8 kihagyhatatlan látnivaló a főváros egyik legsokszínűbb kerületében, Óbudán

Óbuda talán az egyik legizgalmasabb városrész Budapesten. Macskaköves utcák, római kori emlékek, kortárs kiállítások, modern múzeumok, nem mindennapi épületek, kiváló vendéglátóhelyek, csodás erdei utak és túraútvonalak mind-mind megtalálhatóak itt. Most ezek közül hoztunk néhányat, ha újra felfedeznéd a főváros szépségeit.

Érdemes felkeresni az Óbudai Gázgyári lakótelepet is / Fotó: Egy jó kép rólad

Óbudai Zsinagóga

A monumentális Óbudai Zsinagóga nemcsak a főváros legrégebbi zsinagógája, hanem a magyarországi klasszicista építészet remeke is. Az épületet 1820-1821 között Landherr András tervei alapján építették, bár egyes feltételezések szerint a terveket Pollack Mihály sugalmazta, és Landherr készítette el őket. Az 1960-as években államosították az imaházat, és egy ideig a Textil Műszaki Múzeum kapott helye benne. A múzeumot követően, 1978-2009 között a Magyar Televízió tulajdonában volt, így történhetett, hogy például a Süsüt is itt forgatták. 2010 és 2016 között végül nagyszabású, teljes körű felújítást végeztek rajta, ezáltal napjainkban már teljes pompájában tündököl.

1036 Budapest, Lajos u. 163.  | Weboldal

blank
Fotó: VinceB/Wikipédia

Budapest Galéria

A Budapest Galéria fő célja, hogy a hazai és külföldi vizuális művészetet megismertessék a közönséggel, mindemellett azt is szem előtt tartják, hogy fiatal művészek kiállításainak is helyet adjanak a galériában. Óbuda egyik legizgalmasabb kiállítótere jelenleg egy fiatal, francia művész, illetve a MŰTŐ művészeti csoport alkotásainak ad otthont egészen szeptember 18-ig. Chloé Macary-Carney-nak a Tony Lavazza kénes piramis-otthona című kiállítása a magyarországi New Age közösségek, valamint az itthoni boszorkányközösségek világába kalauzolja el a látogatókat. Míg a MŰTŐ csoportjának az Ezt a vad mezőt ismerem című kiállítása a közösségről való gondolkodás aktuális lehetőségére reflektál.

1036 Budapest, Lajos u. 158. | Weboldal

blank
Fotó: Budapest Galéria (Facebook)

Polaris Csillagvizsgáló

Az Óbudai Szabadidőparkban találhatunk rá a Polaris Csillagvizsgálóra, amelynek célkitűzése, hogy minél több emberrel megismertesse és megszerettesse a csillagászatot. Így hát a csillagvizsgáló mindenki számára nyitva áll, aki távcsöves bemutatókon szeretne részt venni, vagy épp csillagászati előadások érdekességeivel bővítené tudástárát. Mindezeken kívül szakköröket tartanak, valamint amatőr csillagásztalálkozókat is gyakran szerveznek az intézményben. Folyamatosan frissülő programjaikat a honlapjukon lehet nyomon követni.

1037 Budapest, Laborc u. 2/c | Weboldal

blank
Fotó: Óbudai Polaris Csillagvizsgáló (Facebook)

Polgárvárosi Amfiteátrum

A II. században, az északi városfal közelében épült fel a Polgárvárosi Amfiteátrum, amely egyszerre 6000-7000 ember befogadására volt képes. Az ókori közönség egy körülbelül 15 méter széles lelátóról követhette nyomon a három méter magas kőfallal körülvett porond sportversenyeit, állathajszáit vagy épp gladiátorküzdelmeit. Ekkor még az ülőhelyeket a rang határozta meg, így minél előkelőbb volt valaki, annál közelebbről láthatta a történéseket. Ha napjainkban erre járunk, akkor az egykor ülőhelyekként szolgáló kőtömbökön néhol még mindig felfedezhetjük az egykori tulajdonosok neveit, amelyek között női neveket is találunk.

