Nem egyszerű feladat egy rockbanda első emberével interjút készíteni. Papp Szabival két héttel az eredetileg megbeszélt időpont után tudtam csak beszélgetni. A találkozó előtt ugyanis Szabi színpadpakolás közben meghúzta a karját, aminek a végeredménye egy csúnya sérülés és gipszelés lett, de Szabi megoldotta, hogy egy koncertjük se maradjon el.
„Lehet, hogy egy picivel többet kéne visszaadni a szervezetemnek, mint amennyit kiveszek belőle” – kezdi monológját Szabi, és a rá jellemző energikussággal és nyitottsággal várja a kérdéseim kocsmája, a Robot egyik félhomályba burkolózó asztalánál ülve.
Míg az asztalhoz kísértél, említetted, hogy építkezésről jössz. Költözöl?
Vettünk egy lakást, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy négy falat, mivel nagyon sok munkánk lesz még vele. A mostanit kinőttük, a lányom, Natasa már 5, a fiam, Viktor pedig 3 éves, lassan külön szobára lesz szükségük. Ők élvezik a legjobban az egész felújítást.
Megszelídített az apaság?
Meg. Már a gyerekek előtt is visszafogtuk magunkat egy picit a bandával. Kicsit kevesebb házibuli, kevesebb éjszakázás, de megtérni persze nem tértünk meg. Muszáj volt egy picit lassítani, hogy ne váljon a banda kárára a túlzott pörgés. Illuminált állapotban nem lehet írni.
Tényleg?
Tényleg. Nyilván, a boldog, felhőtlen pillanatokból jó szövegek születhetnek, például ha valaki hajnalban a buliból hazautazva a buszon ordít valamit, lehet, hogy megihlet és egy tök erős sor lesz belőle az egyik szövegünkben.
Úgy látszik, már a családod körül forog az életed. Mindig is vágytál az apaságra?
Eszterrel, a párommal 15 éve élünk együtt. Már a megismerkedésünk pillanatában tudtam, hogy együtt maradunk, egyből össze is költöztünk, és úgy néz ki, jól döntöttünk. A gyerekekről 6 éve kezdtünk el beszélgetni, mindkettő szerelemgyerek, tervezettek voltak, de kész, ennyi volt, kettőnél meg is állunk. Szeretek a játszótérre, kiállításokra menni velük, úgy érzem, feladatom átadni a gyerekeimnek mindazt, amit az életem során eddig megtanultam.
Mit szeretnél nekik megtanítani?
Az emberséget, a figyelmességet, az udvariasságot, azt, hogy odafigyeljenek a körülöttük lévő emberekre és egymásra is. Tudják, hogy az ételt nem a télapó hozta, hanem anya és apa dolgozott meg azért a pénzért, amiből a vacsorát meg tudtuk venni. Nem arról van szó, hogy azt akarom, istenítsenek. Azt szeretném, becsüljék a dolgokat. Kisgyerekként gyakran elkísértem az édesapámat jobbra-balra, ilyenkor láttam azt az alázatot és figyelmességet, amit most én akarok átadni az enyémeknek.
Hogyan emlékszel vissza az apukádra gyerekkorodból?
A faterom nem volt szigorú, nem mondta nekem, hogy kisfiam, ügyvéd leszel és kész. Elég korán beszippantott a rock világa, a bátyám és én is zenészek lettünk. Hetedikes koromban alapítottam meg az első zenekaromat, és azóta is ez az életem.
Hogyan fér össze ezzel a gondoskodó, szeretettel teli apai szerepkörrel a konvenciókat megtagadó rocker éned?
Remélem, akik nem jönnek a Supernem koncertjeire, nem azért nem jönnek, mert félnek, hogy leköpnék rájuk a színpadról. Nem vagyunk tahók, nem vagyunk polgárpukkasztók – csak szókimondók. A punk jelzőt is rá lehet húzni a zenekarra, de ez esetben ez a szó inkább a magatartásformánkra, nem pedig a zenénkre igaz. Vannak popszámaink és vannak olyan dalaink is, melyeket hallgatva szét tudsz verni mindent, ami körülötted van.
Mennyire tartjátok fontosnak a rajongókkal a kapcsolattartást?
Úgy vettem észre, hogy a koncert előtt, alatt és után is szeretnek szórakozni azok az emberek, akik kíváncsiak ránk. Fontosnak tartjuk, hogy kapcsolatban legyünk velük, gyakran italozunk is velük a koncert után. Van, aki visszaél ezzel a helyzettel, és azt hiszi, ha lejött a bohóc a színpadról, ez lennék én, bármit csinálhat velem. Ezt egész konkrétan így értem. Elkezdik húzogatni a hajam, a pólómat, ha sapka van rajtam, leveszik rólam. Ezeket a helyzeteket is meg kell tanulni nyugodtan kezelni.
