Érdekel a gyakorlati filmkészítés? – A Budapest Film Academy a te helyed

A Budapest Film Academy az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel együtt, Budapesten több éve sikeresen működtet egy filmes szakembereket képző, gyakorlati oktatást is adó angol és magyar nyelvű nemzetközi programot.A képzés célja, hogy a diákok olyan európai gondolkodású filmesekké váljanak, akik a szakma valamennyi területén otthonosan mozognak majd mind Európában, mind az Egyesült Államokban.

A filmkészítés nemcsak művészet, hanem nagyon komoly üzlet is, amely speciális szaktudást kíván. Ezért a tananyag jelentős része a filmhez szükséges anyagi források előteremtésével, partnerek bevonásával, koprodukciók létrehozásával foglalkozik, azaz, hogyan lehet sikeres karriert kialakítani és felépíteni a filmiparban.

Mivel az Akadémia a filmes munkaerőpiacra való felkészítést helyezi előtérbe, ezért a hallgatók a négy szemeszter során széleskörű gyakorlati tapasztalatot szereznek. A képzés végén a diákok filmkészítőkként képesek lesznek nemzetközi koprodukciókban részt venni.

Az órák két nyelven zajlanak; angolul és magyarul. Akik az adott nyelvet nem értik, fejhallgatón keresztül hallgathatják a szinkrontolmácsot az előadás során. Ez különösen jó azoknak, akik bár beszélnek angolul, viszont még nem elég magabiztosak a nyelvtudásukban.

A tananyag elsősorban a műfajokat követő közönségfilmekkel foglalkozik, ezek alapelemeit, motívumrendszerét és struktúráját sajátíthatják el a hallgatók. Ezáltal Budapest Film Academy olyan szakembereket képez, akik megélhetési szinten képesek majd szakmájukban elhelyezkedni. Aki viszont művészfilmeket vagy szerzői filmeket szeretne forgatni, annak is hasznos előtte megtanulnia a szabályrendszereket. Ezek ismeretében eldöntheti, hogy milyen elemeket mellőzzön, vagy elképzelése szerint az egész szerkezetet alapjaiban átdolgozza.

Az Akadémia oktatói kara magas szinten képzett egyetemi tanárokból, illetve a filmes szakma jelentős és díjnyertes alkotóiból áll, akik kapcsolataikkal és tudásukkal egyaránt támogatják diákjaikat.

Jelentkezz már most ősszel!

A Budapest Film Academy kurzusok alap és haladó szinten a szeptember 11-ei héten kezdődnek.

Az előző félévekhez hasonlóan indulnak alapszintű operatőri, rendezői, forgatókönyvírói, produceri és vágó-hangmérnök képzések.

A már tapasztalattal rendelkező, fejlődni kívánó érdeklődőket is várja a Budapest Film Academy a haladó programban.

Idén már második alkalommal küldi az akadémiához diákjait a Los Angeles-i Loyola Marymount Egyetem (LMU), amely Amerika 8. legjobb filmes egyeteme. Nagy megtiszteltetés, hogy a Budapest Film Academy – ELTE közös programját választották study abroad partnerüknek.

Nem csak diákok, hanem egy amerikai professzor is érkezik Los Angelesből: Karol Hoeffner két kurzust is tart majd. A haladó forgatókönyvírás mellett adaptáció írást is oktat majd. Ezek a tanfolyamok természetesen angol nyelvűek lesznek.

A két haladó forgatókönyvíró kurzuson felül azokat is fogadja az akadémia, akik bármilyen operatőri vagy rendezői tudással rendelkeznek, mivel lesz egy összevont haladó operatőr-rendező kurzus.

Indul még továbbá haladó vágás, illetve haladó kreatív produceri ismeretek modul is.

Bővebb információért kattints ide vagy ide.