A Narancsliget támogatásával versenyben a kiscsécsi családok

Töltsük meg élettel a kerteket – ez az egyik fő célja a Magyarország legszebb konyhakertjének felkutatására indult pályázatnak, amelyben a NarancsLiget Adományközpontnak hála a Kiscsécsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 24 helyi családja is részt vehet.

A kertművelő emberek munkájának megbecsülését is hirdető verseny fontos célkitűzése a konyhakertművelő kultúra megőrzése és népszerűsítése, emellett nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fiatalok számára is vonzóvá tegye a kertművelés e módját. Az adományközpont által támogatott családok lelkesen vágtak bele a megmérettetésbe, és egyebek mellett hagymát, borsót, sárgarépát, krumplit, tököt és uborkát vetettek. Ha az időjárási körülmények is nekik kedveznek, komoly eséllyel szerepelhetnek a versenyben.

A jelentkezés határideje idén április 30-a volt, így ha most hallasz először a programról, legközelebb jövő tavasszal nevezhetsz. (Ha felkeltette az érdeklődésedet, akkor itt olvashatsz a kezdeményezésről, míg a NarancsLiget Adományközpont tevékenységéről, valamint arról, hogyan támogathatod a munkájukat  ide kattintva mindent megtudhatsz.)

A NarancsLiget Adományközponttal karöltve drukkoljunk együtt a kiscsécsieknek!