Élet a budapesti underground éjszakában: Chapelier Fou, az Őrült Kalapos

A 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül egy igazán kreatív, fenomén és a szó korántsem pejoratív, inkább zseni értelmében vett őrült karakter látogatott el Magyarországra április 13-án a francia Chapelier Fou, vagyis Louis Warynski személyében.

Fotó: Chapelier Fou hivatalos Facebook-oldala

Az este 8 és 10 óra között megrendezésre kerülő koncertnek az A38 hajó adott otthont, ahol eleinte némi aggódás és egy szinte teljesen üres terem fogadott picivel fél 9 után az addigra már végzett, hazai előzenekar, Ialaz után. A színpad gyors átrendezése, a hangszerek utolsó hangolása és finomítása után azonban, ami ezután várta a koncertre ellátogató mind stílusban, mind korosztályban igencsak vegyes közönséget, az

egy magával ragadó, felejthetetlen élmény volt.

Chapelier Fou hangolódásképp finom dallamokkal kezdte csak, megadva az este alaphangját, ám már ekkor is egyszerre 4-5 (igen, bizony 4-5!) hangszeren játszott: a dob alapok egy samplerről mentek, amire sávonként basszust, némi zongorajátékot játszott fel, megkoronázva azokat főként impozáns hegedű-, ritkábban gitárjátékokkal és szólókkal. Az szólóknál eleinte érződött az improvizáció a dalaiban és hogy még csak hangol, ugyanis helyenként disszonáns (talán még atonális is) volt a hangzás, ám a koncert végére már arra gyanakodhatott inkább az ember, hogy ez is szándékos volt.

Ahogy lement az intro, rögtön hálásan szólította meg a közönséget, megköszönve mindenkinek a részvételt: “Thank you for… being you.” Ezután, komolyra fordítva a szót, belevágott egy hosszabb, kiállás nélküli etapba, aminek az elején, ha valaki becsukta a szemét, az garantáltan csak szállt, lebegett és úszott az érzelmek világában egy fülig érő mosollyal az arcán. Épp mikor már mindenki azt hitte, hogy elérte a csúcsot, akkor Louis képes volt csavarni még egyet a dallamokon és szólamokon, úgy, hogy az addig progresszívan felépített dalok egy hatalmas katarzis formájában óriásit szóljanak, üssenek, kitartva és elnyújtva azt az érzést hosszú-hosszú percekre. Ez így ment aztán egész este. Némi kiállás, gyors szusszanás, majd egy hosszabb etap, felváltva hullámokban, szépen lassan ismétlődve, de mindig a teljes extázisig jutva.

Hogy is gondolhatta az Őrült Kalapos, hogy egy ilyen hangzásvilágot és élményt nyújtó előadóra mindössze 20-30 ember lesz kíváncsi Budapesten? Géniuszán és zenei tehetségén kívül tehát embersége és szerénysége is abszolút impozáns volt, hiszen bármikor ha a közönséghez szólt, mind ő, mind a tömött sorokban álló szórakozók csak mosolyogtak.

Volt talán valami a levegőben a tavasz jöttével ezen a péntek 13-án, hogy a koncert végére a legtöbb látogató arcára kiült egy hatalmas, érzelem dús mosoly.

Nagy Bence