Számtalan zenei csemegét és fontos kérdéseket felvető magyar alkotásokat is hoz április 13-áig Budapesten a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál.
A Nico, 1988 című road movie-ban a Velvet Underground énekesnője életének utolsó éveit láthatjuk, az American Valhalla Iggy Pop és a Queens Of The Stone Age frontembere, Josh Homme rendkívüli zenei együttműködését mutatja be, a RocKabul pedig az afgán főváros heavy metál és underground zenei színtereire kalauzolja a nézőt. A Megszállás 1968 című dokumentumfilm Csehszlovákia lerohanásának történetét mutatja be öt nemzet szemszögéből, a SajátSzínház: Remake_Bodony-ban egy baranyai falu lakói a fotóhang és a közösségi festés módszerével vizsgálták kapcsolataikat és életterüket, Bogdán Árpád Genezis című alkotásában pedig egy roma kisfiú egy brutális támadásban elveszíti a családját. Több alkotóval találkozhat is a közönség.
Az American Valhalla a rock két fenegyerekének rendkívüli zenei együttműködését mutatja be. Iggy Pop és a hamarosan a Budapest Parkban fellépő Queens Of The Stone Age frontembere, Josh Homme – aki a film egyik társrendezője is – együtt alkották meg 2016 egyik legjobb albumát, Iggy Post Pop Depression-jét. A film – melyben az idei Szigeten fellépő Arctic Monkeys dobosa is feltűnik – elviszi a nézőt az első demófelvételekre a kaliforniai sivatagba és az album megjelenését követő turnéra is. A doksi április 5-én 21 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban, 9-én, hétfőn 18:45-kor pedig a Toldiban pereg majd.
A Velencei Filmfesztiválon díjat nyert olasz rendezőnő, Susanna Nicchiarelli új filmje, a Nico, 1988 című road movie a Velvet Underground énekesnője és Andy Warhol egyik legfontosabb múzsája, Nico életének utolsó éveit mutatja be. Számai a hetvenes és nyolcvanas évek legeredetibb zenéi közé tartoztak, és nagyban befolyásolták az utána következő generációk művészetét. „A sötétség papnője”, ahogy akkoriban hívták, negyvenéves kora után találta meg igazi önmagát: ekkor végre levethette szépségének béklyóit, és újraépíthette kapcsolatát elfeledett fiával. A versenyfilm április 9-én 20:30-kor az Uránia Nemzeti Filmszínházban, majd 12-én, csütörtökön 21 órakor a Toldiban látható.
A RocKabul című zenei doksi az első afgán heavy metal együttes, a District Unknown pályáját követi nyomon, miközben az afgán főváros underground zenei színtereire kalauzolja a nézőt. A rendező, az ausztrál születésű Travis Beard a Metal Hammer magazin Global Metal díját nyerte alkotásáért. Április 8-án a 18:45-ös vetítés után és április 9-én a 20:30-as vetítést követően a Kino Caféban találkozhat is vele a közönség.
Fontos kérdéseket vetnek fel az idei Titanicon látható magyar vonatkozású alkotások. A Varsói Szerződés csapatai 1968 augusztusában lerohanták Csehszlovákiát. Az akkori eseményeket öt szemszögből feldolgozó Megszállás 1968 című dokumentumfilm a „baráti” hadseregek katonáit szólaltatja meg. A nemzetközi koprodukció egyik rendezője, Dombrovszky Linda április 7-én a 18 órai vetítés után az Urániában, majd április 12-én 18 órakor a Kinoban szívesen beszélget a közönséggel. Boross Martin rendező SajátSzínház: Remake_Bodony című munkájában – melyet április 5-én 15 órakor vetítenek az Art+ Cinemában – egy baranyai falu lakói a fotóhang és a közösségi festés módszerével vizsgálták kapcsolataikat. Arra voltak kíváncsiak, hogyan függ össze a pusztítás, alkotás, cselekvés és fantázia az intézmények hiányával.
Végül hazánkban premier előtt először a Titanicon – április 10-én 20 órakor az Urániában, majd 11-én, szerdán 18:30-kor a Kino Caféban lesz látható – a Genezis című alkotás, melyben egy roma kisfiú egy brutális támadásban elveszíti a családját. A rasszista gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét felettese nyomására elvállaló ügyvédnő a nyomozás során megismerkedik a kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja. Bogdán Árpád új filmje a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája.