5 budapesti tér, melyek nagyon megváltoztak az utóbbi évtizedekben

Megírtuk, hogy jövő év végére ismét visszanyeri eredeti homlokzatát a jelenleg acéllemezekkel fedett Corvin Áruház. Pár évtizeddel ezelőtt nemcsak az épület, de a környezete, az egész Blaha Lujza tér teljesen másképp nézett ki, elég, a Nemzeti Színház szomorú sorsára gondolni.

Cikkünkben 5 olyan budapesti teret gyűjtöttünk össze, melyek régebben annyira másképp néztek ki, hogy képek alapján sokan rá sem jönnének, Budapest melyik részét ábrázolják a fotók. Íme, 5 formaváltó tér.

Clark Ádám tér

A második világháború után több Duna-parti villát is lebontottak, mivel súlyos sérüléseket szenvedtek, lebontásuk pedig olcsóbbnak bizonyult, mint a felújításuk.  Részben a lebontott épületek helyén található a mai Clak Ádám tér, ahol az ország 0. kilométerkövét is megtaláljuk. A tér jelenleg is változik: most készül a Hotel Clark, mely egy régóta üresen álló foghíjtelekre épül, ahol korábban az Ybl Miklós által tervezett, 1862-ben átadott Budai Takarékpénztár palotája állt.

1900 Jurányi Attila (Fortepan)
1908 Klösz György (Fortepan)
1938 Nagy Ilona (Fortepan)
1940 Buzinkay Géza (Fortepan)
1945 Kunszt János (Fortepan)

Kálvin tér

A Kálvin teret régebben Sín-térnek is nevezték, ugyanis jóval több villamos robogott keresztül a téren, mint ma: még az Üllői út irányába is közlekedtek a járművek. A tér éke az a Danubius-kút volt, melyet ma az Erzsébet téren láthatunk. A tér legutóbb a reformáció 500. évfordulója miatt újult meg: tavaly a REFORM500 projektnek köszönhetően 95 térkövet raktak le, melyeken két, egymáshoz szorosan kapcsolódó szöveg olvasható, melyek valamilyen módon mind a reformációhoz kötődnek.

1900 Shoch Frigyes (Fortepan)
1922 Fortepan
1945 Fortepan
1950 Magyar Rendőr (Fortepan)
1952 Magyar Rendőr (Fortepan)

Blaha Lujza tér

Bár a kettes metró építése miatt lebontott Nemzeti Színház feltehetően már sosem épül újjá a téren, a második világháború előtt átadott Corvin Áruház nemsokára végre ismét a régi fényében pompázhat, miután több évtizeden át alumíniumlemezekkel takarták le a megsérült homlokzatát.

1900 Klösz György (Fortepan)
1935 Fortepan
1946 Berkó Pál (Fortepan)
1951 Uvaterv (Fortepan)
1955 Uvaterv (Fortepan)

Boráros tér

A tér Boráros Jánosról (1756-1834), a város egykori alpolgármesteréről kapta a nevét. A görög felmenőkkel rendelkező férfi eredeti vezetékneve Voraros volt. Vezetékneve első betűjét azért változtatta meg V-ről B-re, hogy magyarosabban csengjen a neve. A Boráros tér egykori leghíresebb épülete az elevátorház, mely lényegében egy raktárépület volt és a második világháborús sérülései miatt bontották le.

1900 Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény (fortepan)
1940 – Vaskapu utca (Fortepan)
1940 – Vaskapu utca (Fortepan)
1945 Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény (Fortepan)
1952 Magyar Rendőr (Fortepan)
1957 Budapest Főváros Levéltára (Fortepan)
1963 Uvaterv (Fortepan)

Erzsébet tér

Az Erzsébet teret hívták már Új térnek, Vásártérnek, Sztálin majd Engels térnek, 1990-től pedig ismét Erzsébet tér a neve. A szocilista érában egy csúf buszpályaudvar és parkolók csúfították el a területet, és nyoma sem volt a ma is látható parknak.  Az 1990-es évek végén a kormányzat ide tervezte felépíttetni az új Nemzeti Színházat, de az építkezést leállították, lényegében csak az alapkő letételéig jutottak. A teret legutoljára 2006-ban újították fel, majd 2014-ben végeztek rajta egy ráncfelvarrást.

1907 – Shoch Frigyes (Fortepan)
1909 Kerekes J. Zoltán (Fortepan)
1946 Hámori Gyula (Fortepan)
1950 Uvaterv (Fortepan)
1951 Uvaterv (Fortepan)
1959 Szent-Tamási Mihály (Fortepan)
1964 Uvaterv (Fortepan)
1966 – Magyar Rendőr (Fortepan)
1966 Uvaterv (Fortepan)