Dichterliebe – A színház, a zene és a film különleges találkozása az Átriumban

Egy fiú és egy lány, akik egy bulin megismerkednek, egy éjszakára egymásra találnak, majd reggelre a lány eltűnik. Idáig ez lehetne egy szokványos egyéjszakás kaland, de a fiú elkezdi keresni a lányt, mert úgy érzi, ő volt a nagy Ő. Kölcsönös ez a szerelem vagy plátói? Álmodta a fiú az egészet vagy lezajlott a valóságban? Mások is látják ezt a kapcsolatot vagy a fiú csak a lelkében éli meg a szerelem és a csalódás mélységeit? Erről szól a Danubia Zenekar május 23-án, az évadban utoljára látható előadása Szemenyei János és Wrochna Fanni főszereplésével az Átriumban.

Kétszáz évvel ezelőtt jelent meg Heinrich Heine egyik kötete, melyből 16 verset kortársa, Robert Schumann zenésített meg és írt át férfihangra és zongorára. Ez lett Schumann egyik legismertebb dalciklusa, a Dichterliebe, azaz a Költő szerelme.

De ne tévesszen meg senkit, ez a mostani előadás nem 19. századi, hanem nagyon is mai, kortárs színházi verzióját mutatja meg a fájdalmas szerelmi csalódásnak.

Dichterliebe – A tizenkét óriás az Átriumban

Igazi összművészeti élményben lehet része a nézőknek, hiszen a 16 dal és a film jelenetei egymást erősítve mesélik el ennek a megismételhetetlen, mégis ismerős szerelemnek a történetét. Az előadás különlegessége, hogy nemcsak színházi élményt nyújt, hanem koncert és film egyszerre, hiszen maga a vetítővászon is kettős szerepet tölt be az előadás során. A vászonra vetítve láthatóak a Horvát Lili rendezésében elkészült film jelenetei, majd a vászon áttetszővé válik, élőben feltűnik és felhangzik Szemenyei János és a Danubia Zenekar előadásában a dalciklus, így érzékeltetve a nézőkkel a külvilág és a belső világ kettősségét és a bennük zajló eseményeket.

Hogy végül is mi a Dichterliebe – A tizenkét óriás? 90 perces zenei utazás filmes megállókkal. Aki volt már szerelmes, nem fogja távolinak érezni a Dichterliebét, aki pedig még nem élte át ezt a túlfűtött, visszaemlékező, dühös, lemondó lelki hullámvasutat, kap egy kis betekintést abból, hogy mi vár rá a jövőben.

Kedvezményes jegyek a siketek és nagyothallók számára

A május 23-i szezonzáró előadás különlegessége, hogy most először a teljes előadás szövegkönyve kivetítve olvasható lesz, így téve akadálymentessé az előadást a siketek és nagyothallók részére, valamint kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget is biztosít számukra a Danubia Zenekar.

A zenekar Hámori Máté karmester vezetésével 2020-ban rendhagyó sorozatot indított, amelynek során azoknak is utat mutatnak a zenéhez, akik Beethoven életének drámájával leginkább azonosulni tudnak: a hallássérülteknek. A Beethoven-projekt speciális előadásain a lufiktól elkezdve kontakt hangszórókon át a speciális hallókészülékekig minden eszközt bevetnek, hogy érzékelhetővé tegyék valahogy a zene fantasztikus világát a speciális igényű közönség számára.

Pillants bele a nem mindennapi előadásba:

Bővebb infó: www.utazenehez.hu