Otthon Kecskeméten: Interjú a Sutus Vendéglő ifjabbik tulajdonosával

Kevesen vitatkozhatnak azzal, hogy a 110 ezer főt számláló Kecskemét az egyik leginkább családbarát város az országban. Az utóbbi néhány évben fellendült az élet Bács-Kiskun megye székhelyén: számos közterület megújult, felépült az új egyetemi kampusz, ennek köszönhetően egyre nagyobb az éjszakai élet, virágzik a kultúra, és nem utolsósorban, lépten-nyomon remek vendéglátóegységekbe botlik az ember. Utóbbinak egyik iskolapéldája a családi vállalkozásként működő Sutus Vendéglő, amely minden délben zsúfolásig telik korgó gyomrú helyiekkel. Az étterem élén egy apa-fia páros áll, akik szívvel-lélekkel dolgoznak azért, hogy minden vendég mosollyal az arcán távozzon. A páros fiatalabb tagját, ifj. Sutus Endrét kérdeztük a vendéglő mozgalmas mindennapjairól.

A kecskeméti főtér

Hogyan és mikor indult a vállalkozásotok?

Hét éve szeptemberben startoltunk, ezzel egy hosszú fejezet végére tettünk pontot. Édesapám egész életében a vendéglátásban dolgozott, nagyjából harminc éve vezető pozíciókban. Miután megszülettünk testvéreimmel, más lett a mércéje, szeretett volna valami sajátot, valami közöset. Így alapítottuk meg közös vállalkozásunkat, a Sutus Vendéglőt.

Kikből áll a csapat?

Csupa-csupa jó emberből! Kis családias vendéglőről beszélünk: apu felel a konyháért, ahol szakácsok, konyhai kisegítők és egy hentes dolgozik, én pedig a külső személyzetért, azaz a pultosokért, a pincérekért és a futárokért. Összesen 15-en vagyunk, és bátran merem állítani, családként, jó barátként tekintünk egymásra. Igaz, megkönnyíti a dolgot, hogy szintén velünk dolgozik édesanyám, a bátyám és a sógornőm, valamint az általános iskolás legjobb barátom is!

Milyen Kecskemét gasztronómiai térképe?

Kecskemét nagyon sokat változott az elmúlt néhány évben, sorozatosan nyitottak és zártak be az éttermek. A beharangozott egyetem miatt rengetegen próbáltak belekóstolni a vendéglátásba, és természetesen számos jó hely is született. Itt ellátogathat az ember tradicionális, magyaros éttermekbe, inkább nyugati konyhára hajazó, európai stílusú vendéglátóhelyekre, számos pizzériába, bisztróba és pubba is.

Hol vagytok ti ezen a térképen? Milyen értékeket képvisel a Sutus Vendéglő?

Mi a hagyományőrző, magyaros konyhát képviseljük. Régi receptek alapján készült leveseket, pörkölteket, egytálételeket és sülteket lehet az étlapunkon találni.

Mi a fő profilotok?

Hétköznapokon ebédmenü-kínálattal várjuk vendégeinket: háromféle levesből, ötféle főételből, egy tésztaételből és egy desszertből válogathatnak. Ezzel szemben hétvégén egy megújuló, tematikus, mini á la carte étlapot készítünk, amely mindig szezonális alapanyagokon alapszik. Hatalmas sikernek örvendenek például a halnapok, édesapám halászlevéért csak úgy özönlenek az emberek. Ősszel, a halnapok mellett tartunk még disznótoros hétvégét, és ahogy minden évben, idén is libaételekkel ünnepeljük meg a Márton-napot.

Rengeteg törzsvendég jár hozzátok. Szerinted mivel értétek el, hogy sokan szinte minden nap szívesen jönnek?

A házias ízek mellett a baráti légkör kialakítása a fő célunk. A törzsvendéginket név szerint ismerjük, tudjuk, milyen ételeket szeretnek, mit fognak inni, megkérdezzük, hogy telik a napjuk stb. Megpróbáljuk bevonni őket a családi atmoszféránkba.

Mi a kedvenc étteremhez kötődő emléked?

Itt ismerkedtem meg a párommal, Jenniferrel. Ezt semmi nem tudja túlszárnyalni.

Elérhetőség:
sutusvendeglo.hu
6000 Kecskemét, Dózsa György út 13.