A tanár és diákja közötti viszony akkor kezd igazán érdekessé válni, amikor már véget ért.
Amikor először megláttam Eleanor Catton: A próba című könyvét, pár másodperc utcán tovább is kattintottam a kiadó honlapján. Valami miatt azonban mégis késztetést éreztem rá, hogy ismét rákeressek erre a könyvre. Csak később esett le, hogy az írónő korábban megjelent könyvét, A fényességeket már olvastam, és a könyves szekrényem legelőkelőbb polcának közepén díszeleg.
A háttérsztorihoz még hozzátartozik, hogy Catton fent említett, A fényességek című könyve a 19. században, Új-Zélandon játszódik, az aranyláz idején. Az a könyv körülbelül 800 oldal, A próba fele ekkora terjedelmű, ráadásul a cselekmény napjainkban történik , többnyire egy leányiskolában. Vagyis a két könyvben semmi közös nincs, leszámítva az írónőt, aki határtalan fantáziával bír.
Mielőtt még az esemény ismertetésébe kezdenék, nem árt leszögezni, hogy A próba
nem egy unalmas gimis történet,
még ha a szereplők leginkább fiatal egyetemisták illetve gimnazisták is. Utóbbiak közé tartozik a történet egyik főszereplője, Isolde, akinek a nővérével, Victoriával kikezdett az egyik tanár, sőt huzamosabb ideig tartó viszonyuk volt. A leányiskolát alaposan megtépázza a botrány, pszichológus segíti át a növendékeket a traumán és tanácsokat ad, hogyan védhetőek ki a hasonló szituációk.
Egyébként magáról a molesztálásról sok részletet nem tudunk meg, ugyanis nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mindez hogyan csapódott le a fiatal lányok lelkében, hogyan változik a nőiességről, szexualitásról alkotott (ártatlan?) elképzelésük.
A lányok egy különleges személynek, a középkorú és egyedülálló szaxofontanárnőnek mesélik el mindazt, amit az illetlen tanárról és a tőrbe csalt (?) lányról tudni vélnek. Mindeközben a szomszédos színművészeti iskola hallgatóihoz is eljutott a botrány híre, és természetesen őket sem hagyják közömbösen a történtek.
Olyannyira, hogy elhatározzák, a kötelező színdarabjukban a leányiskolában történteket fogják feldolgozni.
Színpadra viszik a valóságot, illetve azt, amit ők igazságnak hisznek.
Mintha tudnám hogy elveszítek valamit, hogy valami elszivárog tőlem, mint víz a porban. Furcsa elképzelés, hogy ez a veszteség – ez a masszív, kapkodó, szaggató éhség – nem a kapcsolat végén kezdődik, amikor a másik elolvas és eltűnik, és tudom, hogy soha többé nem kaphatom vissza. Ez az érzés a legelején kezdődik, abban a pillanatban, amikor egymásnak koccanunk a sötétben és először egymáshoz érünk.
A próba nem az a könyv, melyben egymást érik a cselekmények. Ez a regény abból a fajtából való, amikor eggyé válhatunk a szereplőkkel, velük együtt gondolkozhatunk és lélegezhetünk.
Catton könyvében az összes szereplőt próbára teszik, hogy a jó és a rossz között választhassanak, de mindeközben egy egészen másfajta próba részesei is, mely egyszerre zajlik a színpadon és a kulisszák mögött, a hétköznapi életükben is.
Mennyi igazság rejlik a pletykákban? Mi a valóság? Az, amit el akarnak hitetni velünk, vagy az, amit mi annak hiszünk?