10 kihagyhatatlan nyári program és fesztivál az ország legkülönlegesebb helyszínein

Rengeteg kihagyhatatlan programot szerveznek idén nyáron szerte az országban. A lehetőségek sorából igyekeztünk kiválasztani a legvonzóbbakat, amelyek miatt igazán érdemes útra kelni.

La Boum Kastélyházibuli, Pusztazámor

A szórakozóhelyek és szabadtéri zenei fesztiválok esszenciáját ötvöző La Boum Kastélyházibuli kétségtelenül bakancslistás esemény. Különlegességi faktora abban rejlik, hogy a helyszín nem egy klub, hanem az egykor templomként működő, pusztazámori Öreg Tölgy Kastély. A több mint 350 éves parkban július 22-23-án színpadok fognak állni, hiszen kora délutántól egészen hajnalig különböző zenei előadásokra kerül sor. A Kápolna Színpadon délutáni akusztikus előadásokat lehet elcsípni, míg a Tölgy Színpadon zenekarok, a bálteremben pedig lemezlovasok felelnek a hangulatért.

2039 Pusztazámor, Kossuth Lajos utca 22.

Fotó: Gaál Dániel

Bánkitó Fesztivál

A Nógrád megyében található Bánki-tó kedvelt a fürdőzők és a horgászok körében is, utóbbiak számára viszont azt javasolnánk, július 13. és 16. között inkább pecabot nélkül keressék fel a környéket. Ebben a pár napban a táj idilli szépségéhez – a Bánkitó Fesztivál jóvoltából – zenei aláfestés társul, pontosabban színházi előadások, koncertek, civil-kulturális programok, képzőművészek és független alkotók kiállításai rázzák fel a hely nyugalmát. A külföldi és magyar fellépők sorában szerepel a Carson Coma, az Elefánt, Phum Viphurit, Krúbi, a Ricsárdgír és sokan mások.

2653 Bánk, Tóparti sétány 1.

Duna-Part Feszt, Ráckeve

Július 28. és 30. között felpezsdül az élet a Csepel-sziget déli részén található Ráckevén. Ekkor rendezik meg ugyanis a Duna-Part Fesztet, ráadásul nem akárhol. A helyszín a város legimpozánsabb épületének parkja, a Savoyai-kastély előtti terület, ahol a magyar könnyűzenei élet népszerű előadói adják át egymásnak a mikrofont. A nem mindennapi környezet megóvása érdekében a szervezők fontosnak tartják különféle környezetbarát vállalások betartását, és egyedülálló módon a közösségi élményeken keresztül próbálják egy sokkal fenntarthatóbb világ kialakítására irányítani a résztvevők figyelmét.

2300 Ráckeve, Kossuth Lajos utca 95.

Zempléni várlátogató kerékpártúra

Két keréken felkeresni egy-egy zöldellő parkot, vagy fákkal övezett úton tekerni a friss levegőn megfizethetetlen. Valószínűleg azoknak is meghozza a kedvét a biciklizéshez, akik amúgy nem rajonganak a sportokért. A” Tekerj a zöldbe!” programsorozatot éppen azzal a céllal találták ki, hogy könnyen teljesíthető túrákkal országszerte népszerűsítsék a kerékpározást. Július 9-én, szombaton 60 kilométeres távra hívják a kerékpárosokat, hogy Hernádvécséről indulva, a boldogkői vár érintésével átszeljék a Zemplént. A túrán való részvétel jelképes 500 forintba kerül, és előzetes regisztrációhoz kötött.

3874 Hernádvécse, Béke tér 8-10.

Telek, Sátoraljaújhely

A negyedik alkalommal megvalósuló Telek kulturális és zenei fesztivál nem a legismertebb arcokat szólítja színpadra. Feltörekvő tehetségeknek ajánl bemutatkozási lehetőséget, egyúttal zenei csemegét kínálva a valami újra vágyó közönségnek. A rendezvény fontos célja emellett a Zemplén, azon belül is a Köveshegy természeti és történeti értékeinek megismertetése. A családias hangulatú, értékteremtő céllal életre hívott Telek az egykor önálló településként létező, ám ma már Sátoraljaújhelyhez tartozó Köveshegyen várja a környezetvédelem iránt elhivatott látogatókat július 28-tól, 4 napon át.

