Jártál már Révfülöpön? Kóstoltad már borait? Esetleg mulattál a révfülöpi Blues Fesztiválon? Cikkünkből sok mindent megtudhatsz erről csodás Balaton-parti településről és a helyi programlehetőségekről.
Révfülöp földrajza
Révfülöp a 274 méter magas Fülöp-hegy déli lábánál elterülő, a Balaton északi partjának egyik legszebb fekvésű és természeti környezetű települése. Északról magas dombok, hegyek, illetve a Káli- medence övezik, délről a szigeti és a császtai földnyelvvel megszabdalt Balaton-part határolja.

Révfülöp történelme
A római kor óta lakott település, – 1973 óta nagyközség – életét a múltban is leginkább a hegyoldalon termő szőlő, gyümölcs és a Balaton határozta meg. A révfülöpi gazdák a jó talajnak és a különleges szubmediterrán klímának köszönhetően kiváló borokat készítenek a déli fekvésű domboldalakon termő szőlőből. Régen a tóban főleg halásztak, vizén árut, utast szállítottak a fülöpi révből a túlsó partra. Az utóbbi százötven évben – a balatoni üdülő és fürdőkultúra fejlődésével – a víz elsősorban a fürdés, a pihenés, a hajós, vitorlás kirándulás, és a horgászás lehetőségét kínálja az itt élőknek, üdülőknek.

A Balaton-átúszás
Révfülöp idegenforgalmának egyik zászlóshajója az évente megrendezésre kerülő Balaton-átúszás. Az 5,2 km-re, a déli parton fekvő Balatonboglárral való jó viszonyt ápolva nyaranta felváltva látogatnak egymáshoz a küldöttségek az Aranyhíd Barátság program alkalmával.

Rendezvények, strandok, kertmozi
Jelentős és immár hagyományos további nyári rendezvények: a Villa Filip Napok; a Country és Blues Fesztivál, mindhárom a 2018 nyarán átadott új Szabadtéri Színpadon kerül megrendezésre. A révfülöpi sugározza a Duna Televízió a Balatoni Nyár című szünidei magazinműsorát. Fürdőzésre az egyaránt Kék Hullám zászlós Császtai és Szigeti strand várja a vendégeket, utóbbi területén működő Kertmozi esti vetítéseivel ígér emlékezetes révfülöpi nyaralást.