7 ellenállhatatlan pékség Budapesten, ami világ körüli utazásra invitál

Nem kell messzire mennünk, hogy tegyünk némi világ körüli felfedezést: ezúttal 7 pékség gazdag kínálatának segítségével kalauzol bennünket a nagyvilágban.

Írország: arán bakery

Kinga és Attila péksége, az arán bakery ötlete a multikulturális környezet nyomán, de leginkább az Írországban töltött évek alatt született meg. A klasszikus ír gyökerek lépten-nyomon tetten érhetők nemcsak a budai és pesti pékség kínálatában, de már a pékség nevében is, hiszen az „arán” írül annyit jelent, mint kenyér. Kenyereik szíve-lelke, kovászuk hol máshol születhetett volna meg, mint Dublinban, mely becenevében is tiszteleg Írország védőszentje, Szent Patrik előtt. A kovászos kenyerek mellett természetesen helyben készült ír finomságok is megbújnak a pultban.

1077 Budapest, Wesselényi utca 23.
1117 Budapest, Móricz Zsigmond körtér 16/a

Portugália: Lisboa Pastry & Bakery

A város első és egyetlen portugál pékségében a Holló utcai Lisboa Pastry & Bakery-ben napról napra megélhetjük a tradicionális portugál életérzést egy erős kávé és egy falatnyi édes péksütemény társaságában. Pest belvárosában Portugália tehát tárt karokkal vár különleges fűszerezésű kovászos kenyereivel, mandulás croissant-jával, égetett baszk sajttortájával és mennyei, másutt nem kapható Pastel de natájával.

1075 Budapest, Holló utca 12.

blank

Franciaország: Chez Matild

A Ménesi út gyöngyszeme, a Chez Matild hova máshova repíthetne bennünket, mint Franciaországba, fantasztikusra varázsolt croissant-jaival, selymes kávéival és hagyományos francia péksüteményeivel. Állandó kínálatukban mindig ott figyelnek a legfinomabb madeleine-ek, falatnyi kókuszcsókok, a csokitól olvadozó pain au chocolat-ok, de találunk náluk a francia mandulás süteményből, a Galette de rois-ból is jó pár szelettel.

1118 Budapest, Ménesi út 82.

blank

Skandinávia: Anton

A Bródy Sándor utcai Anton Skandináviába kalauzol bennünket letisztult hangulatával és pultban sorakozó északot is meghazudtoló croissant-jaival, a svédek kedvencével a kanelbullar-ral, vagyis fahéjas csigáival és kovásszal készült szemet gyönyörködtető kenyereivel. És hogy mi nem hiányozhat egy ilyen pékség kínálatából? Naná, hogy a kiváló kávé!

1088 Budapest, Bródy Sándor u. 23/a

blank

Oroszország: Cake & More by Garannikova

A Podmaniczky utcai Cake & More by Garannikova Oroszország legfinomabbjait prezentálja mesés süteményeibe és péksüteményeibe zárva. Elég Terézvárosba ellátogatnunk, hogy belekóstoljuk a Szibériából érkezett cukrászcsapat mesteri fogásaiba. Verhetetlen éclair fánkjuk mellett Kijevnek és Szibéria gazdagságának keresztelt tortáikért, az oroszok mézes-krémeséért, a Medovikért és Napoleon sütijükért is érdemes a térképünkre tűzni üzletüket.

1064 Budapest, Podmaniczky u. 81.

blank

Mexikó: Tortuga és Pohánka

Mexikó minden íze, színe-java is képviselteti magát világ körüli pékségkalauzunkban, méghozzá a Wesselényi utcai Tortuga és Pohánka személyében. A pályáját az Auguszt Cukrászdában kezdő Péter és a sütés iránt elkötelezett tanár, Karen Mexikóból hozta tudását és receptjeit, hogy közös kézműves pékségükkel kápráztassák el a magyar közönséget. Bár a pultban magyar péksütemények is megtalálhatóak, talán mondanunk sem kell, hogy érdemes a mexikói specialitások útvesztőjében elveszni.

1077 Budapest, Wesselényi utca 64.

blank

Irán: Iran cukrászda

Párszáz forintos iráni péksüteményeivel írta be magát a történelembe a bulinegyedbeli iráni cukrászda, mely nevével ellentétben bőven tartogat sütemények mellett péksüteményeket is. A bőséges, rizslisztből készült édességek kínálatából a legszimpatikusabbra bökéssel lehet választani, hiszen konkrét nevük nincs, az Iráni cukrászda tehát kulináris kalandnak és játéknak is egyaránt tökéletes. A sáfrányos baklavát viszont vétek kihagyni!

1072 Budapest, Nagy Diófa u. 30-32.

blank