Wertán Sára: „Elvárjuk magunktól, hogy azonnal kész, tökéletes válaszokat adjunk”

Az online térben kalandozva számos gyöngyszemre bukkan az ember, és jó azzal a biztos tudattal kelni és feküdni, hogy vannak szakemberek, akik a sokunk által használt Instagramon keresztül tesznek közzé mindennapokat segítő üzeneteket. Így leltem rá Wertán Sára igazán hiánypótló, Beszélgess jól című Instagram-oldalára, amely a tudatos kommunikációt fejlesztő bejegyzésekről szól.

Fotó: Németh Kriszti – Egy jó kép rólad

Még mielőtt rákanyarodnánk a Beszélgess jól témájára, mesélnél arról kicsit, mikor került a figyelmed középpontjába a tudatos kommunikáció?

Az egyetemen andragógiát tanultam, ahol a szociológiától kezdve, a pedagógián és a pszichológián keresztül a kommunikációelméletig mindenféle területet megismerhettünk. Egy módszertani kurzus keretében találkoztam először egy addig számomra ismeretlen kommunikációs technikával, amit volt lehetőségünk kipróbálni és gyakorolni is. Mind a mai napig emlékszem az érzésre, mennyire megfogott, olyannyira, hogy akkor én és velem együtt a szoros környezetem is elkezdtük alkalmazni a technikát.

Az egyetem után hogyan tudtad hasznosítani ezt a megszerzett tudást?

Egy szervezetfejlesztéssel foglalkozó cégnél helyezkedtem el, itt váltam trénerré és 2016-ban létrehoztam egy Instagram-oldalt About a training néven azzal a céllal, hogy az ott közzétett tartalmak a tréningen résztvevők számára később inspirációul szolgálhassanak. Mivel az életem új szakaszhoz érkezett és babázós évek következtek, ezért ez a vonal hamar el is halt, a kommunikációs fókusz azonban végig megmaradt. Ahogy a kislányom cseperedett egyre többször kúszott be a mindennapjaimba a kérdés, hogy mi lesz a szakmámmal. A korábban létrehozott oldalt így 2020 decemberében leporoltam kicsit, felélesztettem, Beszélgess jól-ra kereszteltem át, és így kanyarodtam vissza a hivatásomhoz.

Fotó: Németh Kriszti – Egy jó kép rólad

Az oldaladon közérthető formában, rövid üzeneteket, gondolatokat olvashatunk a mindennapos kommunikációra vonatkozóan. Te miből merítesz inspirációt?

Sok olyan téma van, amiről tudatosan írok, de jócskán akad olyan, amit annak kapcsán osztok meg, hogy ért valamilyen impulzus: láttam, hallottam, olvastam vagy tapasztaltam valamit. Mondták már mások is, mennyire aktuális az, amiről éppen posztolok. Tudni kell azonban, hogy nincs ebben sem varázslat, sem boszorkányság. Egész egyszerűen arról van szó, hogy mivel mindannyian beszélgetünk, mindannyiunkat hasonló hatások érnek, hasonló kapcsolati dinamikákban létezünk, mindannyiunknak van családja, vannak barátai, kollégái, ezért nagyon hasonló kommunikációs élmények érnek bennünket.

Sokan bizonyára ezért is tudunk a Beszélgess jól-hoz olyan gyorsan kapcsolódni, hiszen önmagában már a megszólítás is emberközeli, olyan mondatok jönnek velünk szembe, amit egy baráttól is szívesen fogadunk.

Ennek nagyon örülök! Célom, hogy érthető és életszerű legyen a tartalom, ne pedig valami megfoghatatlan, homályos dolog, olyan, ami nem rólunk szól. Ami pedig a második legfontosabb számomra annak érdekében, hogy önazonos lehessen az oldal, hogy olyat mondjak és osszak meg, amire én magam is törekszem, gyakorlom, ami szerint én is élek.

Forrás: Beszélgess jól Instagram-oldala

A Beszélgess jól mellett egyéni és páros kommunikációs fejlesztéssel is foglalkozol. Van olyan univerzális, általános téma vagy probléma, ami sokaknál előfordul?

Természetesen van, mégpedig, hogy hogyan fejezzék ki a gondolataikat, érzéseiket úgy, hogy azzal a másikat ne bántsák meg. A helyzet az, hogy ahogy a szüleinket és a tanárainkat, úgy minket sem tanítottak meg gyerekkorunkban arra, hogyan fejezzük ki, mit szeretnénk.

Ahogy azt sem tanultuk meg, hogy az, ami nekem jó, és az, amit a másiktól várok, viszonylag két különálló dolog.

A csavar az egészben az, hogy ilyenkor arra van szükség, hogy én-üzeneteket alkalmazva úgy fogalmazzam meg a vágyaimat és az igényeimet, hogy az rólam szóljon. Sokat segít ekkor az asszertivitás, amiben mindkét fél igényei ugyanannyira fontosak.

Látom ugyanakkor azt is, mennyire erős kommunikációs elvárásokat támasztunk önmagunk felé. Elvárjuk magunktól, hogy azonnal kész, tökéletes válaszokat adjunk és kevésszer élünk azzal a lehetőséggel egy párbeszédben például, hogy időt kérjünk, míg átgondoljuk a válaszunkat.

Forrás: Beszélgess jól Instagram-oldala

Januárban lett egyéves az oldal, ez idő alatt 27 ezer követővel lettél gazdagabb. Lehetséges, hogy a pandémia miatt sokaknál előtérbe került kommunikáció miatt is érdeklődnek ennyien a Beszélgess jól iránt?

Úgy vélem a covid olyan, mint egy nagyító. Mind a mai napig mindent felnagyít és megmutatja, mi az, ami működőképes és mi az, ami nem, legyen szó az otthonunkról, a kapcsolatainkról, a házasságunkról vagy a barátságainkról. Hirtelen egy közös térben találtuk magunkat, és sokaknak ekkor lett nyilvánvaló, hogy nincs közös témájuk, nem tudnak például konfliktust megoldani. Az viszont nagyon pozitív számomra, hogy sokan jönnek párban tréningre.

Ha valaki jobban el szeretne mélyülni a kommunikációja fejlesztésében, viszont egyéni tréningre még nem jelentkezne be, milyen lehetőséget ajánlasz számára?

A csoportos tréning is egy jó alternatíva lehet, és bár még nincs teljesen kiforrva, milyen formában és mikortól, de nagyon dolgozom egy felületen, ahol az Instagram-posztoknál eggyel mélyebb tartalmakkal és gyakorlatokkal lehet majd egyénileg, otthon kommunikációt fejleszteni. Ez a következő félévem-évem nagy projektje.

Ha szeretnél jobban elmélyülni az asszertív kommunikáció témájában, ebben a cikkünkben írtunk róla korábban: