5 hangulatos Duna-parti szabadstrand Budapesten és környékén

A kánikula berobbanásával kétségtelenül megérkezett a nyár, a meleg napokon pedig semmi másra nem vágyunk, csak hogy a vízparton hűsöljünk. Összeszedtük nektek azokat a helyeket, ahol akár egy munkanap után is megmártózhattok a fővárosban és környékén.

Római-parti Plázs

1973-ban a vízminőség romlása miatt betiltották a főváros területén lévő fürdőzést, azonban a Duna vízminősége az évek alatt folyamatosan javult, így közel fél évszázad után idén újra megnyílik a Római-parti Plázs, ahol ingyenesen pancsolhattok. A július 30-tól augusztus 22-ig tartó, meghatározott fürdési idény alatt a bójákkal kijelölt területű, fürdőzésre alkalmas és belépőjegy nélkül látogatható partszakaszon vízimentő-szolgálat vigyáz majd a strandolók épségére, de a partszakaszon biztosított lesz ingyenes ivóvíz, mosdó, pelenkázó, zuhanyzó és napágy is.

1039 Budapest, Kossuth Lajos üdülőpart

Fotó: Egy jó kép az utazásról

Hajógyári szigetcsúcs

A Hajógyári-sziget északi csúcsa már évek óta népszerű hely a kutyások körében, ám egyre gyakrabban csobbannak be itt a vízbe a négylábú kedvencek gazdái is. Mivel a szabadstrand eldugottabb helyen van, nem kell félni a tömegektől, így maximális nyugalomban pihenhettek. Ezenfelül a kavicsos partszakaszról gyönyörködhettek a háborítatlan dunai tájban, a távolban pedig a Megyeri hídra is kiváló kilátás nyílik.

1138 Budapest, Óbudai-sziget

Fotó: László Orsolya

Postás Strand

Szentendre első hivatalos szabadstrandja egész nyáron várja a fürdőzni vágyókat a 150 méteres homokos partszakaszon. A terület folyamatos fejlesztés alatt áll, de az évek során már így is rengeteg újításon esett át: a part közelében öltöző, négyállásos zuhanyzó és ivóvízcsap is a strandolók rendelkezésére áll. A strandot a Dunán bóják, a parton táblák jelölik, illetve egy külön kutyabarát strandszakaszt is kialakítottak. Ugyan viszonylag kevés az árnyékos rész, a közeli fák alá bármikor behúzódhatnak azok, akik már megelégelték a napozást.

2000 Szentendre, Strand utca

Fotó: Szentendre Hivatalos Oldala

Gödi Homoksziget

Ha egy igazán különleges élményre vágytok, mindenképpen fedezzétek fel a Homokszigetet Gödön! Már az odajutás is kalandos, mivel a Tó Bisztró mellett be kell térni az erdőbe, majd átvágni egy holtágon, ahol jó esetben térdig ér a víz, végül pedig tenni még néhány lépést a gyakran saras talajon. A látványért azonban önmagáért megéri, hiszen egy hosszú, homokos partra érkezünk, ahol mindenkinek jut egy pár méteres privát szakasz. Akad néhány tűzrakóhely, viszont mosdók, öltözők és büfék nincsenek, de valahol ez is hozzátartozik a vadregényes vízparti élményhez.

2131 Göd, Homoksziget

Fotó: László Orsolya

Surányi szabadstrand

Az igazi üdülőövezetnek nevezhető területen lévő szabadstrand óriási népszerűségnek örvend, ahova lelkesen járnak le a helyi nyaralók tulajdonosai, vagy akár a környéken túrázók is megfordulnak egy csobbanásra. A víz fokozatosan mélyül, illetve mivel nem egy hivatalosan kijelölt szabadstrand, mindenki csak saját felelősségre mártózhat meg. A közelben egy élelmiszerbolt és egy büfé is gondoskodik a strandoláshoz elengedhetetlen nasik beszerzéséről, illetve hétvégén a helyi piacon is vásárolhattok friss gyümölcsöt és zöldséget.

2017 Surány, Duna sétány

A kép forrása

Szigetcsépi szabadstrand

A strand maga ugyan kicsi, a nyugodt környezet mindent kárpótol: a Ráckevei-Duna vadregényes tájában húzódik meg a füves terület, ahonnan kényelmesen belecsobbanhattok a vízbe. Az aktív kikapcsolódást kedvelők is hódolhatnak szenvedélyüknek, hiszen egy focipálya és egy röplabdapálya is található a strand mellett, a legkisebbek szórakozását egy játszótér biztosítja, az éhes gyomrokat pedig a helyi büfében lehet megtölteni.

2317 Szigetcsép, HRSZ 018/40

Fotó: László Orsolya