5 különleges arcápolási technika, amitől újjászületik a bőröd

A tudatos bőrápolási rutin kialakítása kreatív, izgalmas, ugyanakkor nélkülözhetetlen folyamat, hiszen rendkívül fontos, hogy bőrünk megkapja, amire szüksége van. A hidratálás elengedhetetlen, önmagában azonban nem elég: érdemes néhány kiegészítő arcápolási technikát is alkalmazni – leginkább szakemberek kezei között –, hogy megőrizzük arcbőrünk szépségét, puhaságát és ragyogását, illetve késleltessük az öregedés jeleinek megjelenését. Javasolt azonban ezen a területen is az újdonságok felé nyitni, hiszen ma már egyre több különleges kezelés van, ami eddig nem volt hazánkban elérhető: összeállításunkban most öt olyan új arcápolási technikát mutatunk be, amelyektől bőröd garantáltan újjászületik.

Ázsiai gyökerű Gua Sha kezelés

A Gua Sha kezelés kifejezetten kellemes élményt nyújt, hiszen az eljárás közben alkalmazott keleti masszázstechnika teljesen lelazítja fáradt izmainkat. A nyirokrendszer működésének harmonizálása következtében a szervezet méregtelenítése elindul, az arc bőre feszesebbé válik, az apró ráncok pedig halványabbak lesznek. Ez a rendkívül látványos anti-aging kezelés emeli, feszesíti a megereszkedett bőrt, passzívan tornáztatja az arcizmokat és azonnal csökkenti a szem alatti duzzanatokat, ráadásul a fáradt, stresszes bőrt is energizálja. Az arcápolási folyamat során egy speciális, kézbe tökéletesen illő gua sha eszközt használnak, amit eredetileg vízibivalyszarvból készítettek, ám állatvédelmi okokból a legtöbb helyen ma már fémmel helyettesítik.

Édes pillanatokat nyújtó SugarWave masszázs

Bár a cukor túlzott fogyasztása nincs egészséges hatással szervezetünkre – hiszen számos betegséghez vezethet, tönkreteheti a bőrt, valamint lazítja a kötőszövetet –, külsőleg remekül alkalmazható. Sokan nem is sejtik, de a cukor bőrön történő felhasználásának számtalan jótékony hatása van, és a természetes szépségápolás egyik legkedveltebb alapanyaga. Folyékony formájában használják fel például a SugarWave masszázs során, ahol arannyá változik a masszázscukor a bőrön, az egyedülálló – manuális vákuumot előidéző – masszázstechnikának köszönhetően pedig feszesíti és tónusosabbá teszi a bőrt.

Gyors eredményt biztosító Derma Pin kezelés

A Derma Pin kezelés során egy innovatív eszköz segítségével juttatnak a bőr mélyebb rétegeibe I-es típusú kollagént és hialuronsavat, amely fokozza a bőr természetes regenerációját és elősegíti az új sejtek képződését. A nano-technológiás Derma Pin apró csatornákat nyit meg a bőrön, amelynek köszönhetően a tápláló anyagok felszívódásának mértéke akár a 20-szorosára is nőhet. A látványos eredményhez vezető kezelés előnye, hogy bár enyhe bőrpír és hámlás észlelhető, az eljárás nem jár – más hasonló kezeléseknél gyakran tapasztalható – hosszú sebgyógyulási folyamattal, így nem szükséges otthon maradnunk, miután a kozmetikusnál jártunk.

Anti-Gravity kezelés az öregedés jelei ellen

Ha úgy érzed, hogy bőrödön egyre láthatóbbak a stresszes napok jelei, és azonnal érezhető lifting, de hosszú távon is látványos hatást szeretnél elérni, az Anti-Gravity kezelést pontosan neked találták ki. Az arcápoló eljárás során olyan manuális technikákat alkalmaznak, amelyek minden mozdulattal a gravitáció látható jelei ellen dolgoznak. A kellemes masszázs nemcsak jóleső érzéssel tölt el, de következtében fokozódik az izmok vérellátottsága és nő a bőr hidratációja is, amitől az sima és bársonyos lesz. Ez a pihentető kezelés tökéletes ötvözete a kényelemnek, feltöltődésnek és a hatékonyságnak, ráadásul láthatóan csökkenti a bőr öregedésének jeleit.

Az arcszobrászat csúcsa, a Face Trainer kezelés

A Face Trainer kezelés jóval több, mint arcápolás. Ez a speciális, non-invazív arcizomgyakorlatokat és arcszobrászatot magába foglaló eljárás az arc 40 elfeledett izmát célozza meg. A kezelés során erős, intenzív masszázst, gyúrást és izomlazítást végeznek, melyek részben lazítják, részben pedig edzik az elfáradt részeket. A dinamikus mozdulatoknak köszönhetően a vérkeringés, a kollagéntermelés és a sejtmegújulás serken, az izmok megemelkednek, az arc kontúrjai pedig láthatóbbá válnak.

Ha fontos számodra a bőröd, érdekelnek az újdonságok, és szeretnéd egy a megszokottnál különlegesebb kezeléssel kényeztetni magad, foglalj magadnak egy időpontot a PANDHY’STM beautique-ba. A vadonatúj beauty lounge-ban – ahol számos szolgáltatás közül választhatsz – minden a személyre szabott megoldásokról szól: a kezelések idejére saját zenét és illatot választhatsz, mi több, a krémek is a helyszínen készülnek, ahol a szakemberrel együtt te választhatsz konzisztenciát, aktív hatóanyagot és illatot is. A szépségterápiák után pedig vár téged a szalon rész, ahol egy csésze gőzölgő tea, egy pohár bor vagy egy finom sütemény mellett élvezheted ki a feltöltődés minden pillanatát.