Mikor beültem a Pókember premier előtti filmvetítésére, gyorsan megpróbáltam összeszámolni, hány film is készült már a szuperhősről. Az első még 2002-ben került a vásznakra, Tobey Maguire főszereplésével, aki még további 2 részben alakította a szuperhőst, aki pillanatok alatt kilométernyi hosszú pókhálót képes termelni. Most Tom Holland bújt a pókember bőrébe, méghozzá nem is akárhogyan…
Kezdjük mindjárt egy kissé zavaró ténnyel. (Nem, nem Peter Parker egyre fiatalabbá váló nagynénjéről akarunk írni, arról már írtak eleget, ráadásul szerencsére alig néhány percnyi szerepet kapott May néni- szerencsére.)
Pókember (a mai, Tom Hollandos formájában) először az Amerika Kapitány: Polgárháborúban tűnt fel, mely filmben kb. 10 percet szerepelt. Saját filmjében, a csütörtökön debütáló Pókember:Hazatérében már mint a Bosszúállók csapatának pótkereke szerepel a film elején, és köszöni szépen, ő már tudja, milyen szuperképessége van, és ezzel semmilyen problémája nincs, jól össze tudja egyeztetni különlegességét a tinédzseréletével. (Bezzeg 2002-ben még az elejéről kezdték a történetet…)
Ezzel nincs is semmi gond, ugyanis nem vesződtek a film készítői azzal, hogy még egyszer elmeséljék azt, amit a rajongók (de feltehetően az összes néző) már jól tudnak. A Pókember – Hazatérésben egy űrbecsapódáskor Földre kerülő űrbéli anyagokat felhasználva hatalmas pusztításra képes gyilkos fegyvereket gyártanak a rossz fiúk,melyeket boldog-boldogtalannak árulnak. Amikor Peter rájön a mocskos üzletelésre, meg akarja állítani a kereskedőket, még akkor is, ha a kedvenc sarki kisboltját is romhalmazzá változtatja a nagy harcolásban. A gond csak az, hogy a Bosszúállóknak jobb dolguk is van, minthogy figyeljenek Peter figyelmeztetéseire, a kisfiú (hiszen ebben a filmben a Pókember tényleg tetőtől talpig egy nagykamasz) pedig túl kevésnek tűnik ahhoz, hogy legyőzze a fegyverkereskedőket.
A Pókember: Hazatérés a Marvel-filmekre jellemző hosszúságúra sikeredett, de nem voltak benne unalmas percek: egy-egy poénra, vagy látványos akcióra szinte minden jelenetben lehetett számítani. Ami kissé furcsának tűnt, hogy Tom Holland sem első, sem második (sem századik) ránézésre nem tűnik igazi szuperhősnek, megjelenésében és fizikumában nyomába sem érhet Vasembernek, vagy Amerika Kapitánynak. Ezzel csak annyi a bibi, hogy a film is kicsit tinédzser-ízűre sikeredett. Mivel Pókember még gimibe jár (ráadásul nem is végzős) sejthetitek, hogy a filmben bőven szerepet kap a tiniszerelem, iskolai rivalizálás és kitaszítottság témája is, amitől egy kicsit úgy éreztem, mintha egy tinifilmre csöppentem volna be, vagy legalábbis a Marvel ezzel a filmjével elsősorban a tinédzsereket akarja becsalogatni a mozikba.
De még efelett is hajlandó vagyok szemet hunyni, mivel a film összességében jóra sikeredett, Tom Holland alakításában pedig nem tudok igazán belekötni, ahogy nagyon a filmbe sem (pedig sosem esik nehezemre a kötekedés).
Lehet, hogy egy kicsit tinisre sikeredett a film, de ettől még nagyon jól szórakoztam rajta – ahogy az egy Marvel-filmnél várható is volt.
Aki nagyon beleszeretett a Pókemberbe, jó hírünk van: a jövőre mozikba kerülő Avengers: Infinity Warban is szerepelni fog.
