Zaz-sláger Tárkány módra – érkezik a Művek új albuma (+videó)

A közösségi médiában mutatja be dalait az újjáalakult Tárkány Művek. Az együttes új albuma a bluestól a rockig merítkezik a világzenei műfajokban, miközben nem felejtik népzenei gyökereiket. Feldolgozták Zaz slágerét a Je veux-t is, a számot megtaláljátok a cikkben.

Megújult a Tárkány Művek együttes, nincs dob, nincs szaxofon, de van gitár és vokál: Fekete Bori énekel, Hámori Máté gitározik, Fekete Márton brácsázik, Molnár Péter bőgőzik, állandó vendégművészük Viszkeleti Júlia pedig énekel. És természetesen Tárkány-Kovács Bálint cimbalmozik és szöveget ír, dalokat gondol újra, ilyen a Nem érdekel című szám is.

„Amikor meghallottam a Zaz Je veux című dalát azt éreztem, de hiszen ez olyan, mint egy Tárkány nóta, ezt meg kell csinálni. Aztán mégis egy másik zenekar számára írtam rá szöveget két éve, ám az sajnálatosan föloszlott, mielőtt egy albumot kiadhatott volna. A dal fiókban hevert egy évig, aztán a Tárkány Művekben kedvezően alakultak a dolgok, a zenekar új lendületet kapott, elkezdtünk dolgozni egy új repertoáron, új lemezen, így végre a dal is előbújhatott a fiókból, és valóra válhatott. A dal egy szemtelen francia fruska fricskája, ebből lett egy dal magyarul a szabadságról, az elvárásokról, a képmutatásról és a valódi örömről” – mondta el Tárkány-Kovács Bálint.

Ez a sanzon egyébként egy új „album” előfutára is, melynek dalai a sajtóban és a Tárkány Művek közösségi média csatornáin fognak bemutatkozni az elkövetkező hetekben. A hét zeneszám a bluestól (Dunának, Mississippinek egy a hangja jeligére) a sanzonon át öleli fel a világzenei stílusokat megtartva a Tárkány Művekre jellemző jazzes és folk hangzást.