Az egykor három részből, a Fürdő-, Festő- és Margit-szigetből álló belvárosi paradicsomot, valamint annak kincseit széles e vidéken rengetegen ismerjük. Ám a középkor emlékeit, a XIX. század lenyomatait őrző sziget titkait már talán kevesebben. Így hát merüljetek el a szerzetesek, apácák, jómódú polgárok, híres művészek, költők mindennapjaiban, és ismerjétek meg a Margitsziget izgalmakkal teli történetét, s legendáit.
A sziget első fénykora: a sötét középkortól a török uralomig
A Margit-szigetnek számos elnevezése közül az egyik legismertebb a középkorban használt „Nyulak szigete” (latinul Insula leporum), ám valószínűleg ez csupán egy elírás következménye. Ugyanis egyes feltételezések szerint a területet valójában Insula leprorumnak, Leprások szigetének hívták, vagyis vélhetően egykor a fertőző betegségekkel küzdők karanténszigeteként volt ismert. Míg mások vallják, hogy amiatt ragadhatott rá a területre a Nyulak szigete név, mert a XIII. században királyi vadászterületként használták.
Bármi is legyen az igazság, az biztos, hogy 1196 és 1204 között Imre király itt tartotta az udvarát, majd 1225-ben II. András a premontrei Szent Mihály prépostságnak adta át a szigetet. Ez idő tájt a sorra szaporodó várak, kolostorok, templomok körül apácák, szerzetesek, valamint az őket kiszolgáló, helyi jobbágyfalu lakói töltötték itt a mindennapijaikat. Hol békében, hol pedig civakodások viharában, hiszen egyes források szerint a premontrei szerzetesek többször konfliktusba kerültek az apácákkal.
A török hódítások pedig a szigeten élőket sem kímélték, így a terület legkésőbb Buda elfoglalásakor már elnéptelenedett. Egyes legendák szerint ezután háremhölgyek éltek itt, míg más mendemondák arról regélnek, hogy a domonkos rendi apácák – akikhez Szent Margit, IV. Béla lánya is tartozott – kincseket rejtettek el a szigeten a menekülésük során:
„A szájhagyomány szerint van a szigetnek egy pontja, melyet Margit halála napján éjfélkor különös fény áraszt el, körülötte a levegő rendkívül kellemes illattal telik meg, és az égi zene ihlető hangjai szólalnak meg. Mihelyt az éjféli harangszó visszhangja elnémul, rögtön kék lángocskák kígyózzák körül a helyet, hol állítólag nagy kincs van elrejtve. E hagyományt a nép közül sokan hitték, s még most is láthatók a szigeten az éjféli kincsásók munkájának nyomai.” (Budapesti Látogatók Lapja, 1888)
Romokból virágzó angol kert
Buda visszafoglalásakor a kietlen szigeten temetőt létesítettek, a romos épületekben szükségkórházakat rendeztek be. Majd 1790-től, Sándor Lipót igazgatásának kezdetével szépen lassan felébredt téli álmából az elnéptelenedett terület. Majorosházzal, két nyári palotával gazdagodott, s Lipót halálát követően, József nádor idejében, kivirágzott.
A nádor főkertésze, Tost Károly segítségével alakította angolkertté a szigetet. Platánfákat ültetettek, ritka rózsafajtákkal teli kertet varázsoltak ide, valamint a nádor ültette el azokat a tölgyeket, ahol 60 évvel később Arany János megírta az Őszikéket. Ekkor, az 1800-as évek elején épült a premontrei romokra a főhercegi nyári lak, a szigeten pedig egymást érték a lovasjátékok, hangversenyek, bálok, szüreti mulatságok, ahol egyszer még I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király is megfordult.
A mulatók, fürdők, szállók aranykora
A Tost Károly alkotta paradicsom az 1838-as jeges árban veszett oda, azonban nem várt gyorsasággal építették újjá, és 1867-től, József főherceg irányítása alatt elstartolt a modernizációja. A botanikáért rajongó főherceg Indiából hozatott egzotikus növényeket a szigetre, a felszínre törő gyógyvizet kihasználva fürdőtelepet létesített szállókkal, bérelhető nyaralóvillákkal és vendéglőkkel.
