8 kihagyhatatlan program a Balaton partján

Bérczesi Robi „egyszálgitáros” koncertjét, a Quimby hipnotikus sámán-boogie-ját, a 80-as évek bestofját, a könnyűzenei underground repertoárjának legjavát, slam poetry-t, a vígszínházi fiúzenekar örömzenéjét, és a Csoda korban élünk című fergeteges bohózatot is megtalálni a Kultkikötő soron következő hétvégéjének műsorában. Az egész nyáron át tartó összművészeti fesztivál legvagányabb hétvégéje következik. Programajánló.

Én meg az Ének – Bérczesi Róbert

Badacsony, 2018.08.01. 21.00

Bérczesi Robi önálló projektje, az Én meg az Ének a dalszerző zenei munkásságának legfontosabb állomásait rögzíti és dolgozza fel. Az „egyszálgitáros” koncerteken egyaránt felcsendülnek a Hiperkarma és a BioRoBoT legnagyobb slágerei, és az előadó kedvenc, régebbi magyar számainak átdolgozásai, valamint kedvenc magyar népdalai is. Igaz, a projekt elsősorban szóló felállásként vált ismertté, az első, és eddigi egyetlen Én meg az Ének lemezt, az emléxel?-t hangszeres zenészekkel kiegészülve rögzítették 2010-ben. Az „egyszálgitáros” produkcióval Robi nagy sikert aratott az egész országban – a siker vélhetően Badacsonyban, a Kultkikötő és a frissTerasz közös szervezésű koncertjén sem marad el.

blank

Balaton100Szó Hip-Hop – Slam Poetry Fesztivál

Balatonföldvár, 2018.08.02. 11.00

Negyedik alkalommal érkeznek új és régi arcok a Balaton legkirályabb hip-hop eseményére. A Balaton100szó az ország egyetlen olyan rendezvénye, amely körbeöleli a hip-hop/slam poetry és irodalmi programokat, mindezt egy helyen – idén másodszor a Kultkikötőben!
A rendezvény célja a szövegcentrikus műfajok és az underground művészetek széleskörű bemutatása minden korosztály számára. Napközben irodalmi programok, slam poetry és sok más, a kortárs lírához köthető előadás várja az érdeklődőket. Az esti koncerteken pedig a hazai underground rap legkreatívabb előadói lépnek színpadra, köztük a Slow Village, NKS – Nem Közölt Sáv és a Lusta Bítek.

blank

Vida Péter és Aranyosi Péter estje

Balatonfenyves, 2018.08.02. 21.00

Vida Péter és Aranyosi Péter. Hogy mi a közös a két fellépőben? A keresztnevük, a miskolci gyermekévek, a diósgyőri foci – de az nem igazán – és a Kabinet Rt. show-ska zenekar. A többi kiderül a 90 percből, amit – néha – együtt töltenek a színpadon…
A két humorista ezúttal különleges helyszínen, a balatonfenyvesi Kultkikötő szabadtéri színpadán lép fel. A nevetés, és felhőtlen szórakoztatás garantált.

blank

40! avagy Véges élet – DEKK Színház – Füge Produkció

Balatonboglár, 2018.08.03. 21.00

Az élet véges. 40-nél van vége. Vagy nem…? Erre a kérdésre vélhetően többféle válasz is érkezik majd a 40! avagy Véges élet című előadáson, amely ezúttal az öregedést veszi górcső alá Bánki Gergely, Stefanovics Angéla, Keszég László és Mészáros Béla közös produkciójában. A Jurányi Inkubátorház szókimondó előadása idén nyáron a balatonboglári Kultkikötőben is látható lesz.
Az előadás, annak ellenére, hogy egy mélyebb és sokakban nehéz érzéseket keltő témát dolgoz fel, azokat is jókedvre deríti majd, akik már túl vannak a 40. születésnapjukon, és azokat, is, akik még előtte állnak.

blank

Quimby

Balatonföldvár, 2018.08.03. 20.30

A Kultkikötőben a 2018-as évad sem múlhat el Quimby koncert nélkül! A nyár legjobban várt zenei produkciójának ezúttal is a balatonföldvári helyszín ad otthont, ahova évről évre nagy örömmel tér vissza a két évtizedes múlttal rendelkező zenekar.
A Kiss Tibor – ének, gitár, Varga Livius – ütőhangszerek, vokál, Balanyi Szilárd – billentyűk, Kárpáti József – trombita, Mikuli Ferenc – basszusgitár, Gerdesits Ferenc – dobok alkotta hatosfogat eddig tizenhat csapongó lemezzel hagyott kitörölhetetlen nyomot a magyar könnyűzenében, miközben az évek során kialakította saját, összetéveszthetetlen stílusát.
Szimbolikus szövegeikkel, szenvedélyes előadásmódjukkal koncertjeik mindig egy picit olyanok, mintha egy őrült színházi darabba csöppennénk: egyik pillanatban romantikus musicalt, máskor vígjátékot vagy szívfacsaró drámát nézhetünk, melybe a közönséget is magukkal rántják – ők pedig örömmel megadják magukat a Quimby dölyfös rock and rolljának, mámoros melódiáinak és hipnotikus sámán boogie-jának. Ez minden bizonnyal a földvári koncerten is így lesz.

