Városi Kalandor 7. rész: Brutalizmus Budapesten

A brutalizmust lehet szeretni és utálni, csak semlegesen nem lehet viszonyulni hozzá.

Az elnevezés a francia béton brut-ből (nyersbeton) származik, utalva az irányzat egyik fő jellegzetességére, a látszóbeton előszeretettel történő alkalmazására, művelői között pedig olyan építészeket találunk, mint a svájci születésű Le Corbusier és az épületeivel a James Bond-könyvek szerzőjének haragját is kiváltó Goldfinger Ernő. A modern ember új igényeit kielégíteni hivatott épületek darabossága, egyenes vonalvezetése, dísztelensége és roppant tömege itthon sem ismeretlen: az időtálló, könnyen formálható és olcsó beton gyors alternatívát jelentett az addig előnyben részesített téglával szemben. Mutatunk hármat Budapest legmenőbb brutalista épületeiből!

Farkasréti Mindenszentek-plébániatemplom

A Szabó István nevéhez fűződő (és az építész számára az Ybl Miklós-díjat is meghozó) épület a kommunista diktatúra enyhülésének jeleként 1977-ben nyitotta meg kapuit: a római katolikus templom 2011-ben nyerte el a műemléki státuszt, egyedülálló értékét pedig jól mutatja, hogy nemzetközi szinten is jegyzett alkotásról van szó. A Farkasréti temető bejáratával szemben található istenháza tizenhatezer beton béléstestből áll össze egy merész egésszé, melyek változatos tömegképzése három, jól elkülöníthető részre osztja a főhomlokzatot: a bal oldalon egy hiány alkotta keresztet látunk, középen a szabad térben lógó harangok válnak a legfőbb látványelemmé, míg jobb oldalon a lépcsőház által szétválasztott pofafalak az ég felé nyúló kezekre emlékeztetnek. A belső terek hasonlóan izgalmasak: a hajót bevilágító színes üvegablakok például a brutalizmus és a gótikus templomépítészet között tátongó négyszáz éves szakadékot hidalják át, földöntúli derűben úsztatva a szürke falakat.

Fotó: Kovács Dániel/Wikipédia

OKISZ-székház

A neogótikus templomépítészet egyik remekműve, a Thököly úti Rózsafüzér Királynéja-templom tőszomszédságában, a zuglói villanegyed szélén áll a magyarországi brutalizmus erődként elterülő, lépcsőzetes kialakítású gyöngyszeme. Az Országos Kisipari Szövetkezet számára 1973-ban felhúzott, tekintélyt parancsoló épületet Mónus János tervezte, aki a következő évben meg is kapta munkájáért az Ybl-díjat – tegyük hozzá, teljesen megérdemelten. A szintek eltolásával kapott tágas teraszok, az enteriőröket jellemző nagyvonalú anyaghasználat (a bútorok és a kilincsek is mind egyedileg lettek legyártva), a mai napig működő páternoszter, a nagyméretű üvegfelületek, a Kádár János által is gyakran látogatott bárszoba, és a vízszintes struktúrájú homlokzatot oldó függőleges kőlamellák mind a megrendelő reprezentációs vágyának eszközei, melyet Mónus nagyfokú alázattal ellensúlyozott.

Fotó: Google Maps

Meininger Hotel

Válogatásunk harmadik szereplője afféle kakukktojás, hiszen nem a szocialista éra szülötte, hanem egészen friss, alig kétéves alkotás. A Nagyvásárcsarnok mögött elhelyezkedő Meininger Hotel organikusan hullámzó monolitjára éppen ezért már inkább a neobrutalista jelző illik, csakúgy, mint a Fővám téri vagy a Móricz Zsigmond körtéri metróállomások esetében. Vadász Bence és Miklós Zoltán munkáján mindezek mellett tetten érhető a kései szecesszió és a koramodern építészet formanyelve is, ügyesen reflektálva a környező épületek stiláris sokszínűségére. Az ötemeletes szálloda előképei között ott találjuk az Anton Gaudí által jegyzett Casa Milàt, de közeli rokonságot mutat Makovecz Imre egyik korai művével, a sárospataki Bodrog Áruházzal is. Arról megoszlanak a vélemények, hogy az építészpáros mennyire elegánsan oldotta meg az illeszkedést a Lestyán Ernő-féle vörös téglaburkolatú trafóházhoz (épült 1966-ban), hiszen sokan siratják az így láthatatlanná tett szalagablakos déli homlokzatot, ahogy a szürke jövevény amőbaformája sem nyerte el a publikum maradéktalan tetszését, de hát a modern építészet egy ilyen műfaj, nem lehet mindig mindenkinek a kedvére tenni.

blank
Fotó: Egy jó kép rólad

Vizy Márton