3980 Sátoraljaújhely, Köveshegy

Paloznaki Jazzpiknik

Idén is megtelik élőzene-kedvelőkkel a Balaton-felvidék meseszép környezete, hogy kellemes dallamok, minőségi borok és finom ételek kíséretében ünnepeljük meg a nyarat. A háromnapos fesztiválra ezúttal augusztus 4. és 6. között kerül sor, a már megszokott helyszínen, Paloznakon. A fűben piknikezés itt szinte kötelező program, na meg az sem árt, ha a jazz, a funk és a soul zene kedvelői vagytok. Az idei fellépők között a hazai előadók mellett többek között feltűnik majd Emeli Sandé, Lisa Stansfield és az Eart, Wind and Fire Experience is.

8229 Paloznak, Sport utca 2.

Fotó: Paloznaki Jazzpiknik Facebook

VeszprémFest

A VeszprémFest nem titkolt célja egy olyan fesztivál megteremtése volt sok-sok évvel ezelőtt, amely nem kötelezi el magát egyetlen zenei műfaj mellett sem. A legmagasabb színvonalra törekedve ezért fellépőik között egyaránt megtalálhatóak az opera, a jazz, a klasszikus zene, a világzene és a popzene ismert arcai. Idén július 11. és 16. között olyan világsztárokat hoznak el a magyar nagyközönség számára, mint Diana Krall, Jamie Cullum, Ana Moura, a Gypsy Kings és James Blunt. És a lista még így sem teljes, ezért további fellépőkért és jegyekért látogassatok el a honlapjukra.

8200 Veszprém, Óváros tér 22.

Fotó: VeszprémFest Facebook

ZamJam, Zamárdi

A ZamJam július 28-tól 31-ig, három napon át Zamárdi több helyszínén várja a közönséget zenével, képzőművészettel, gasztronómiával, gyerekprogramokkal és irodalommal. Lovasi és Járai Márk a kilátónál lép fel, a Balaton partján napközben jazz-koncertek lesznek, az éttermek teraszain dj-k és írók várják a vendégeket, valamint Zamárdiba költözik a WAMP vásár is. A minőségi butikfesztivál házigazdája Tilla, az esemény programja pedig a következő hetekben folyamatosan bővül. További információ a ZamJam honlapján.

Fotó: Getty Images

Beethovennel a szabadban, Martonvásár

A martonvásári Brunszvik-kastély parkjában álló színpadon idén nyáron is felcsendülnek a Beethoven méltán híres melódiái. A Nemzeti Filharmonikusok Beethovennel a szabadban címmel ad koncertet három szombat estén, július 2-án, 9-én és 16-án. Az idei programfüzetből ezúttal kimaradnak a komoly mondanivalójú, páratlan szimfóniák. Helyettük a könnyedebb, páros szimfóniák jutnak főszerephez, hogy játékosságot és derűt vigyenek a mesebeli környezetben sokasodó fák lombjai alá.

2462 Martonvásár, Brunszvik-kastély park

Fotó: Csibi Szilvia

Júliusi Borteatrum, Etyek

Az Etyeki Piknik 12 nagysikerű programsorozata a nyár minden hónapjára más-más meglepetés tématikával készül, így július 8-án a Júliusi Borteátrum elnevezésű esemény kerül megrendezésre. Az egynapos rendezvény keretein belül ismét végig járhatjátok Etyek borospincéit, ahol egytől egyig kiváló minőségű borokat kóstolhattok meg. Egyes helyszíneken lesz pincetúra, stand-up előadás, zenés borvacsora, este 11-ig pedig a Sunset Partyn bulizhattok. Egy szó mint száz, megéri bejárni az egész vidéket, biztosan nem bánjátok meg.

2091 Etyek, Újhegyi utca – Etyeki gasztrosétány

Fotó: Etyeki Piknik Facebook