Megújul a Széna tér

A tervek szerint 2019 végére teljesen megújul Budapesten a II. kerületi Széna tér.

Tarlós István főpolgármester szerdán budapesti sajtótájékoztatón közölte:

a jövő év végére egy megújult, a felújított Széll Kálmán térhez méltó, megnövelt zöldterülettel rendelkező Széna tér jön létre.

Várhatóan az ott lévő buszpályaudvar más helyre kerül majd, erről folynak az egyeztetések.

Megszűnik továbbá az Ostrom utca és a Hattyú utca közötti parkoló, valamint a beruházás során a két utca térhez kapcsolódó szakaszát is felújítják.

A főpolgármester kitért arra is, hogy a Széna tér és a Széll Kálmán tér integrált egység, így döntöttek az előbbi tér megújításáról is.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, a rekonstrukciós munkálatok 2019 májusában kezdődhetnek meg, a teljes körű felújítás nagyjából bő fél évet vesz majd igénybe.

A teljesen felújított Széna tér egy olyan egységet alkot majd a Széll Kálmán térrel, amire minden fővárosi büszke lehet.

Láng Zsolt II. kerületi polgármester közölte, a Széna tér megújítása a Blaha Lujza tér rekonstrukciójával együtt bekerült a főváros idei költségvetésébe. Mint az MTI-nek elmondta, a tér 2,5 milliárd forintból újulhat meg.

Bel-Buda központjában 25 milliárd forintos fejlesztés valósult meg az elmúlt tíz évben.

2010-ben adták át a felújított Lövőház utcát, amelynek egy részét sétálóutcává alakították, megújult a Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Központi Statisztikai Hivatal könyvtára. A Millenáris parkot 17 milliárd forintból fejlesztik, lesz egy 2,5 hektáros közpark és alatta egy ötszáz férőhelyes mélygarázs.