Ingyenes minikoncertek visznek életet Budapest vásárcsarnokaiba

Képzeljük el, ahogy éppen egy vásárcsarnokban válogatunk az almák, paradicsomok, különböző zöldségek között, azon törjük a fejünket, hogy mit felejtettünk el, vagy éppen az árak miatt zsörtölődünk. És ebben a pillanatban, ahogy 10-et üt az óra, megpengetnek egy gitárhúrt, megszólalnak a rézfúvósok, vagy akár felcsendül egy kis latin-jazz. Udvardi Márton is pontosan ezt képzelte el, majd meg is valósította. Ismerjétek meg a Zenélő Piac kezdeményezést!

Fotó: Turcsányi Zita Johanna

Hogyan lett álomból valóság?

A Zenélő Piac ötletgazdájának, Udvardi Márton életében mindig is jelen volt a zene. Már 16 évesen zenélni, trombitálni szeretett volna, és ezt egy kis kitérővel sikerült is véghez vinnie. A Zeneakadémián tanult jazzszakon, és ma már az Ég alatti 5 és a Rézeleje Fanfárosok vezetője. Ezáltal érthető, hogy gondolatai akkor is a zene körül forogtak, amikor jött a Covid, vele együtt a karantén, majd sorra maradtak el a koncertek.

blank
Udvardi Márton / Fotó: Iliás-Nagy Katalin

Így történt, hogy éppen a legnagyobb lezárások közepette, a kissé üres Bosnyák téri piacon, lelki szemei előtt látta, ahogy a moldvai és balkán zenét játszó rezesbandájával végigjárják és felélesztik a piacot. Akkor még csupán egy elképzelés volt A Zenélő Piac, aminek gondolata azonban nem hagyta nyugodni a zenészt.

Tavaly augusztusban, amikor épp a piacon járt, egy most vagy soha gondolat által vezérelve megkérdezte, hogy kit keressen meg az ötletével. Legnagyobb meglepetésére örömmel és szívesen fogadták az indítványozását, sőt, kiderült az is, hogy a gazdasági igazgatóban is felmerült már egy hasonló kezdeményezés ötlete. Majd nem sokra rá, az a kép, ami egykor Márton lelki szemei előtt lebegett, megtörtént a valóságban is. A Rézeleje Fanfárosok felrázták a Bosnyák téri piacot.

Minikoncertek Budapest piacain

2021 szeptemberében már 14 pop-up jellegű minikoncerttel tették élvezhetőbbé az egyébként sokak által nem igazán kedvelt bevásárlást. A Nagycsarnokban, a Rákóczi téri a Bosnyák téri piacon, a Fehérvári úti csarnokban és a Flórián téri üzletközpontban a vásárlók hol népi kamarazenekart, hol rézfúvósokat, míg máskor vérbeli latin dallamokat hallhattak.

blank
Fotó: Turcsányi Zita Johanna

„Az emberek szomjazzák az ilyesmit. Meglepődnek, megállnak, és sokan vissza-visszajárnak, ha tudnak róla, hogy lesz még hasonló koncert. Néha egy-két kereskedő nehezményezi, hogy fél órán keresztül nem csak a vásárlók kéréseit hallhatják a nap során, viszont köztük is van, aki nagyon élvezi és támogatja. Találkoztam magányos és beteg emberekkel is, akik azt vallották, hogy sokat jelent nekik az élmény, amit kapnak az élő zene által” – mesélte Márton, mikor arról kérdeztük, hogy az emberek miképp fogadták a kezdeményezését.

Tehát siker és több pozitív visszajelzés koronázta a tavalyi projektet. Így hát Márton nem állt meg itt, elkezdett olyan források után kutatni, amelyek további piackoncertek megrendezését tették lehetővé. Így talált rá, és nyerte el a Rév8 és a Józsefváros Önkormányzata pályázatát, és ennek köszönhetően ez év áprilisától 2023 márciusáig 24 kiskoncertet rendezhet a Rákóczi téri piacon.

Zenei sokszínűség a piacon

A Zenélő Piac nem titkolt célja, hogy olyan zenekarokat szólaltasson meg, akik minőséget képviselnek, értéket adnak, s ezáltal a közönség olyan zenével lehet gazdagabb, amit magától valószínűleg nem keresne. Márton e célt szem előtt tartva álmodja meg a koncertsorozatokat, ami során nagy figyelmet fordít arra, hogy minél többet megmutasson a hazai kortárs zenéből, és a legkülönfélébb zenei műfajokat vigye el a piacok tereibe.