Említetted, hogy lehet titeket punkrock bandának nevezni, de vannak popszámaitok is. Mi az, ami nem fér bele a stílusotokba?
Eléggé eklektikus a Supernem, és jól is van ez így. Ajánlom a figyelmedbe az új lemezünkről a Március című számot, ami olyan, mintha nem is mi dalunk lenne. Aki eddig meghallgatta, szinte mindenki sírva fakadt. Nem azért, mert olyan rossz, hanem azért, mert annyira szívhez szóló, zeneileg és szövegileg is katartikus élményt nyújt. Olyan dal, ami arra késztet, hogy egy kicsit magadba nézz.
Ha már az új lemezeteknél, a Weekendnél tartunk, muszáj megkérdezzelek A Péterfy Bori mészárlás című számotokról. Hogyan született ez a dal?
Borival nagyon régóta jó barátok vagyunk, már volt is egy közös dalunk, a Férfivadász. Amikor az új albumot csináltuk, azt álmodtam, hogy Borit meggyilkolták, még fotókat is mutattak nekem arról, mennyire brutálisan végeztek vele. Másnap reggel zaklatottan ébredtem, és miközben a fogamat mostam, bevillant a fejembe „A Péterfy Bori mészárlás” cím. Megpróbáltam visszafordítani a negatívat pozitívra. Szóljon ez a dal arról, hogy Bori mészárolja le jelenségével és attitűdjével a világmindenséget. Írjunk róla egy dicsőítő himnuszt! Miután elkészültünk, úgy éreztem, kutya kötelességem Bori áldását kérni a dalra. Szerencsére, ahogy meghallgatta, egyből imádta.
Egyszerre több dologgal is foglalkozol. Énekelsz, a Robot nevű kocsma tulajdonosa vagy, tavaly ősszel pedig a Sztárban sztár című show-műsor zsűrije is voltál. Az idei szériában is láthatunk majd?
Még nem hívtak, de lenne kedvem hozzá. Jól sült el tavaly, nem kellett meghasonuljak, teljes mértékben magamat adhattam. A Sztárban sztár egy prémium szórakoztató műsor, ami nem mások lejáratásáról, hanem a közönség szórakoztatásáról szól. Zsűri voltam, de úgymond felelősség nélkül tölthettem be ezt a szerepet. Nem kellett olyan döntéseket meghoznom, ami egy előadó következő éveit meghatározná. Elvégre ki vagyok én, hogy ítélkezzek mások felett?
Tévesen következtetek ebből arra, hogy ha most felkérnének, hogy egy tehetségkutató-verseny zsűrije legyél, nemet mondanál?
Valószínűleg igazad van, nemet mondanék. Az már egy rizikósabb műfaj lenne. Nem biztos, hogy lennék annyira bátor, hogy valakinek azt mondjam, „Figyelj, szerintem nem tudsz énekelni”. Nem akarom mások álmait összetörni. Mindenki kap kritikát, még Madonna, Lukács Laci meg persze én is. Ezek mindenkiben nyomot hagynak, teljesen mindegy, hogy mióta vagy a szakmában.
A beszélgetésünk elején említetted, hogy már a gyerekek megszületése előtt lassítottál picit a tempódon. El tudod képzelni, hogy néhány év múlva még lassabb tempóra kapcsolj?
Szerinted most lassú vagyok? Csodálatos ívet futott be eddig az életem, amit annak köszönhetek, hogy nagyon jó emberekkel ismerkedtem meg, beszéljünk párkapcsolatról, barátságról, zenei vagy szakmai kapcsolatokról. Vannak persze mélyrepüléseim, de egy közhelyes kifejezést használva, egyszer lent, máskor fent. Imádom a közhelyeket, mert nagyon is igazak, csak sokan ezt nem szeretik beismerni. Százszázalékosan élvezem az apaság és a család adta nyugalmat, meg a hajnal 5-ig tartó bulikat is.
De vajon meddig fogod még tolni a hajnalig tartó bulizást?
Nyugalommal és boldogsággal várom, hogy 65 éves legyek, amikor már valószínűleg, hogy nem fogok ilyen gyorsan beszélni, és nem fog annyira érdekelni, hogy ki fog fellépni este a Robotban. Azért merem ezt kijelenteni, mert rengeteg emberrel találkoztam már, soha nem kellett elfojtanom magamban semmit sem. Nincs bennem egy szemernyi hiányérzet sem.