Itt a legújabb őrület, a slow-mozgalom

Ugye, hogy te is sokat hallod, látod, olvasod a slow szót különböző kontextusban? A lassúság köré mára globális, életünk szinte minden területét átszövő mozgalom és filozófia épült, nézzük, mikor-hol kezdődött.

Gondoltad volna, hogy az egész slow-mozgalom az 1980-as évek második felében indult, Olaszországban? Carlo Petrini olasz író alapította meg a nemzetközi slow food-mozgalmat, miután tiltakozott egy gyorsétterem nyitása ellen a római Spanyol Lépcsőknél. Minden a konyhából indult tehát! Néhány évvel később, Párizsban foglalták írásba a slow food alapelveit. A mai napig aktivisták terjesztik az elveket és a mozgalmat – nincs egy globális, országokat-kontinenseket átfogó központi szervezet, emberek vannak, közösségek és események. Alapműként pedig Carl Honoré kanadai újságíró 2004-es A lassúság dicsérete című munkája szolgál, mely nemzetközi best-seller lett – több mint 30 nyelvre fordították le.

Vitathatatlanul gyorssá vált az életünk: ha csak az étkezést és az öltözködést nézzük, pillanatok alatt megmelegítjük az előkészített, előcsomagolt ételt, beugrunk egy gyorsétterembe, ahol is megkérdőjelezhető alapanyagokból készülnek az ételek, amiket villámgyorsan készítenek el. A nagy márkák évente legalább 2 kollekciót mutatnak be, melyeket a fast fashion láncok azon nyomban lemásolnak – ezeket a darabokat olcsó alapanyagból, egyszerű kivitelezéssel villámgyorsan a boltok polcaira küldi. A folyamatosan megújuló árukészlet pedig arra sarkallja az embert: vásárolj, vásárolj, vásárolj! Miközben mindenhol vészjósló statisztikákat és tanulmányokat olvashatunk arról, mennyi sosem hordott ruhát halmozunk fel majd dobunk ki egy idő után – szennyezve és terhelve ezzel környezetünket. A multitasking révén megosztjuk figyelmünket a munkahelyünkön (vagy akár a tanulásban) – csinálunk is mindent egyszerre, meg nem is.

shutterstock_154815233

Maga a slow filozófia elsősorban az étkezés és a városi életmód területén kidolgozott főleg, azonban rengeteg egyéb területre levetítve szivárog(hat) be életünkbe: így a dizájn, fotográfia, építészet, az utazás, a gyereknevelés, oktatás,  és az egészség területére is dolgoztak ki hasznos tanácsokat a lelkes követők és szószólók. Maga a lassúság nem azt jelenti, hogy „bármit is csinálsz, azt lassan tedd”: minőség a mennyiség felett. Egyfajta önismeret, megfontoltság és tudatosság az alapja. Sorozatunkban ezeket a területeket mutatjuk majd be!

Következő