6 vendéglátóhely Budapesten és környékén, ami minden zamatában megidézi az októberi őszt

6 vendéglátóhely októberben ízében és színében is őszt idéző fogásokkal, de ezen felül kulináris és Budapesten határán túli kalandokkal is vár: a hazai ízek mellett Olaszországba és a világ egzotikusabb vidékeire is tehetünk egy-egy hosszabb-rövidebb ízutazást.

Dang Muoi Kitchen

Sorban az ötödik egységét nyitotta meg a Dang Muoi, mely korábban megszokott családias és autentikus hangulatát nem nélkülözve költözött a XI. és a XXII. kerület mezsgyéjére. A fővárosi köztudatban kifogástalan vietnámi konyhájáról és zamatos, ázsiai ízeiről híres étterem ezúttal bisztrójellegű, bensőséges környezetben várja a közelben, s távolban élőket, akik régóta ácsingóztak már Ázsia ételekbe gyúrt legjavára. A Dang Muoi Kitchen étlapjáról éppen ezért nem hiányozhat sem a kiadós és ízekben, színekben gazdag pho, az egyszerre csípős és savanyú herkentyű, a sült gyoza, az ötfűszerrel készült grillezett kacsa, melyet édes-csípős mártogatóssal kínálnak, továbbá a sushik ízlelőbimbókat kápráztató kínálata.

1112 Budapest, Balatoni út 143/a

Dolcissima

Nem feltétlenül kell az olasz édességek iránt kifejezetten rajongani, mielőtt útba ejtjük a Frankel Leó úti Dolcissima helyes kis üzletét. A valódi rajongás csak azután következik, hogy megkóstoltuk a főváros egyik legkiválóbb olasz cukrászdájának és délolasz főcukrászának édes falatokba zárt Itáliáját. Specialitásukat, a ropogós tésztájú cannolót és a közönségkedvenc pisztáciás croissant-t vétek kihagyni, hasonlóan az autentikus tiramisúhoz, a Szicíliából származó kávéhoz, valamint az őszidéző sütőtökös, gesztenyés és csokoládés szezonális finomságokhoz. A kínálatból bátran szemezgethetnek a glutén- és laktózérzékeny vendégek, valamint a kevésbé édesszájuk is, akik számára a focacciába álmodott olasz szendvicsek idézik majd meg a dolce vitát.

1023 Budapest, Frankel Leó út 21.

Jardinette Kertvendéglő

Budán van egy hely, melynek miliője minden évszakban elvarázsol. Nemcsak az az egyedi hangulat ejt ámulatba, ahogy a napsugarak a gesztenyefák között bearanyozzák a reggeleket, hanem az ételek összehangolt ízvilága is. A Jardinette hamarosan megújuló étlapjáról a vadas marhapofa sikere már most garantált, és akkor még csak egyet emeltünk ki az újdonságokból, de nem maradnak le a már megszokott budai klasszikus fogások sem. Kínálatukban továbbra is találkozhatunk a nagymama titkos receptjeiből készült süteményekkel, valamint válogatott hazai és külföldi borokkal, amelyek tökéletes hozzávalói családi vagy üzleti összejöveteleknek. Aki ide betér, már reggeltől élvezheti az igazi családias kiszolgálást és a páratlan ízeket.

1112 Budapest, Németvölgyi út 136.

blank

DNB Budapest

Új, szezonális étlappal kezdi az őszt a pesti Duna-part egyik legmeghatározóbb vendéglátóhelye: a DNB Budapest szó szerint belegyúrta az évszak karakteres ízeit és színeit a fogásokba, így született meg például a menüsorról ránk kacsintó sült nudli krémes sütőtökös raguban, de a serpenyőben sült szilvásváradi pisztráng sült édesburgonya-salátával is megér egy misét. Utóbbi egyébként jól szemlélteti, mennyire fontos az étteremnek a szezonalitás mellett a friss, helyi alapanyagok használata, amelyeket a fővároshoz minél közelebb eső, de mindenképpen magyar gazdáktól, termelőktől szereznek be, hogy aztán kifogástalan ételekkel kápráztassák el a betérő vendégeket.

1052 Budapest, Duna-korzó

blank

Katlan Tóni Kultúrkonyha

Különleges hangulatú, régi gőzmalom épülete ad otthont a Katlan Tóni Kultúrkonyhának Veresegyházon, ahol már az ételek tálalása is egy igazi műalkotás, hát még az ízvilága. Kihagyhatatlan az őszi színekben pompázó omlós halhús és a selymes krém alá rejtett nyúlgerinc, az étlapon pedig minden évszakban szerepel néhány autentikus étel, a Kárpát-medence színes gasztrokultúrájának egy-egy igazi gyöngyszeme. Az étterem lelkes és összetartó csapata azon dolgozik, hogy élménnyé varázsolja az itt töltött időt, és visszahozza a régi, családias hangulatú étkezések örömét. Gondoskodás, íz, élmény, érték – ezekkel térhetnek haza az idelátogatók. Na, meg – ha úgy akarják – egy üveg igazi, 100% gyümölcsből és szeretetből készített házi málnaszörppel.

2112 Veresegyház, Csokonai utca 5/C

blank

Dodo’s Restaurant

A városközponttól mindössze tízperces autóútra találjuk a Ráckevei-Duna-part egyik titkos kis ékszerdobozát, az otthonos ízeket modern tálalásban a tányérokra varázsoló Dodo’s Restaurantot. A fine bistro jellegű étterem a közvetlenül a vízpart mellett fekvő Duna Garden hotelben rendezkedett be még 2020 első felében, ahol a stílusos belső tér mellett folyóparti kerthelyiség és kishajókikötő várja a vendégeket. A kifogástalan ételek között szezonális kedvenceket is találunk, ősszel például garnélával tálalt citrusos parajlevest, grillezett branzinót lilaburgonyás gnocchival és Budapest módra készített bélszínt is kóstolhatunk náluk.

1203 Budapest, Vízisport utca 12-18/A

blank