Hogyan lehet mindennapi tárgyakat textilművészetté varázsolni? Miért lehet nosztalgikus szürrealitással visszatekinteni a pártállami évek gyermekkori élményeire?
Kiderül április 4-én az óbudai Esernyős Galériában, ahol Urbánus szövetek címmel nyílik a Regős házaspár, Anna és István új közös kiállítása, ami a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében valósul meg, és része a Budapest ArtWeek programjának.
„A Főiskola után fogalmam sem volt, milyen képeket fogok festeni – vallja Regős István. – Kedvenceim voltak a közép-kelet-európai irodalom és film jeles alkotói, a képzőművészetben azonban nem találtam ennek nyomát. A stílus kialakulása lassú folyamat. Hatással van rá minden, ami egy művész életét meghatározza: az ember habitusa, tanulmányai, a közeg, amelyben él, és persze megfoghatatlan dolgokra is gondolok. Mindezek alapján hamar kiderült számomra, hogy a képzőművészet nemcsak a színekkel és formákkal való esztétizálást jelenti. Önálló festészet a célom, amelyben a tartalmi és formai szempontok azonos súllyal szerepelnek.”
A folyamatosan gazdagodó életműből készül az Esernyősben az a tematikus válogatás, amelynek festményei és objektjei a kiállítás egyedi rendezési elve alapján lépnek párbeszédbe Regős Anna textilművészetének válogatott darabjaival.
„Regős Anna hajtogatott és varrt papír- és lenmunkái nagyon szervesen kapcsolódnak korábbi munkáihoz, a patchworktől a komputerkárpitokon át a használati textilekig. Gondolkodása az anyagról, architektonikus építkezésről, fényes és matt, talált és készített egymásmelletiségéről egy irányba mutat. Legújabb, ezúttal kiállított munkáinak kiindulási alapja a négyzet forma, melyről hajtogatással és pliszírozással létrehozott élek, domborzat, ritmus nyomán gondolkodik.” – Oltai Kata művészettörténész
„Regős István 1973 óta él és alkot Szentendrén, ám a város festészeti hagyományaihoz közvetlenül kevéssé kapcsolódik. Műveiben hangsúlyosan megjelenik a kelet-közép-európai művész pozíciója, noha szinte valamennyi képe túllép szűkebb hazája fizikai és szellemi határain. Szemléletmódja Kafka és Hrabal írásaival, Menzel filmjeivel rokon. Szürrealista hangulatú, naiv, groteszk, pop-art elemeket ötvöző művészete nem csupán a festmények sík terében lel kifejező formára.” – Kopin Katalin művészettörténész
Esernyős Galéria – Urbánus szövetek
Időpont: Április 04. szerda 18.00
Helyszín: Esernyős – 1033 Budapest, Fő tér 2.
Megnyitja: Oltai Kata, művészettörténész – kurátor