1031 Budapest, Szentendrei út 150.

blank
Fotó: visitobuda.hu

Guckler Károly-kilátó

A Hármashatár-hegyen épült Guckler Károly-kilátónál Budapest egyik legcsodálatosabb látképére lelhetünk. A 360 fokos körpanorámával rendelkező messzelátó egy korábbi katonai objektum újrahasznosításával létesült, és nevét az egykori Erdészeti Hivatal vezetőjéről kapta. A nem mindennapi külsejű, sokak által focilabdához hasonlított messzelátó csupán pár méter magas, viszont ez csalóka, hiszen 495 méter tengerszint feletti magasságban található. Innen körültekintve a Dunán átívelő összes hidat láthatjuk, sőt tiszta időben még a Tátra vonulatai is felsejlenek a szemünk előtt. Ha az elképesztő panoráma után kedvünk támadna egy erdei túrához, akkor a közelben található Guckler Károly tanösvényt sem érdemes kihagyni.

1037 Budapest, Hármashatárhegyi út 3.

blank
Fotó: parkerdo.hu

Kiscelli-Doberdó tanösvény

Óbuda városi nyüzsgésétől csupán pár perc sétára már egy hangulatos, nyugodt erdei világban, a Kiscelli-Doberdó tanösvényen találhatjuk magunkat. Az 1200 méter hosszú utunk 7 állomása során a Kiscelli-fennsík természeti és kulturális értékeit interaktívan ismerhetjük meg, miközben minden oldalról gyönyörű természet vesz körül minket. Az állomások során a Kápolna-forrás és a mellette álló Szent Vér-kápolna, a kiscelli agyag bemutatóhelye, kilátópont valamint az édesvízi mészkőterasz kápráztat el minket. De ez nem minden, nem marad ki az állomások közül az őshonos és betelepült növényekkel teli ligetes park, illetve a Schmidt-forrás sem, ahonnan egykor 40 méter víz tört fel.

1037 Budapest, Doberdó út 34. 

blank
Szent Vér-kápolna. Fotó: tanosveny.rkk.uni-obuda.hu

Fedezzétek fel a Kiscelli parkerdő meseösvényét is:

Repülő Seprű

A Repülő Seprű varázslatos világa a legnagyobb Harry Potter-rajongókat is ámulatba ejti lenyűgözően részletgazdag, szinte teljes mértékben a Roxfort hangulatát megidéző belső tereivel. Itt bárhova tekintünk, Harry Potter-relikviákra lelhetünk, az egyik polcon sárkánytojások csillannak meg, míg máshol a Teszlek Süveg és Hedvig csücsül. Természetesen a lélegzetelállító látványon kívül is tartogat még meglepetéseket az étterem, ugyanis színváltoztató italokkal, hidegen füstölgő kelyhekkel és bűvös ételekkel teszik teljessé élményt. Ha pedig szerencsénk van, akkor időszakos programjaikat, játékokkal, kvízekkel tarkított napjaikat is elcsíphetjük.

 1034 Budapest, Pacsirtamező u. 36. | Weboldal

blank
Fotó: Repülő Seprű Élmény és Varázs Kávézó (Facebook)

Budapest Garden

Egy hosszú napot nem is lehetne jobb helyen kipihenni, mint Óbuda hatalmas szórakoztató- és vendéglátó-komplexumában. Itt kiereszthetjük a gőzt a Fröccsbárban vagy a sörteraszon, a hatalmas streetfood-park végtelen választékainak köszönhetően egy kis energiával is feltankolhatunk, miközben nyaranta az ingyenes kertmozi filmjei repíthetnek el minket a főszereplők világába. Ám akár egész napra is tervezhetünk Budapest Gardenben, hiszen számtalan szabadidős program közül választhatunk, sőt még grill- és bográcshelyet is bérelhetünk.

1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 125. | Weboldal

blank
Fotó: Budapest Garden (Facebook)

Fedezd fel az Óbudai Gázgyári lakótelep varázslatos világát: