Te örülnél, ha a színpadra vinnék az életed? Marvin Bijou számára ez az egyetlen megoldás, hogy feldolgozza mindazt a sérelmet, ami gyerekkorában történt vele. A fiú egészen kiskorától kezdve érezte, hogy más, mint a többiek. Iskolatársai kigúnyolták, családja kirekesztette homoszexualitása miatt. A Színpadon az életem egy szomorú sors tanulságos feldolgozásáról szól.
Marvin Bijou (Finnegan Oldfield) enyhén szólva sem ideális körülmények között nőtt fel. Iskolatársai lelkileg és fizikailag is molesztálják, durva, iszákos apja és nemtörődöm anyja pedig nem veszik észre fiuk lelki vívódásait és magányát. Ráadásul Marvinnak ki sem kell tennie a lábát otthonról a zaklatásért: bátyja, pont úgy, ahogy az osztálytársai, buzinak csúfolja, egyik veszekedésük majdnem a verekedésig fajul.
Marvin kitaszítottnak, feleslegesnek érzi magát puritán és cseppet sem befogadó környezetében, nincsenek barátai se céljai. Legalább addig, amíg az iskolában az új igazgatónő fel nem fedezi színészi tehetségét.
Persze még ekkor sem válik Marvin élete egy leányálommá, szülei ugyanis ellenzik, hogy színművészeti iskolába jelentkezzen. Marvin a sikeres felvételijéről sem a szüleitől, hanem az igazgatónőtől értesül, mivel az apja észre sem vette, hogy fiának levele érkezett.
A Színpadon az életem c. filmben két idősíkon játszódik a történet: egyrészt a felnőtt Marvint láthatjuk, aki a városba költözött és keresi az útját a művészvilágban, másrészt a színdarabjához is felhasznált visszaemlékezéseiből gyerekkora is feltárul a néző előtt.
A történet legnagyobb erőssége, hogy nem esik túlzásokba, nem akar túl drámai vagy túl tragikus lenni – sokszor a Marvin gyermekkorának naturalista ábrázolása is éppen eléggé szívfacsaró.
Bár a főszereplő homoszexualitása a filmben végig hangsúlyos szerepet kap (láthatjuk, gyerekként mennyire csodálva nézte a nála idősebb fiúkat, később pedig az első szerelmi kalandját is megismerjük), nem egy gender-filmről van szó, vagy legalábbis ennél sokkal több mondanivalója van a filmnek.
Marvin története megmutatja, milyen fájdalmasan nyomhatja ránk a bélyegét a környezetünk, s hogy mennyire nehéz (de nem lehetetlen) lemosni ezt magunkról. A Színpadon az életem másik tanulsága, hogy kellő nyitottsággal és higgadtsággal minden megérthető, sőt, talán át is érezhető.
Marvin nem exhibicionista indíttatásból meséli el az életét a rivaldafényben.
Nem, Marvin valójában nagyon is csendes, visszahúzódó típus. Csupán arról van szó, hogy neki a színház világa kell ahhoz, hogy megeméssze, feldolgozza a múltját. Tulajdonképpen nem is a rivaldafényre van szüksége, hanem csak a szamárfüles füzetecskéjére, hogy papírra vesse gondolatait.
Számára nem a közönség a gyógyír. Hanem a művészet.