Emellett Márton annak is figyelmet szentel, hogy akusztikusan vagy félakusztikusan megszólaló formációkat válasszon, hogy organikusan a piac része lehessen a koncert. Eszerint ebben az évben már felcsendültek a jazz, a mexikói zene, az indiai szakrális zene, a gyimesi népzene és a XIV. századi itáliai zene hangjai is.

blank
Fotó: Turcsányi Zita Johanna

Mártontól megtudhattuk azt is, hogy A Zenélő Piac egyik fő mozgatórugója az volt, hogy láthassa az örömöt és a meglepetést az emberek arcán. És amikor belevágott, nem is sejtette, hogy számtalan más hozománya is lesz, például megismerhetett olyan zenészeket, akiket a projekt kapcsán keresett fel ismeretlenül. Illetve az is inspirálta, hogy egy nem szokványos térbe olyan kulturális tartalmat csempésszen, ami könnyen hozzáférhető az emberek számára.

Piackoncertek a Rákóczi téri vásárcsarnokban 2022-ben

Ha pedig a Rákóczi téri vásárcsarnokban szereznénk be a legfrissebb hozzávalókat az ebédünkhöz, zenei kíséretre számíthatunk több nyári szombaton át, de az év többi részében sem hagyják a vásárlókat zene nélkül.

Minden zenei szessön délelőtt 10 órakor kezdődik, és általában fél-háromnegyed órára csendülnek fel a hangszerek.

  • október 8.: Király Dóra, Kerényi Róbert duója – világok találkozása két furulyán
  • október 22.: Baló Sámuel duó – jazz
  • november 5.: Móser Ádám – tangó, sanzon
  • november 19.: Obadu – folk-elektronika live-act
  • december 3.: Sztojka – villanycitera
  • december 17.: Rézeleje adventi fanfárosok – fanfáros banda
  • 2023. március 18.: Ír zenei session – Szent Patrik másnapjára

A Zenélő Piac új helyszínei és időpontjai 2022-ben

Mindezek mellett 2022 második felében a Főváros és a Budapest Brand pályázata révén a piackoncertek eljuthatnak 7 új helyszínre is: a Fehérvári úti, a Fény utcai, a Flórián téri, a Római-parti, a Békásmegyeri, a Vörösvári úti és a Bosnyák téri piacokon biztosan várhatóak koncertek. Illetve szívesen veszik más, olyan piacok jelentkezését is a jövőben, amelyek nyitottak a kezdeményezésre.

  • október 6.: Ágoston Béla kvartettje – Fehérvári úti piac (17:00)
  • október 8.:
    • Fruzsi & Badman – Vörösvári úti heti vásár (10:00)
    • Busa Pista – Dj Mango – Fény utcai piac (10:00)
    • Bajusz zenekar – Fény utcai piac (11:00)
    • Bujdosó János – Római parti piac (11:00)
    • Geröly Tamás és Szokolay Dongó Balázs – Bosnyák téri piac (11:00)
  • október 13.: Debreczeni-Kis Helga citera és ének – Fehérvári úti piac (17:00)
  • október 14.: Macsotay Guillermo – Fény utcai piac (15:30)
  • október 15.:
    • Obadu – Békásmegyeri piac (10:00)
    • Ms Matis és Darvas Kristóf – Fény utcai piac (10:00)
    • Hangácsi Márton – Fény utcai piac (11:00)
    • Móser Ádám – Római parti piac (10:00)
    • Kale lulugyi – Bosnyák téri piac (11:00)
  • október 21.: Peca – Bosnyák téri piac (15:00)
  • október 22.:
    • Bitó János – Fény utcai piac (10:00)
    • Debreczeni-Kis Helga – Római parti piac (10:00)
    • Busa Pista és Dj Mango – Békásmegyeri piac (11:00)
    • Nagy-Babos Rebeka és Schlosser András – Fény utcai piac (11:00)
    • Fröccs trió – Fehérvári úti piac (14:00)
  • október 29.:
    • ¡Nosnach – Vörösvári úti heti vásár (10:00)
    • Tamaskó Gábor – Fény utcai piac (10:00)
    • Macsotay Guillermo duó – Római parti piac (10:30)
  • december 6.: Fallin’Birds – Békásmegyeri piac (18:00)
  • december 17.:
    • BrassTett – Fény utcai piac (10:00)
    • BrasTett – Békásmegyeri piac (12:00)
  • december 18.: Rézeleje Fanfárosok – Békásmegyeri piac (10:00)

Az eseményekről részletesebben Facebook-oldalukon olvashattok.