Ahol a fények az éghez érnek: Neonfények Budapesten

Év végén Budapest utcáit is ellepik az ünnepi fények, a lámpaoszlopokon csüngő, ablakokban megjelenő fényfüzérek. A főváros ilyenkor az évtizedekkel ezelőtti neonfények nyújtotta hangulatot idézi, mikor minden kirakatban, ajtó fölött, háztetőkön, lépten-nyomon neonfényekbe botlott az ember. Mára a számuk megfogyatkozott ugyan, de még bőven találni egyedülálló darabokat, melyek az év minden napján fényt hoznak a hétköznapokba.

Szeged Vendéglő

Rögtön a Szent Gellért tér szomszédságában, a szálló mentén elkanyarodva pillanthatjuk meg a halételeket harsányan hirdető és a halászlevéről messze földön híres Szeged Vendéglőt, melynek egyik neonja pirosan parázslik a budai esték és éjszakák sötétjében, míg a másik, mint építőkockák sora, bújik meg az épület oldalában. A vendéglő alapítását és a neonfények elhelyezésének pontos dátumát ugyan homály fedi, említik a hatvanas-nyolcvanas éveket, de állapotát elnézve a kilencvenes évek elejét is. Az viszont, hogy a hely két neonnal is büszkélkedhet, a neonfények fenntartási költségeit tekintve igazi kuriózum, ahogy az is, hogy a Viszkis rabló néven ismert Ambrus Attila is tett itt látogatást 1996-ban.

1114 Budapest, Bartók Béla út 1.

Fotó: Szeged Vendéglő

Bambi Eszpresszó

A II. kerületi Frankel Leó út sarkán lévő Bambi Eszpresszót még a Duna-parton sétálva is könnyűszerrel ki lehet szúrni: a bejárat mellett ékeskedő, a hely nevét sárgán hirdető Bambi-neon majd 60 éve foglalja el méltó helyét. A hatvanas évekbeli hamisítatlan presszóhangulatot idéző hely eredeti dizájnjának korhű eleme a felirat, amelyet a Bambi-itallal ellentétben az azonos nevet viselő őzike ihletett, és amely az 1961-es megnyitás óta tölti be fényt adó funkcióját. A lakóház aljában lévő vendéglátóhelyet, mely értelmiségi társaságok törzshelye volt egykor, semmivel sem lehet összetéveszteni, külső és belső enteriőrje, személyzete is a régmúltat idézi nekünk, 21. századi időutazóknak.

1027 Budapest, Frankel Leó út 2-4.

Fotó: Bonnyai Zoltán

Budapesti Bábszínház

Néhány évvel ezelőtt még az Andrássy út kavalkádjában mutatott utat a Budapest Bábszínház semmihez sem fogható, játékos neoncégére, melyet 2017-ben egy arculatváltás keretében szereltek le, a fővárosiak nagy szomorúságára. Ezt követően a pesti miliőből budai berkekbe költözött a Kossuth-díjas báb- és díszlettervező Koós Iván logója alapján készült, 90-es évek óta tündöklő alkotás, melynek otthont ma már az óbudai Kiscelli Múzeum ad. A bábneon némi restauráláson átesett ugyan, de 2019 óta teljes pompájában, az Újkori Várostörténeti Gyűjtemény részeként a múzeum udvarában díszeleg, ahol nyitvatartási időben ingyenesen meg lehet tekinteni. Hogy teljes legyen az élmény, érdemes kivilágítva megcsodálni.

1037 Budapest, Kiscelli u. 108.

blank
Fotó: Bonnyai Zoltán

Központi Antikvárium

Akár a Kálvin tér felől, akár az Astoria irányából sétálunk a Múzeum körúton, az egymást lépten-nyomon érő antikváriumok közül egyet már messziről könnyű kiszúrni, sőt mi több, már a metróaluljárókból felfelé jövet is megpillanthatjuk, hiszen semmihez sem fogható, kéken tündöklő neonbagoly és felirat hirdeti a tudásra szomjazó egyetemisták törzshelyét. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat által használt neonokat több helyen és variációban is használta a cég, hasonló neonbaglyok bukkantak fel például a Váci utcán és a Gárdonyi téren is. Az 1981-ben nyíló antikvárium és bölcs neonbaglya azonban tántoríthatatlan szereplője a Kiskörútnak, ahol egyetemistákból, nézelődőkből sosincs hiány.

1053 Budapest, Múzeum krt. 13-15.

blank
Fotó: Chris Garrity

Budapest Cukrászda

A Kiskörútról a Bródy Sándor utcán sétálva a Palotanegyed egyik gyöngyszemére bukkanhatunk. Nemcsak azért, mert ennek az aprócska üzletnek az annál nagyobb neonfeliratát könnyűszerrel megtalálhatjuk, hanem azért is, mert a sikeres nyomozást finomabbnál finomabb süteményekkel ünnepelhetjük meg. Az 1957-ben alapított cukrászüzem kicsiny helyként is gazdag történelemmel bír: cukrászmesterek adták kézről kézre a stafétát, a köztudatba Kovács Cukrászdaként vonult be és máig sokan ekképpen emlegetik a 2013-ban Budapest Cukrászdára keresztelt ékszerdobozt. Ha pedig megcsodáltuk a meggypiros neonfeliratát, ne felejtsünk el kérni egy méltán híres bécsi kockát!

1088 Budapest, Bródy Sándor u. 23/a

blank
Fotó: Németh Kriszti – Egy jó kép rólad

Dagály Fürdő

A Dagály Fürdő elődje, a Szabadság Strandfürdő 1948-ban nyitotta meg kapuit, a hozzá szervesen kapcsolódó Szabadság neonfelirattal együtt. Az évek során azonban a szomszédos Dagály utca vált a fürdő névadójává. A neonfény szerencsére nem veszett kárba, pusztán átalakult, átadva a helyét a ma is türkizkék fényárban hirdető Dagály-feliratnak, mely a fürdő 2016-os átépítését és korszerűsítését követően kiváló állapotban került vissza az eredeti helyére.

1138 Budapest, Népfürdő utca 36.

blank

Nyitókép: Fortepan