Egy cigány lány és egy magyar fiú szeret egymásba a II. világháború idején Seres Tamás új filmjében

76 évvel a történtek után a Roma Holocaust Emlékbizottság augusztus 1-jén emlékezik a holokauszt roma áldozataira. A megemlékezés során bemutatásra kerül a Kalla Éva forgatókönyve alapján készült Darinka című film, az első hazai TV-játék a roma holokausztról.

A 371 Csillag című megemlékezés-sorozatot a Bátorság és Roma Ifjúság napján öt évvel ezelőtt, 2015. május 16-án indították útjára a Nemzeti Színházban. A nagyszabású gálaműsor a Roma Produkciós Iroda rendezésében az Európai Roma/Traveller Fórum 2005-ös kezdeményezése alapján, a Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság támogatásával jött létre. Európa számos országában emlékezünk ezen a napon Auschwitz-Birkenau cigánylágerének fogolylázadására, az 1944. május 16-án tanúsított ellenállásra.

A Roma Produkciós Iroda az elmúlt négy alkalommal a kortárs művészetek kiemelkedő alakjaival zenei, irodalmi estekkel állított emléket az áldozatoknak. Klasszikus muzsika és hagyományos cigányzene, népzene, emlékiratok, kortárs irodalmi etűdök váltották egymást kreatív, vizuális, hangulati aláfestéssel, vetített képekkel, filmbejátszásokkal. A neves előadóművészek produkciói között a túlélők adaptált vallomásait halhatta a közönség. A 2020-as évben egy színdarabbal emlékezett volna a Roma Produkciós Iroda, azonban a pandémia miatt Darinka címmel egy filmmé avanzsált a darab.

A címszereplő Darinka egy bohóclány, családjának vándorcirkuszában lép fel nap mint nap. Számtalan rajongója van, közöttük Sághy Domonkos művészettörténész. A cigány lány és a magyar fiú szerelme a német megszállás idején bontakozik ki, amikor a fajelmélet a cigányokat is a megsemmisítendő népek közé sorolja. A deportálás elszakítja őket egymástól, ám a lelki kapocs örökre megmarad közöttük.

Darinka (2020)

Rendező: Seres Tamás
Társrendező: Fátyol Kamilla

Szereplők:
Darinka – Lovas Emília
Domonkos – Orosz Ákos
Rami – Fehér Tibor
Jusztina – Törőcsik Franciska
Alfréd- Kálid Artúr
Boris- Jónás Judit
Fáni magyar fiú anyja – Molnár Erika
Frida   Darinka ápolója – Hámori Gabi 
Csendőrök – Vajdai Vilmos, Páll Zsolt
Zenészek- Szomora Zsolt és zenekara
Statiszták- a Romano Glaszo csapata / Lakatos György
Zsonglőrök
Artisták

Forgatókönyv: Kalla Éva
Operatőr: Varga Ádám
Jelmez: Bánki Róza
Gyártó: Roma Produkciós Iroda
Gyártásvezető: Boda János
Producer: Joka Daróczi János