blank

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar

Balatonboglár, 2018.08.04. 21.00

Szintén óriási az érdeklődés A GRUND – vígszínházi fiúzenekar koncertje iránt is, amit az is bizonyít, hogy a produkcióra kapható jegyek már elfogytak. (Érdemes ugyanakkor résen lenni és nyomon követni az esemény FB-oldalát: a szervezők ígérete szerint, ha nem esik az eső, akkor a koncert napján a helyszínen még lehet jegyet vásárolni.)
A 2017. május 1-jén alakult zenekar koncertje nem véletlenül ilyen népszerű: A formáció tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagysikerű zenés játék vígszínházi előadásának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla. A zenekar egyre bővülő repertoárján helyet kap A Pál utcai fiúk számai mellett több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus rock világából.

blank

Csoda korban élünk (Szigliget) – Thália Színház

Balatonföldvár, 2018.08.04. 20.30

Újabb fergeteges bohózat érkezik a balatonföldvári Kultkikötőbe. A Thália Színház parádés szereposztású vendégjátéka az előadás helyszíne szempontjából abszolút profilba vág – a történet ugyanis Szigligeten, egy ódon kastélyban játszódik.
Az itt összezárt emberek – annak ellenére, hogy a darab műfaját tekintve bohózat – egy krimiszerű történetben találják magukat: valaki eltűnik. De muszáj egy távolról jött riporternek interjút adnia – tehát beugrik valaki helyette. És ha már beugrott, hogy mentsék a helyzetet – az ő helyére is be kell ugrani. Míg végül mindenki más bőrébe bújik. Egyedül a néző nem veszti el a fonalat. És nevet. Pedig ha közöttük lenne, nem nevetne! Még a színész sem szeretne lenni, aki lassan azt sem tudja, kit játszik.
Ahogy John Cleese, a Monty Python világhírű komikusa megfogalmazta: „A bohózat: ami az emberrel történik élete legrosszabb napján”. De egy csoda korban mindenkinek lehet legrosszabb napja… egyszerre.

blank

Müller Péter Sziámi andFriends

Badacsony, 2018.08.04. 21.00

Afféle alternatív supergroupnak is tekinthetjük az AndFriends zenekart, amelyben Müller Péter Sziámi és Kirschner Péter mellett Roszik Hella, Varga Orsolya, Angler Ákos, Winterberger Csaba és a Wevox vokál (Baka Rebeka, és Bakos Zita) zenél.
A zenekar a friss számokon kívül játssza a 80-as évek bestofját: a könnyűzenei underground (URH, Kontroll, Sziámi), azaz Müller Péter Sziámi repertoárjának legjavát. Sok ezek közül az énekes-szövegíró Müller Péter Sziámi nevéhez kötődik: Az Apokalipszis, a Bétaville, a Boldog boldogtalan, a Kicsi kicsiszolt kő, az Amiben élsz vagy a Világegyetemista a jelenkor nyelvén is ugyanolyan érvényesen szól, mint születésekor.
Ezek a zenék most egy igazán különleges helyszínen, a badacsonyi frissTeraszon, a Kultkikötő legújabb programhelyszínén is megszólalnak.

blank

Kertmozi a Kultkikötőben

A színházi előadások, a koncertek és a gyerekprogramok mellett a filmművészet szerelmesei is megtalálhatják számításaikat a Kultkikötőben: 2018. június 24-től augusztus 12-ig minden vasárnap 21:00 órakor könnyed, nyár-esti kultfilmekkel várják a közönséget Balatonbogláron. A Kultkikötő KertMoziban olyan klasszikus filmeket vetítenek, mint, a Vademberek hajszája, a The Brothers Bloom, a Lopott szépség, vagy az Ave, Cézár. A belépés ingyenes.

Gyerekprogramok a Kultkikötőben

Balatonföldváron

aug. 4. (SZO) Erdők könyve (Aranyszamár Bábszínház)
aug. 5. (V) Teremtésmese (Écsi Gyöngyi)

Balatonbogláron

aug. 3. (P) Teremtésmese (Écsi Gyöngyi)
aug. 5. (V) Erdők könyve (Aranyszamár Bábszínház)

Balatonfenyvesen

aug.1. (SZE) Boribon kirándul (Nefelejcs Bábszínház)
aug. 3.(P) Erdők könyve (Aranyszamár Bábszínház)
aug. 4. (SZO) Teremtésmese (Écsi Gyöngyi)