbara, vagyis a dramaturg munkájában is fontos szerepet játszik, milyen a színpadkép, például jó tudni, vajon lesz-e olyan tér, ahol a dramaturg által megírt intim jelenet jól megél.

Az, hogy kültéri, nem pedig beltéri előadásról van szó, jelen esetben sokat nem változtatott a stáb munkáján, leginkább a hangosítókén és a díszlettervezőén. Utóbbinak a Margitszigeti Szabadtéri Színpad méreteihez és technikai adottságaihoz igazodva kellett alakítani a díszletet, ráadásul úgy, hogy az előadás ősztől bekerülhessen a Miskolci Nemzeti Színház (jóval kisebb) nagyszínpadára.

blank
kép: László Benedek

Ennél a darabnál különösen fontos fogalom a csapatjáték, ugyanis színészek, zenészek és cirkuszi akrobaták dolgoznak együtt a közös célért. A próba idején a legkeményebb dolguk talán a zenészeknek volt, hiszen nekik jelenettől függetlenül szinte folyamatosan ott kellett lenniük.

A próbán nem ment le a teljes darab, csak egyes részeket vettek át, például a nyitójelenetet, vagy a kardtáncot, miközben a színpad szélén az akrobaták látványos mutatványokat gyakoroltak.

Bár maga az előadás háromórás, a próba még ennél is hosszabbra nyúlt, így talán megkockáztathatjuk a kijelentést, hogy a próbán (hiába az üres nézőtérnek játszanak), még nehezebb dolga van mindenkinek, mint az előadáson, amikor „csak” egyszer kell eljátszaniuk a darabot, rendezői utasítások és megszakítások nélkül.

Számomra a színház mindig a kikapcsolódásról, a látványról és a szórakozásról szól, az általam látottak alapján pedig biztos vagyok benne, hogy a Cirkuszhercegnő pontosan azt az élményt nyújtja, amire a nézők vágynak. Pedig csak a próbát láttam.

Képek: László Benedek