Színes gyerekprogramokkal készül a Danubia Zenekar idén nyáron

A Danubia Zenekar nyáron sem hagyja zene nélkül a legkisebbeket, június 3-án a rézfúvós hangszerekkel, július 1-én pedig a „csokigolyók sztárjával”, Mozarttal ismerkedhetnek meg a gyerekek.

Fotó: Fábián Gábor

Június és július első szombatján akár esik, akár fúj, a Danubia Zenekar próbatermében szórakoztató és üdítő dallamok, érdekes és vicces zenei történések várják a kicsiket és szüleiket. A zenekar az elmúlt években gyermekek ezreinek bizonyította már be, hogy a klasszikus zene egyáltalán nem komoly, sőt, menő, és a Danubia koncertjein szórakoztatva kerül közel a klasszikus zene a gyerekek szívéhez. Ezeken az előadásokon nem kell székhez szegezve ülni, a tánc, az éneklés, a beszélgetés mind megengedett, sőt Hámori Máté, a zenekar vezetője és karmestere furcsának is találná, ha egy-egy dallam hallatán nem pattanna fel vagy fakadna dalra a hallgatóság.

Fotó: Fábián Gábor

A Danubia Zenekar nyári gyerekprogramjai 2023-ban

2023. június 3., 10:30 – Rézfán fütyülők

A legfényesebb, legmenőbb, legkirályabb hangszerek a zenekarban, melyek aranyból (na jó, rézből) vannak, és hihetetlen hangosan vagy gyönyörű lágyan is tudnak muzsikálni, vérükben a jazz, a klasszikus, a sramli és minden jó és izgalmas zene. Hatalmas buli vár mindenkit, aki kíváncsi arra, kik fütyülnek azon a bizonyos rézfán a zenekarban.

Bővebb infó >>

2023. július 1., 10:30 – Mozart, a csokigolyók sztárja (rendhagyó Mozart-portré gyerekeknek)

Ha léteznek „sztárok” a zeneszerzők között, Mozart biztosan ezek egyike. Művein túl személyisége is számtalan alkotót vagy akár csokoládégyárost megihletett, nem véletlenül. Hámori Máté karmester sok vidámsággal fűszerezve vezeti be a kicsiket Mozart változatos zenei világába a gyermekkori zsengéktől kezdve egészen a Requiem drámájáig. A szerző életét és személyiségét levélrészletekkel, idézetekkel, mókás történetekkel színesítve mutatja be, nem csupán Mozart zenéjével és személyiségével, de a mostani korra gyakorolt hatásával és jelentőségével is megismerkedhet az ifjú közönség – mindezt igazán dinamikus, színes és élvezetes formában. Az előadás végeztével remélhetőleg minden hallgató magával visz egy kis szeletet a Mozart-varázslatból.

Bővebb infó >>

A beltéri gyerekprogramok után indulás a szabadba: