Magyarország legdélibb Duna-parti települése a festői táj mellett még megannyi kincset rejt magában, amit vétek lenne kihagyni.

Busójárás
Ha felfedeznénk Mohácsot, akkor nem is érkezhetnénk jobbkor a városba, mint a február 16–21. közötti napokon, hisz így megtapasztalhatjuk a híres mohácsi busójárás fergeteges hangulatát. Az ország legrégebbi télűző karneválján több száz maskarás és busó búcsúztatja majd a hideg hónapokat, sőt a felvonuláson túl számtalan programmal is készülnek a látogatók számára. Ezek mind-mind a mohácsi ízeket, hagyományokat hivatottak bemutatni, az ételkóstolókon, műhelylátogatásokon, kiállításokon, különféle bemutatókon keresztül.

Széchenyi tér
Mohács szívében, a Széchenyi téren építészeti remekek, a keleties hangulatú Városháza, valamint a bizánci stílusú, impozáns Fogadalmi Emléktemplom vesz le minket a lábunkról. De ez nem minden, hiszen itt lelhetünk rá II. Lajos király, valamint a Három leány szobrára is, sőt innen indul a város bájos sétálóutcája is. Csupán pár percre a főtértől pedig az évszázados farsangi népszokásokat megidéző Busóudvar világába csöppenhetünk bele.

Szent Miklós-vízi- és taposómalom
A Csele-patak hajdani 24 malma közül már csak egy, a Szent Miklós-vízi- és taposómalom áll a Csele-völgyben. A műemlék vízimalomban a múltszázadok világáig kalauzolnak el minket a 30–40 perces tárlatvezetésen, amely során nemcsak a malmok történetét és működését, hanem a kiállítás eszközeinek többségét is megismerhetjük, valamint a taposómalmot is kipróbálhatjuk. Ezenfelül megtekinthetjük az egyedülálló liszteszsák-kiállítást, valamint előzetes egyeztetést követően elsajátíthatjuk a papírmerítés fortélyait.
7700 Mohács, Mohács-Somberek között | Weboldal | Facebook

Mohács mellett Orfűn is az egykori malmok világába csöppenhetünk bele:

Kanizsai Dorottya Múzeum
2023-ban a századik születésnapját ünneplő múzeum állandó kiállításain lehetőségünk nyílik közelebbről megismerni a mohácsi csata és a török-magyar együttélés históriáit, az országban élő délszláv népcsoportok kultúráját, Mohácsot, valamint a busójárás néphagyományait. Mindemellett a látványtár földszinti részén a népi ruhatárolás legszebb bútorait, a galérián pedig a mohácsi kerámiákat vehetjük szemügyre, míg az emeleten a textil- és bőralapanyagú tárgyak, illetve fotónegatívok és különböző dokumentumok várnak ránk.
7700 Mohács, Kisfaludy utca 9. | Weboldal | Facebook

Mohácsi Nemzeti Emlékhely
A mohácsi csata emlékére létesült, 14 000 tiszafával, mogyorófaligettel körülölelt, szimbólumok sokaságát rejtő emlékpark 1700 katona végső nyughelyeként szolgál. A tömegsírok közötti sétányokon a mohácsi kálváriát járhatjuk végig, majd a Szent Koronát formázó épület kiállításait megtekintve rajzolódik ki előttünk a csata teljes története. Végül magunk mögött hagyva a fegyvermaradványokat és a régészeti leleteket felsorakoztató bemutatótereket, az épület kupolaszintjén kialakított kávézóban és étteremben pihenhetünk meg.
7785 Sátorhely, külterület | Weboldal | Facebook

Nagyharsányi Szoborpark
Mohácstól egy félórányi autóútra lelhetünk rá a nem mindennapi parkra, ahol több mint száz mészkőszobor között kalandozhatunk akár órákon át. A különleges szoborgyűjtemény nonfiguratív alkotásai az 1960-as évek után készültek, teljesen elhatárolódva a szocialista művészetirányítási rendszer eszmeiségétől. E kivételes szobrokat minden irányból, még madártávlatból is láthatjuk, hisz a parkot övező meredek szikla peremén húzódik a Kikerics panorámasétány, ahonnan lélegzetelállító kilátás tárul elénk.

FogPifkáló
Miután az egyik télűző programot a másikra halmoztuk Mohácson, vétek lenne elfelejteni a kulináris élvezeteket. A város egyik legjobb streetfood-jellegű, családias bisztrójában, a FogPifkálóban a kézműves hamburgerek mennyei világába repítenek el minket. A belvárosi étterem a megannyi ínyenc hamburger mellett pedig különböző főételekkel, például BBQ-tarjával, Cézár salátával és fogasfilével is készül az éhes betérők számára.
7700 Mohács, Szabadság utca 18. | Facebook
