Javában tart az uborkaszezon, ami remek alkalom, hogy friss, zamatos alapanyagból készítsük el a görögök egyik kedvenc – mártogatósnak is tökéletes – előételét. Igaz, a klasszikus recept szerint készített dzadzikiben sokkal inkább a fokhagyma dominál.
E sorok írójaként mindenekelőtt be kell vallanom személyes érintettségemet: félig görög családba születve az embernek bizony szívügye a jó dzadziki – és legalább annyira ért is hozzá, mint magyar oldalról a lecsókészítéshez. Legalábbis így képzeli.
Nagyszüleim gyerekként kerültek Magyarországra, ez pedig meglehetősen fúziós családi konyhát eredményezett. A rokonlátogatások klasszikus ebédmenüje így nézett ki: rántott hús, „nagy krumpli” (azaz sült krumpli), görög saláta – és melléjük persze az elmaradhatatlan dzadziki.
Így, dz-vel – bár itthon valamiért a tz-s átírás honosodott meg, én az eredeti kiejtés szerinti verzió mellett teszem le a voksomat. Már csak azért is, mert a hazai éttermekben kóstolt „tzatziki”, ha finom is volt, legtöbbször kevéssé emlékeztetett az általam ismert előételre – sokkal több köze volt az egyébként szintén kitűnő magyar uborkasalátához.
De még a máskülönben remek főzős portálokat szemlézve is elhűlve láttam, hogy egyes magyarországi receptek azt írják, nem érdemes túlzottan sok fokhagymát használni a dzadzikihez – uram bocsá’, akár el is hagyhatjuk belőle. A biztonság kedvéért ellenőriztem a Görög kulinária című gasztrobibliában – szó sincs ilyesmiről.

Dzadziki, ahogy nagymamám tanította
Ahogy arra lentebb még kitérek, néhány összetevő és arány térségenként és házanként eltérhet egymástól – én mindenesetre egy viszonylag klasszikus verzióval indulnék a dzadzikikészítő versenyen. A hozzávalók a következők:
- 500 görög joghurt*
- 1 kígyóuborka
- 3 gerezd fokhagyma
- fél deci extra szűz olívaolaj
- 1 evőkanál citromlé
- só ízlés szerint
*Na igen, a görög joghurt. Nagymamám valójában mindig is inkább tejföllel készítette – mondván, a magyar boltokban kapható joghurt alig hasonlít az „igazira”; akkor már ez a jobb választás. És ez valószínűleg sokáig tényleg így volt. Ma már a görög joghurt néven futó termékek egészen hasonlítanak a görög joghurtra – én mindenesetre, talán megszokásból, ha van otthon, kombinálom a kettőt: kétharmad joghurt, egyharmad (12%-os zsírtartalmú) tejföl arányban.
Egyébként pedig, ha jó minőségűek az alapanyagok, és valamit nem számolunk el nagyon, akkor óriási baklövést nehéz elkövetni – a dzadziki rendkívül egyszerű étel. Az uborkát meghámozzuk, apróra reszeljük, besózzuk, hagyjuk állni, majd alaposan kinyomkodjuk; ezután lereszeljük a fokhagymát is, összekeverünk mindent, és betesszük legalább egy órára a hűtőbe. Ennyi.
Persze, ne sózzuk el, de ezt leszámítva akkor sincs baj, ha valamiből egy kicsit megszalad a kezünk – én a citrommal és az olívaolajjal, öcséim a fokhagymával nem szoktak spórolni.

Ahány ház, annyi dzadziki
Végül, de nem utolsósorban néhány szó a lehetséges leágazásokról. Én a legkisebb lyukú reszelőre esküszöm, de vannak, akik nagyvonalúbban bánnak az uborkával, sőt még olyan dzadzikivel is találkoztam egy görög nyaralás alkalmával, amelyben apróra kockázott uborka képezte a betétet.
Citrom helyett savasíthatjuk-élénkíthetjük a dzadzikit fehérborecettel vagy balzsamecettel – utóbbi ráadásul mélyebb színtónust kölcsönöz a végeredménynek. Egyes receptek alapvetően is inkább ezeket ajánlják a citrom helyett.
Opcionális, bizonyos tájegységeken jellemző összetevő még a friss mentalevél és a kapor – ezekkel is bátran kísérletezhetünk, ahogy akkor sem dől össze a világ, ha egy kis borsot is keverünk az ételbe. Vagy ha némi bazsalikomlevéllel díszítjük a végeredményt.