4 elengedhetetlen szempont, hogy sikerre vidd a fogyókúrád

Gyakori, hogy az új évvel új lendületet veszünk, és új célokat tűzünk ki magunk elé, amelyekkel elérhetjük a vágyott testsúlyt vagy épp alakot. Ahhoz azonban, hogy ezt eredményesen sikerre vigyük, elengedhetetlen, hogy betartsunk néhány fontos szempontot.

Tervezd meg!

Egyik pillanatról a másikra nem lehet eredményes fogyókúrát kivitelezni, ezt muszáj az elején leszögeznünk. Szükség lesz tehát egy fogyókúranaplóra, amiben rögzíthetjük a céljainkat, kijelölhetjük a célok eléréséhez szükséges mérföldköveket, az egyéni motivációnkat, illetve még a bevásárlólistánkat is.

Mivel az általánosságokhoz jóval nehezebb kapcsolódni, ezért a diétánkat első körben a céljaink és a motivációnk pontos meghatározásával tudjuk személyessé tenni. Fel kell tehát tenni magunknak a kérdést, miért is szeretnénk pontosan fogyókúrába kezdeni, mit akarunk vele elérni, és milyen konkrét elképzelésünk van, amin változtatni szeretnénk. Ha ezeket pontosan meghatározzuk, jóval könnyebb lesz hatékony megoldást találni, így a naplónkba ezt mindenképp jegyezzük fel.

Motiváld magad!

A motiváció fenntartásában a határidő, és az apróbb, de annál sokkal fontosabb mérföldkövek lesznek a segítségedre. Hogy mikorra szeretnéd a kitűzött célt, a vágyott testsúlyt vagy alakot elérni, te határozod meg, de érdemes a realitás talaján maradni, éppen a jojóeffektus elkerülése végett. Nem érdemes tehát rövid idejű és nagyon intenzív diétába kezdeni, mert hosszú távon nem lesz sajnos eredményes. Igaz, ebben az esetben kevesebb ideig kell fenntartani a motivációt, de a szervezet számára mégsem ez a legeredményesebb megoldás.

Hétről hétre szükségesek a megerősítések, a mérföldkövek, így egy nagy célhoz időarányosan több kisebb célt rendeljünk, amelyekkel gyakorlatilag lépcsőfokról lépcsőfokra érhetjük el a kívánt eredményt. Egy-egy lépcsőfok pedig, mint tudjuk, önbizalmat és sikerélményt ad, amivel jóval könnyebb fenntartani az érdeklődést és a motivációt. A mérföldköveket érdemes feljegyezni, megünnepelni.

Legyél türelmes magaddal!

Egy jól kivitelezett diéta megkezdése külső-belső odafigyelést és erőfeszítést igényel; az új szokások nem épülnek be egyik napról a másikra, szükséges tehát az éberség, annak érdekében, hogy még csak véletlenül se szegjük meg a diétánkat. Elengedhetetlen, hogy hagyjunk elég időt szervezetünknek, hogy hozzászokjon az új szokásokhoz, az új rendszerhez, éppen ezért fontos, hogy motiváljuk, ne pedig nyomasszuk magunkat.

Dolgozz a szokásaidon!

Érdemes már az elején tudatosítani, hogy a korábbi szokások még csak véletlenül se kerekedjenek felül a kitűzött célodon. A fogyókúra időszakában az alkohol tiltólistás, hiszen lassítja az emésztést és dehidratálja a szervezetet. Könnyű elcsábulni, de álljunk ellen; ha az elején leszögezzük, hogy nem jöhet szóba csalónap, akkor ez maradjon is így egészen a fogyókúra végéig.

Szemmérték helyett használjunk inkább digitális mérleget, hogy ne vétsük el a pontos, bevitelre szánt mértéket, illetve szervezzünk heti bevásárlást, szerezzünk be egy körben mindent a szükséges menühöz, mert egyrészt időt spórolunk vele, másrészről pedig csökkentjük a bűnbeesés lehetőségét.

Továbbá figyeljünk oda a megfelelő mértékű folyadékfogyasztásra, éhség- és szomjúságérzet esetén a szervezet nem tudja megkülönböztetni, mire is vágyik pontosan, megfelelő folyadékbevitel mellett azonban elejét tudjuk venni a mardosó hiányérzetnek.

Ha szeretnél további tippeket, az Intenset oldalán, ITT találsz még több ötletet!

10 alapanyag, ami nélkül nincs értelme diétázni