Újabb problémába ütközött az M3 felújítása

Ezúttal nem a metróval, hanem a metrómegállókkal van a gond. Bár elvileg a felújítás miatt minden megállót akadálymentesíteni kellene, Bolla Tibor, a BKK vezérigazgatója szerint ez több helyen is kivitelezhetetlen vállalkozás. Például a Ferenciek terénél is.

A felújítás után sem lesz az M3-as metró összes megállójában lift, mivel megvalósításuk „fizikai akadályokba” ütközik, jelentette ki Bolla Tibo, a BKK vezérigazgatója. A leghosszabb budapesti metró 22 megállója közül háromnál nem lehet megoldani, hogy liftekkel szereljék fel őket, így például a Ferenciek terénél is le kell mondani az utasoknak a felvonó adta kényelemről.

A Műegyetem szakemberei kidolgoztak egy olyan szállítóeszközt, amely a kerekesszékesek közlekedését oldja meg. A berendezést a mozgólépcsőhöz lehet csatlakoztatni, s így megvalósulhat az akadálymentesítés, igaz, a használathoz külső segítség kell

– nyilatkozta Bolla a Magyar Nemzetnek.

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke, Kovács Ágnes nem tudja elfogadni a Bolla kijelentését.

Magyarország többszörösen elkötelezte magát a fogyatékos emberek esélyegyenlőségének megteremtése mellett. Ennek egyik alapfeltétele, hogy a közösségi közlekedés minden magyar állampolgár számára használható legyen, függetlenül attól, hogy fogyatékkal él-e, vagy sem. Az esélyegyenlőségi törvény szerint nem valósulhat meg hazai beruházás ezeknek a szempontoknak a maximális teljesítése nélkül

–  mondta Kovács Ágnes.

A metrófelújításra egyébként 137,5 milliárdos kerete van a városnak. A  állomások felújítására szóló közbeszerzési pályázatok leadási határideje április végén lesz, mely után már csak egy tender (melyet  vágányfelújításra és az alagútépítési munkákra írnak ki) lesz hátra, hogy végre elkezdődhessen az M3 felújítása.

Mindez egy júniusi, a reálisabb becslések szerint inkább augusztusi-szeptemberi kezdést jelentene. A munkálatok befejezésének idejét pedig jobban tesszük, ha nem is próbáljuk megsaccolni.