Vadvirágos méhlegelők szerte a főváros szívében: Elrajtolt a Vadvirágos rétek program

A Fővárosi Önkormányzat és a FŐKERT együttműködésének köszönhetően Budapest számos területén vadvirágos rétek kialakításába kezdenek, ezzel is növelve a városon belüli növény- és állatvilág természetes élőhelyeinek számát.

Vadvirágos domboldal a Gellért-hegyen

Az idén tavasszal indult Vadvirágos rétek program keretében a fővárosi kezelésben lévő zöldterületek és parkok biológiai változatosságát, és annak természetességét fogják növelni, így városi méhbarát rétek és az extenzív gyepgazdálkodás programját vezetik be, aminek keretében több mint 28 hektár területen alakítanak ki ökologikus zöldfelületeket a fővárosban.

A FŐKERT által a parkfenntartási gyakorlatban a természetkímélő, természetközeli zöldfelület-gazdálkodás több elemét már eddig is bevezették, így a rovarhotelek és a madárodúk telepítése, valamint a lakossági komposztálási mintaprojektek indítása mellett a Vadvirágos rétek program ennek egy következő állomása.

A program keretében a kijelölt helyszínek  gyepfelületein nagy területet felölelő foltokat jelölnek majd ki, ahol a szokásos évi 5-7 kaszálás helyett 1-3 kaszálást végeznek majd az év során. Éppen a kevesebb kaszálás miatt lesz lehetősége a vadvirágoknak megerősödni, aminek a pozitív hozadéka a talajvíztartásra gyakorolt hatásuk is, mely a klímaváltozás korában különösen lényeges. Arról, hogy nem zöldfelületi fenntartási hiányosságokról, hanem tudatos, ökologikus zöldfelület-gazdálkodásról van szó, a területekre kihelyezett tájékoztatótáblák informálják majd a parkhasználókat. A programot szeretnék majd folytatni, illetve kiterjeszteni, ezért az idei, kísérleti év tapasztalatai határozzák majd meg a következő évi gyepfelületek elhelyezkedését, illetve méretét.

blank

A program által érintett területek, parkok és zöldsávok:

Gellérthegy, Tabán, Vérmező, Várhegy, Gesztenyés-kert, Óbudai-sziget, Kiscelli parkerdő,  Görzenál és Slachta Margit rakpart, Országzászló melletti park, Fischer Ágoston park, Flórián tér, a Könyves Kálmán körút Soroksári út – Mester u. közötti szakasza, Milleneumi Városközpont, Gizella sétány, Népliget, Petőfi-híd budai hídfő két oldala, Rákóczi-híd budai hídfő két oldala, Bocskai utat középen elválasztó sáv, Tahi utca Rákos-patak menti parkja, Nagytétényi Kastélypark, Margitsziget.

Fotók: FŐKERT