A részben magyar származású Adrien Brody idén már a második Oscar-díját kapta A brutalista c. filmért. Összegyűjtöttük nektek, hogy többek között mely korábbi mozikban alkotott maradandót a színész.
Az őrület határán (1998, Disney+)
A történet 1942-ben az amerikaiak és a japánok közti egyik véres csatáról szól, mely később Guadalcanali hadjárat néven vált ismertté, ami az azonos nevű kis csendes-óceáni sziget repülőterének birtoklásáért folyt.
Szabad a szerelem (1999)
Az ’50-es években egy baltimore-i zsidó család fiai is szembe kerülnek szüleik szigorú erkölcsi elveivel: Ben egy fekete lányba szeret bele, míg öccse, Van egy szőke, kék szemű, protestáns lányt próbál meghódítani.
Kenyér és rózsa (2000)
Maya, egy fiatal mexikói lány, papírok nélkül érkezik Los Angelesbe, ahol megismerkedik Sam Shapiróval, aki a gondnokok jogaiért küzd, és kölcsönös szimpátia alakul ki köztük. Miközben együtt harcolnak a dolgozók érdekeiért, szembe kell nézniük a vezetés ellenállásával.
A felejtés virágai (2000, Apple TV+)
1991 októberében Harrison Lloyd, a Newsweek fotóriportere Jugoszláviába utazik, hogy tudósítson a konfliktusról, ám nyomtalanul eltűnik. Kollégái feladják a keresését, bejelentik halálhírét. Felesége azonban nem hajlandó elfogadni ezt, repülőre ül, és elindul, hogy megtalálja őt.
A zongorista (2002, Apple TV+)
1939-ben Varsóban Wladyslaw Szpilman zongoraművész és családja a növekvő náci fenyegetéssel szembesül, miközben a gettóban próbálnak életben maradni. Az egyre súlyosbodó helyzetben Wladyslaw a föld alatti mozgalom és egy német tiszt támogatásával küzd a túlélésért.
A falu (2004, Disney+)
Egy erdei faluban élő közösség titokzatos lényektől retteg, ezért soha nem merészkednek az erdőbe, ahogy a teremtmények sem lépik át a falu határát. Amikor Lucius Hunt úgy dönt, hogy átvág az erdőn gyógyszerekért, a közösség félelme felszínre tör, és hamarosan elszabadul a pokol.
King kong (2005, Apple TV+)
Carl Denham vakmerő rendező, aki főnökei támogatása nélkül is eltökélt, hogy elkészíti filmjét, ezért stábjával és a munkanélküli színésznővel, Ann Darrow-val hajóra száll. Úticéljuk a titokzatos Koponya-sziget, ahol azonban váratlan és veszedelmes meglepetések várnak rájuk.
A fiók (2005)
Jack Starks közlegény 1991-ben Irakban fejsérülést szenved, halottnak nyilvánítják, de később csodával határos módon magához tér. Egy évvel később már leszerelt katona, aki emlékezetkiesésekkel küzd, ám egy véletlen folytán rendőrgyilkosságba keveredik, hamisan megvádolják, és egy intézetben kegyetlen kísérletek áldozatává válik.
Utazás Darjeelingbe (2007, Disney+)
A három testvér, Francis, Peter és Jack egy éve nem találkozott, utoljára apjuk temetésén látták egymást. Most egy kalandos vonatútra indulnak Indiában, hogy megtalálják anyjukat, ám egy váratlan fordulat következtében egy sivatag kellős közepén rekednek.
Éjfélkor Párizsban (2011)
Gil és Inez jegyesek, de párizsi utazásuk során egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy teljesen különböző világokban élnek. Egy éjféli csoda révén Gil visszautazhat az 1920-as évekbe, ahol nemcsak legendás művészekkel találkozik, hanem talán az igaz szerelemmel is.
A mintatanár (2011)
Henry Barthes, a helyettesítő tanár kivételes érzékkel képes kapcsolatot teremteni a diákjaival, de soha nem engedi, hogy bárki közel kerüljön hozzá. Az új megbízása egy állami iskolába szól, ahol a frusztrált, kiégett tanári kar miatt a diákság teljes apátiába süllyedt. Ez már Henrynek is sok, megpróbál változtatni a helyzeten.
Grand Hotel Budapest (2014)
Gustave H a híres európai szálloda, a Grand Budapest Hotel legendás főportása a két világháború között. Az elegáns szállodában átlagosnak nemigen mondható vendégek fordulnak meg, arisztokraták, vénkisasszonyok és műkincstolvajok. A főportás összebarátkozik az egyszerű londinerrel, Zero Mustafával, és együtt keverednek bele az évszázad műkincsrablásába.