Élni jöttünk – Megérkezett az Intim Torna Illegál új nagylemeze

„Örökbe fogadtam egy oroszlánt! Vagy ő fogadott engem örökbe?”, teszi fel a kérdést Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere-dalszövegírója. A tavaly egy kislemezzel jelentkezett zenekar május 25-én új konceptalbumot ad ki, amelyet Peti oroszlánokkal kapcsolatos élményei, látomásai is inspiráltak.

Az Intim Torna Illegál megalakulása óta hazánk egyik kedvenc koncertzenekara, a klub- és fesztiválélet egyik legenergikusabb produkciója, amely mély gondolatokat tálal fülbemászó slágerekbe csomagolva, melyekből a Vágjál lyukat a kádba egyenesen szlogen lett, de a Mennyország kapuján át a Köszönöm szépen-ig számos dal megjárta a rádiós slágerlisták tetejét. Képviselték már Magyarországot Európa legrangosabb showcase-eseményén, a Eurosonic fesztiválon. A megújult zenekar a tavalyi Köszönöm szépen EP dalait is beépítve egy egységes albummal jelentkezik Élni jöttünk címmel.

„Élni jöttünk” egy olyan világba, amely nem bánik velünk kesztyűs kézzel. S bár próbálnak minket megváltoztatni és beolvasztani, mi mégis a magunk urai vagyunk, és kitartunk az értékeink mellett. Ennek a legerősebb jelképe az oroszlán. Az oroszlán a maga ura, és ha megtámadják, akkor keményen visszavág, de hamar megbocsát, és nem haragtartó

– definiálja az ITI körül felbukkant nagyvad szerepét Péter. – Az Oroszlánok mindig arra törekednek, hogy helyre tegyék a dolgokat a világban; hatalmas érzésekkel rendelkeznek és érezniük kell, hogy végül valamit véghez vittek. Cselekvéssel reagálnak a helyzetekre ahelyett, hogy hátra dőlnének és gondolkodnának rajta; nem ösztönösek, de azért, mert a jövőbe néznek és számításba veszik tetteik következményeit.

 

Péter valóban örökbe is fogadott egy oroszlánt a budapesti állatkertben, míg május 24-étól már látható az Intim Torna Illegál vadonatúj, „oroszlános-cirkuszos” klipje, a Los Tiki Pictures csapatával készült Feltettem a polcra a szívemet című dal,  mely a május 25-én megjelenő  Élni jöttünk című legfrissebb albumot vezeti fel. Az album fizikai formátumban is kapható már a MOL töltőállomásokon., június 2-án pedig mindezt be is mutatják élőben a Budapest Parkban.

– A Feltettem a polcra a szívemet című dalunkhoz forgatunk klipet. Az oroszlán a lemez életre kelt manifesztációja. A forgatási helyszínt Ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója bocsátotta a zenekar rendelkezésére, ahol a zenekar a rács mögött, a manézsban játszott, egy légtérben egy cirkuszi oroszlánnal – mondja Péter.
A legtöbb munkával, legtovább készült szám a lemezről. Kicsit olyan volt, mint Luca széke. A keverés alatt Sellyei Tamásnál hangmérnöknél folyamatosan jöttek az  újabb ötletek, hogy milyen végső formát kéne adni a dalnak. Egyik nap egy teljes kórust rögzítettünk a dalhoz, másik nap Peti rohant át egy másik stúdióba új gitársávokat játszani, míg mi párhuzamosan kevertük az anyagot. Harmadik nap le kellett cserélni a teljes basszus sávot, hogy teljes legyen az összhang. Nem volt kérdés, ez a szám kap klipet az új lemezre. Hiszünk a dalban, szeretjük –
mondja Gálos Ádám, a zenekar dobosa.

A lemez dalai mind ugyanabban a hangulatban íródtak, és bár tempójukat tekintve eltérőek, mégis egységes képet alkotnak, és egyenként is megállják a helyüket – mesél a lemezről Péter.