A fürdőtelep tervezéséért Ybl Miklós felelt, aki neoreneszánsz stílusban álmodta meg az impozáns Margit-fürdőt. Az 1860-70-es években megnyílt a sziget két külön csücskében a Kis- és Nagyszálló, valamint a hozzájuk tartozó Felső- és Alsó vendéglő is. Ezzel egy időben elindult a lóvasút, amelynek köszönhetően a vendégsereg gyorsan átsuhanhatott a cigányzenétől (később jazztől) hangos Felső vendéglőből a németes hangulatú katonazenét harsogó Alsó vendéglőbe.
A mesés belvárosi oázis egyhamar nagy népszerűségre tett szert, bár Jókai sorait olvasva ezen aligha lepődhetünk meg:
„Budapest tündérkertje! Egy darab a paradicsomból – az édenkert tiltott fája nélkül. (…) a Margitsziget a főváros közönségének legkedvesebb mulatóhelye, s egyúttal üdítő fürdőintézet, hová minden félórában hordják a gőzösök a közönséget, mely mulatni, üdülni vagy gyógyulni siet. (…) A Margitsziget a budapesti népéletnek a legszebb mozzanatait mutatja be quintessentiában. Ezért hívják ezt a főváros camaeájának, mely természettől magában is drágakő, melynek értékét a művészi idomítás felbecsülhetetlenné sokszorosította.”
A hatalmas vízeséssel büszkélkedő szigetre többen nemcsak egy-egy napra hajóztak át, hanem akár itt is laktak, sőt az 1880 és 1928 közötti lakásjegyzék 120 őslakost jegyez a szállóvendégeken túl. Az 50 szobás, zöld zsalugáteres Kisszállóban 20 telet töltött el Bródy Sándor, de gyakori vendége volt Arany János, Molnár Ferenc, Heltai Jenő és Blaha Lujza is. Krúdy több épületben megfordult, így volt, hogy a Kisszálló szolgált otthonául – akárcsak Szerb Antalnak – míg szűkös éveiben az egykori nádor Kiskastélyában hajtotta álomra fejét.
A kor híres neves emberein túl a szolgálati lakásokban éltek többek között a kertészek, a szigeti patika gyógyszerészei, a fürdő alkalmazottai, a varrónők, a nőgyógyász, a borbély, a hajókat reparáló asztalos, illetve a vendéglátósok. Köztük pedig igazi rekordernek számított az 50 évig bentlakó szobapincér, majd a Kisszálló portása: Helyes Gyuri bácsi.
Akkori írók, költők, művészek – köztük Krúdy – a Tabán vendéglőiben is szívesen eresztette ki a gőzt:
FunzineA változásokkal teli XX. századtól napjainkig
1900-től már a révész segítsége nélkül léphettek be a szigetre a látogatók, ugyanis megépítették az oda vezető szárnyhidat. Majd 1908-ban a főváros megvásárolta a főhercegtől a területet, viszont az ekkor közkertté vált szigeten egészen 1948-ig fizetni kellett a belépésért.
Mindeközben az erre járók már a Művész sétányt, a vadaskertet és a víztornyot is megcsodálhatták, és az 1927-ben kezdődő újabb kertészeti munkáknak köszönhetően Jókai tündérkertje egyre csak szépült. Ezekben az években 50 holdat füvesítettek, 6000 m hosszú és 6 m széles sétautat építettek, több száz fát és több ezer díszfát, díszcserjét ültettek, ezenfelül a rózsakertben a világ akkor ismert összes rózsafaja fellelhető volt.
Az 1920-as évektől beindult az élénk sportélet az atlétikai pálya, a Palatinus strand, az uszoda és a lovaspólópálya létesítésével, illetve a marosvásárhelyi zenélő kút másolatával, szórakozóhelyekkel és szabadtéri színpaddal is gazdagabb lett a napjainkra Európa egyik legszebb dendrológiaparkjává vált sziget. A II. világháború azonban átszabta a terepet, így az ötvenes években több épületet lebontottak.
Ma a középkor emlékeit őrzik a szigeten a domonkos és ferences rendi kolostorromok, valamint a Szent Mihály-kápolna újjáépített mása. Míg az aranykort az Alsó vendéglő helyén álló Holdudvar, illetve az egykori Nagyszállóban működő mai Danubius Grand Hotel idézi fel.