5 őszi örömünnep és gasztrofesztivál, amiért érdemes lesz vidékre látogatni októberben

Az idei ősz nem csak a védjegyének számító, színes falevélrengeteg miatt lesz a szíved csücske. Az évszak változatos gasztronómiai és kulturális programkavalkáddal örvendeztet meg szerte az országban, amire jó lesz visszaemlékezni a fázós téli napokon.

Daruünnep a Hortobágyon

Nem véletlen, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe a daru. Az október végéig tartó daruvonulás a leglátványosabb esemény a nemzeti park életében, hiszen ilyenkor százezernél is több madár figyelhető meg a területen. A csodával felérő őszi látványosság annyira népszerű és különleges, hogy külföldről is vonzza a természetkedvelő látogatókat, iskolás csoportokat. Az őszi hajnalhoz és alkonyathoz kötődő madármozgalom az egyik legféltettebb természeti értékünk, szervezett programokon részvételi lehetőséget csak előzetes bejelentkezést követően biztosítanak. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság daruleső túráit saját gépjárművel, korlátozott számban pedig terepjáróval és kisvonattal is meg lehet közelíteni. A fokozott érdeklődés miatt javasoljuk a mielőbbi regisztrációt!

LOVE fesztiVÁL

Gasztronómiai élményekkel tarkított, lélekemelő lazításra invitál Vál, a Haraszthy borok otthona. A szőlőművelés mellett történelmi épületeiről is ismert, bájos Fejér megyei település hangulata könnyen magával ragad, amit a LOVE fesztiVÁL megálmodói tudnak még fokozni, például bográcsozással, kiváló borokkal és remek zenei aláfestéssel. A szervezők fergeteges hangulatot ígérnek a gondtalan őszi kikapcsolódásra vágyóknak. Ételfronton ellenállhatatlan gulyással várják a vendégeket, természetesen elmaradhatatlan, minőségi borokkal párosítva. Az évente megrendezésre kerülő LOVE fesztiVÁL-t 2021-ben október 15-16-án tartják a Szerelem-szobor közvetlen szomszédságában.

Alexander Milov – LOVE szobor, Vál, GPS koordináták: 47.378932, 18.682194

Októberi Tribal Piknik

A hűvösre forduló idő miatt idén sajnos már nem sokáig élvezhetjük a szabadtéri vásárok magával ragadó hangulatát. Ezért (is) hívjuk fel a figyelmed a nagymarosi PIKNIK Manufaktúra október 16-án, szombaton tartandó szezonzáró eseményére, ahol még egyszer, utoljára a szabad ég alatt szemezgethetsz tehetséges kézművesek kincseiből. A program szervezői, jó szokásukhoz híven csodás környezetben, kellemes zenével várnak, és mondanunk sem kell, hogy a gasztronómiai felhozatal tekintetében is magasra helyezik a lécet. A tematikáját illetően tribal, azaz törzsi hangulatú vásáron sok más mellett találkozhatsz a NootkaMenura, a Triptogram, a Barka Jewellery és a Kétszikű Javas alkotóival. A teljes lista megtalálható az esemény Facebook-oldalán.

2626 Nagymaros, Hunyadi sétány 2.

Gasztrohegy – Világok konyhája

Október 16-án és 17-én újra gasztronómiai csúcsok meghódítására invitál a Gasztrohegy! A népszerű tematikus gasztohétvégék során a Badacsony egy olyan arcával ismerkedhetnek meg a kulináris élvezetek után áhítozó látogatók, ami csak ilyenkor, a főszezon elmúltával mutatja meg magát. A nyugodt, idilli környezet tökéletes lehetőséget biztosít a vidék felfedezésére és a pihenésre, mindeközben megismertet annak ízeivel és lakóinak vendégszeretetével. A gasztrotúra személyre szabott, ugyanis mindenki maga tervezheti meg az útvonalat, miközben – akár a Gasztrohegy buszokon – bejárja a hegyet, és villára tűzi a helyi éttermek által külön erre az alkalomra komponált kóstolóadagokat.

Csabai Kolbászfesztivál

Október 29-től 31-ig ismét magára irányítja az ország figyelmét Békéscsaba. A csabai kolbász az alföldi megyeszékhely nagy hagyományokkal rendelkező terméke, amelynek készítését, illetve a disznóvágáshoz kapcsolódó hangulatot évente megrendezésre kerülő fesztivál hivatott megőrizni. A járványügyi helyzetre való tekintettel ebben az évben más formában valósul meg a hagyományőrző és kolbásznépszerűsítő rendezvény, ám a szervezők gondoskodnak róla, hogy a fesztivál eszenciája megmaradjon. A látogatókat kolbásztöltő és töltött káposztakészítő bemutatókkal, kézműves vásárral várják, és bár az elkészített kolbászok zsűrizése idén elmarad, a résztvevő csapatok díjazása megvalósul, mégpedig a legkülönlegesebb jelmezek és a munkafolyamatok alapján.

5600 Békéscsaba, Gyulai út 61/2.