A Kutyabarát.hu arra kér, segítsünk most a kiskedvenceket szívesen látó vendéglátóhelyeknek

A vendéglátó- és rendezvényszervező szektor már 2020 tavaszán nehéz helyzetbe került a járványhelyzet miatt, a novemberi korlátozás pedig a még talpon maradókat is kihívás elé állította. Segíts, hogy talpon maradjon kedvenc kutyabarát vendéglátóhelyed!

Sajnos már az első karanténhelyzet alatt több kutyabarát vendéglátópartnerünk bezárni kényszerült, hiszen a turizmus visszaesése és a vendégek ritkulása miatt képtelenné vált számukra a súlyos bérleti díjak, a munkaügyi és egyéb járulékok, valamint más költségek megfizetése. Szerencsére partnereink között is vannak olyan éttermek, kávézók és cukrászdák, melyek a bezárás helyett inkább az ételkiszállítást választották a járvány miatti korlátozások időszakában. Ahhoz viszont, hogy újra megnyithassák kapuikat a járványhelyzet után, a Ti segítségetek is kell! Minden gazdit kérünk, hogy támogassa most kedvenc kutyabarát helyét azáltal, hogy tőlük rendel vagy visz haza ételt, süteményt, kávét. – mondja Sziládi-Kovács Hajnalka, a Kutyabarát.hu alapítója.

A Kutyabarát.hu most egy országos térképes keresővel segít megtalálni a közelben lévő és nyitva tartó kutyabarát helyeket. A korlátozások fenntartásáig azáltal is támogatják a négylábúakat szívesen látó vendéglátóhelyeket, hogy Facebook-oldalukon minden nap bemutatnak egyet a nagyközönségnek. Nincs más dolgotok, mint rendelni valami finomságot vagy a reggeli séta során beugrani hozzájuk egy kávéért. Ne felejtsétek lecsekkolni a helyek közösségi oldalán, hogy jelenleg kiszállítós vagy elviteles rendszerben működnek.

Irodakutyánk, Filkó is epekedve várja, hogy újra kunyizhasson!