Március 8-án 21 órakor az Opus Jazz Clubban lemezbemutató koncerttel jelentkezik Molnár Emese és zenekara, a JaMese. A Bennem a világ című hangzón közreműködik Lackfi János mint dalszöveg-író és Horváth Kristóf „Színész Bob” slammer.
A lemezen Szabó T. Anna költőnő két különleges szerzeménye lett megzenésítve. Az énekesnő korábbi élményeiből inspirálódó zenei világ örökérvényű, értékálló, ugyanakkor modern történeteket mesél el, amelyekben a dallam és szöveg szimbiózisa teremti meg a JaMese sajátos világát.
JaMese – egy mozaikszó, mely mindent elmond a zenekarról: Jam – szabadság, kreativitás; mese – történetek, gondolatok átadása; Emese – az énekesnő Molnár Emese személye az, aki mindezt összefoglalja.
2018. március 8-án a Bennem a világ címmel új, immáron második lemezzel jelentkezik a zenekar. Az anyag címadó dalát, Emese Lackfi Jánossal közösen írta. A JaMese dallamra a kortárs költő könnyen kanyarította a szavakat és egy dinamikus, sodró lendületű “üzenetdal” kerekedett belőle. Az albumra felkerül Emese kedvenc kortárs költőnője Szabó T. Anna Zenészdal című költeménye, amely Szabad bennem a levegő címen ismerhet már a koncertre járó közönség.

Illetve egy új grooves, rádióbarát versmegzenésítés is az Örökmúlás, amelyet a Radnóti Színház felkérésére írt Anna. A lemezen saját szövegek is szerepelnek, a Három lány Emese gyerekkorából merítkezik, az Eső című hangfestő dal pedig igazi melankoliát csempész a lemezre, amiben jó egy kicsit elmerülni.
A Jamese, fennállása óta rangos fesztiválokra kapott meghívásokat (Művészetek Völgye – Harcsa Veronika udvar, Fishing on Orfű – Fonó színpad, Hétrétország fesztivál, Mom Park – Jazz Kert) valamint rendszeresen játszik budapesti és vidéki klubokban (Opus Jazz Klub, Metronóm Jazz Klub – Pécs, Búgócsiga – Sopron, stb). Nemrégiben pedig az oroszországi Veise Jazz Fesztiválra kaptak meghívást, melyről készítettek egy videós útibeszámolót.
Mindig is fontos volt számukra, hogy közönségünkkel valódi kapcsolatot tudjanak létrehozni, a kapcsolódásnak pedig számos módját próbálgatják azóta is. Hirdettek már közösségi asszociációs játékot “JaMese Dixit Impro” néven, amely során a népszerű Dixit játék kártyáira improvizált dallamokat Emese a közönség kitalált szövegeivel. Készítettek kreativ lyrics videót a rajongók által készített fotókból, valamint közös, folyamatosan bővülő lejátszási listát is létrehoztak kedvenc dalaikból. 2018-ban pedig megint egy új dolgot próbálnak ki, elindul a JaMese Élményének workshop havi rendszerességgel, mely során bárki, mindenféle zenei előképzettség nélkül a közösségben éneklés felszabadító erejét tapasztalhatja meg.
A zenekar tagjai: Molnár Emese (ének), Udvarhelyi Gábor (gitár), Éder ferenc „Lá” (basszusgitár), Badics Márk (dob)